Eddig a több mint 104 millió forinttal támogattuk a Magyar Gyermek-onkológiai Hálózat munkáját – mondta Fodor Zsuzsa, az alapítvány kurátora. Az utóbbi években az általa vezetett alapítvány összesen több mint 693 millió forinttal járult hozzá a rákos gyerekek gyógyulásához. A támogatásból az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai berendezést és eszközt vásárolhatnak. A mostani adományból gyermekéleteket megmentő véralvadás-diagnosztikai készüléket vesznek.

Kriván Gergely, a Magyar Gyermek-onkológiai Hálózat képviseletében elmondta: nyolc helyen működik a hálózat; most kapott pénzből három-hárommillió forint jut majd mindegyik központnak.

 

Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy a leukémiás gyerekek kezelése nem nélkülözheti az alapítványok támogatását.