A manapság divatos szóval „projektzárón” röpködtek a szakkifejezések, mindenekelőtt a flops (vagy: FLOPS), azaz FLoating point Operations Per Second (magyarul: lebegőpontos műveletek másodpercenként), a számítógépek teljesítményének mértékegysége, amelyet szuperkomputerek esetén már petaflops-szal jelölnek. Ha érdekli a kedves olvasót, hogy az mennyi, ide írjuk: 10 a tizenötödik hatványon (1015); ennél eggyel kisebb egység a tera-, eggyel nagyobb pedig az exaflop. Lehetne tovább bonyolítani a szakmai magyarázatot: aki otthon van a számítástechnika tudományában, az érti, aki meg nem: vagy hallott róla, vagy ezután fog utána nézni, hogy valójában mit jelent is. Elképesztő, átlagos aggyal (amelynek már a milliárd megértése is bökkenőt okoz) fölmérhetetlen számról, halmazról van szó.
Ám ha nem lennének ilyen gigantikus teljesítményű és gyorsaságú komputercsodák, megállna a világ, azaz eddig sem fejlődhetett volna gyakorlatilag egyetlen tudomány sem. Azt mondják a hozzáértők, hogy legkevésbé kellenek az ilyen szuperszámítógépek a matematikához, annál inkább az orvostudományban (rákkutatás!), a fizikában, a kémiában, a mechanikában, a különféle kutatási és fejlesztési ágazatokban, sőt, még a nyelvészetben is – a legbonyolultabb problémák megoldása céljából szimulációk révén.
Miként a mai szuperszámítógépes beruházási és fejlesztési záróeseményen elhangzott, hazánk a világ szerencsései közé tartozik a komputertechnikát tekintve, ugyanis kis híján másfél évtized óta működik már nálunk nagy teljesítményű szuper-számítástechnikai rendszer. Az első nagygépek, persze, legföljebb a töredékére voltak képesek annak, amire a mostaniak, de voltak, dolgoztak, segítették az oktatást, a tudományok fejlődését, a kutatást, orvostudományt…
Szuper-számítástechnikai csodák nélkül a fejlődés legkülső pályájára sodródott volna az ország. A komputerek kiegészítik a tudós alkotók fantáziáját, fölgyorsítják a tudományos-műszaki csúcsteljesítmények elérésének a folyamatát az élet valamennyi területén. Közhely, ám igaz: a világméretű verseny ugyanis kíméletlen, a fejlődés nem nélkülözheti a fejlesztőket és a fejlesztők eszközeit, azaz a szuper-számítógépeket, a szuper-adattároló eszközöket és persze a hálózatokat, mindenekelőtt az internetet, amelynek 1992 óta Magyarország is részese.
Az utóbbi néhány évben létesített és fölszerelt egyetemi kutatóközpontok (elsősorban Budapesten, Debrecenben, Miskolcon…) forradalmi változásokat idéztek elő az felsőoktatásban, a magyar szuperszámítógép-parkot számon tartja a világ, még akkor is, ha a nemzetközi rangsorban „csak” az ötszáz legjobb között jegyzik. Európában már sokkal jobb a helyezésünk, de még mindig messze vagyunk a nagy élenjáróktól, például a németektől, franciáktól. Vezető szakemberek hangoztatták: a gépekkel támogatott hazai tudás folyamatosan gazdagodik, a szuper-berendezéseket kezelők képesek eleve értelmes feladatokat adni az elképesztő kapacitású gépagyaknak, és mint az Infovilág szerkesztőjének kérdésére adott válaszból kiderül: a komputercsodákat üzemeltető tudományos központok nem idegenkednek a külső (értsd: mindenekelőtt ipari) megrendelések teljesítésétől, elvégre egy-egy gépóra ára millió forintokban mérhető.
A haszon természetesen kettős: a szupermasinák „gazdái” éppúgy élvezik, mint az ipari fejlesztők, kutatók, akik ily módon gyorsan megoldhatják problémáikat, amelyek a rendelkezésükre álló vállalati számítógépparkkal akár évekbe telnének.
