Az elmúlt napok nyugat-európai zavargásai önmagukban még nem bizonyítják, hogy külső szereplők állnak a háttérben. A káosz politikai és stratégiai hasznosítása azonban régóta része az orosz hibrid hadviselés eszköztárának. Stefano Bottoni történész figyelmeztetése, valamint a Putyin orosz elnök ideológusának tekintett Alekszandr Dugin, és az orosz Rybar katonai blog nyilvános megszólalásai arra irányítják a figyelmet, miként válhatnak a valódi társadalmi konfliktusok egy másik ország érdekeit szolgáló destabilizációs eszközzé.
Dugin célzásai és a Rybar katonai blog Európa-térképe aggasztó üzenetet hordozhatnak. Stefano Bottoni történész Facebook bejegyzése szerint a szabotázsakciók után a társadalmi zűrzavar is a hibrid hadviselés részévé válhat.
„Nothing is sure, but everything is possible” – semmi sem biztos, de minden lehetséges. Stefano Bottoni történész ezzel a mondattal foglalta össze friss figyelmeztetését a nyugat-európai zavargásokról. Szerinte az olyan orosz szereplők, mint Alekszandr Dugin ideológus és a Rybar katonai elemzőblog, nem véletlenszerűen teszik közzé üzeneteiket.
Bottoni különösen aggasztónak tartja a Rybar Európát ábrázoló térképét. Értelmezése szerint az orosz katonai blogoszféra egy része a kontinenst közelgő hadszíntérként kezeli, lakóit pedig ellenségként, akik így legitim célponttá válhatnak. A történész felveti: a káosz lehet az orosz stratégia következő eszköze.
Nem kell minden tüzet Moszkvának meggyújtania
A történész különösen nyugtalanítónak tartja, hogy a zavargásokban politikailag nem feltétlenül motivált fiatalok is részt vesznek, akik kikerülhetnek az ellenőrzés alól. Úgy fogalmaz: ezek a fiatalok akár a saját gyermekeink is lehetnének, mégis úgy mozognak az utcákon, mintha egy hadsereg részei lennének.
Bottoni azt is felveti, hogy Dugin és a Rybar üzenetei alapján a néven nem nevezett legfelsőbb szereplő – feltehetően Vlagyimir Putyin – a korábban feltételezettnél közvetlenebbül is érintett lehet az eseményekben. Ez a történész értelmezése, még nem igazolt tény.
A Rybar október 18-i elemzése egyébként nem állítja, hogy a különböző országok tiltakozásait központilag irányítanák. Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Belgium, Portugália és Ausztria megmozdulásait eltérő helyi problémákhoz – a megélhetési költségekhez, a lakhatáshoz, az oktatáshoz és a közszolgáltatások állapotához – köti. A blog inkább egymást követő nemzeti válságokat valószínűsít, mintsem egységes európai felkelést.
Dugin ezzel szemben a franciaországi zavargásokat a Nyugat hanyatlásának narratívájába illeszti. A Szputnyik Rádióban a tiltakozások terjedéséről és a migrációs politika szerepéről beszélt. Az ilyen értelmezés politikai haszna világos: a valós társadalmi konfliktusok a nyugati modell kudarcának bizonyítékaiként jelennek meg.
A hibrid hadviseléshez azonban nem feltétlenül szükséges minden eseményt külföldről megszervezni. Elég lehet a meglévő törésvonalak mélyítése, a szélsőséges tartalmak terjesztése, a kormányok hitelességének rombolása és az egymással szemben álló társadalmi csoportok közötti bizalmatlanság fokozása.
Mit mond a NATO?
A NATO dokumentumai szerint az orosz hibrid tevékenység valós biztonsági fenyegetés: a szövetség korábban szabotázsakciókra, kiberműveletekre, dezinformációra és más ellenséges tevékenységekre is figyelmeztetett.
A NATO ugyanakkor egyelőre nem minősítette a mostani nyugat-európai zavargásokat orosz irányítású műveletnek. Ehhez konkrét bizonyítékokra lenne szükség: dokumentált finanszírozási vagy szervezeti kapcsolatokra, utasításokra, összehangolt kommunikációra vagy olyan nyomozati eredményekre, amelyek az egyes eseményeket külső szereplőkhöz kötik.
Bottoni Oroszország mellett Katart, Iránt és különféle, államokhoz kötődő nem állami szereplőket is megemlít, mint amelyek érdekeltek lehetnek az európai társadalmak destabilizálásában. Ezt a felvetést is vizsgálni kell, de az érdekazonosság önmagában nem bizonyít együttműködést vagy konkrét beavatkozást.
A legfontosabb különbség tehát az, hogy ki idézi elő a válságot, és ki használja ki. A lakhatási nehézségek, a megélhetési költségek és a közszolgáltatások romlása valós elégedetlenséget szülhet; ezt külső szereplők megpróbálhatják saját céljaikra fordítani.
Bottoni figyelmeztetése nem bizonyíték, hanem komolyan veendő geopolitikai hipotézis. Európának egyszerre kell kezelnie saját társadalmi problémáit és kivizsgálnia az esetleges külföldi beavatkozásokat. A káosz ugyanis akkor is stratégiai előnnyé válhat egy ellenfél számára, ha nem ő gyújtotta meg az első tüzet – elég, ha tudja, hogyan táplálja tovább.
