Ugyanakkor a S&P’s szeptemberben arra figyelmeztetett, hogy a magyar gazdaság magához tér, ám a növekedés üteme alacsonyabb, mint a térségbeli riválisoké és a politikai környezet továbbra is kevéssé kiszámítható. Továbbá hogy az átsorolás csak akkor esedékes, ha az Orbán-kormány politikája bátorítja a befektetéseket és elősegíti a fenntartható fejlődést, azaz mérséklődnek a kockázatok az államháztartást és a pénzügyi feltételeket illetően.

Kelet-Európában a politikai mindennapok része az idegenellenesség, ebben az éllovas Orbán Viktor – állapítja meg a Frankfurter Rundschau. Populizmusa azonban egyre inkább terjed a földrész nyugati részén is, ahol a jobboldali konzervatívok kihasználják a párizsi merényleteket. A mészárlás után Nyugaton a gyász és a szolidaritás adta meg a kommentárok alaphangját.

Budapesten ezzel szemben G. Fodor Gábor diadalittas elemzést tett közzé az általa főszerkesztett 888.hu-n, amely szerint kudarcot vallott a liberalizmus, Merkel és Hollande, valamint a sok, bevándorlás- és terrorpárti uniós bürokrata.

A tanácsadó főnöke, Orbán ugyanezekbe a húrokba csapott bele. De nemcsak Magyarországon, hanem a régió más államaiban is uszítanak vezető politikusok a menekültek és a menedékkérők ellen, miközben a többieknél nincsenek nagy számban migránsok, a magyarok pedig a kerítéssel áttestálták a problémát a déli szomszédokra.

A tehetséges populista Orbán nem lankad, hogy az „utolsó európai erőd várkapitányaként” állítsa be magát. Sokáig csaknem kívülállónak számított Brüsszelben a demokrácia lerombolása miatt. Most viszont az idegenellenes politikával egyre nagyobb sikert arat a földrész színpadán. Kemény hangvételét a nyugati lakosság egy része jól fogadja.

Krekó Péter szerint Orbán azt hiszi, hogy mély árok tátong az európai politikai elit és a lakosság véleménye között. A többi visegrádi állam számára ő az úttörő, Nyugaton azonban inkább csak a populista, illetve szélsőjobb tartja ikonikusnak. És az sem sokat nyom a latban, hogy a Fidesz ugyanahhoz az európai pártcsaládhoz tartozik, mint a CDU. A Political Capital igazgatója úgy gondolja: a kormányfő meg van győződve arról, hogy Merkel és Hollande belebukik a menekültválságba. Ez lenne az új nap, amelyről G. Fodor Gábor fantáziált. 

Korlátokba ütközik a magyar unortodoxia: drasztikusan csökkentik az élelmiszerbolt-hálózatokra kivetett különadót – írja cikkében a Neue Zürcher Zeitung. A magyar gazdaságpolitika kezdettől fogva vitatott, most azonban az Orbán-kormány külső és belső nyomásra kénytelen engedményeket tenni. Ám hogy milyen irányban megy tovább, az egyelőre kérdéses.

A reklámadó után most a nagy üzleteket sújtó felügyeleti díjból is vissza kell venni, alighanem alapvetően az unió Bizottságának közbenjárására, miután a progresszív közteher főként a külföldi tulajdonban lévő cégeket állította volna nehéz helyzet elé. De marad még jócskán korlátozás, pl. a vasárnapi nyitva tartás tilalma, ami nem vonatkozik a kis egységekre. Orbán ellenállásba ütközik idehaza is. Az Alkotmánybíróság részben jogsértőnek mondta ki a Quaestor-botrány rendezésére szolgáló lépéseket. Viszont azt még ki kell várni, hogy a kormány és más állami intézmények hajlandóak-e feladni dirigista álláspontjukat.

Paul Lendvai „A remény és a félelem Európája“ címmel a Der Standardban megjelent kommentárjában a mostani, mély ideológiai és szerkezeti válság ellenére a 21. század sikertörténetének nevezi az uniót. A rendszerváltás után úgy tűnt, valóra válik sokak álma a falak és szögesdrótok, őrtornyok és aknamezők nélküli kontinensről, ahol a sokszínűség uralkodik és szabadon áramolhatnak az emberek, áruk és gondolatok.

Napjainkban azonban megerősödtek a kifelé tartó erők. Nem csoda, hogy egyre inkább terjed a bizonytalanság és a tehetetlenség érzete. Ilyen körülmények közepette főleg jobboldali populisták aratnak Európa és a rendszer bírálatával. De jól állnak a baloldali populisták is. És nem minden mérsékelt középpárt képes ellenállni a hatalompolitikailag hasznos, ám az alapértékeket tekintve fölöttébb kockázatos kísértésnek, mármint hogy összeálljon a szélsőséges populistákkal.

Alapvető egyetértésről nem lehet beszélni sem a görög válság, sem a népvándorlás kapcsán. Ha valaki olvassa a magyar, cseh, lengyel és szlovák miniszterelnök nyilatkozatait és a kapcsolódó sajtóvisszhangokat a menekültpolitikáról és a migránsok keltette veszélyről, akkor nehéz azt gondolnia, hogy ezek a kormányok ugyanazt képviselik, mint a német, svéd vagy osztrák vezetés. Vagyis hogy Európának szembe kell szállnia a terrorral, meg kell védenie polgárait és azok méltóságát, de közben meg kell maradnia nyílt társadalomnak. Ezzel együtt tanácstalanság tapasztalható, erősödik „visszanemzetiesítés” veszélye.

A földrész már kétszer tönkrement a nacionalizmus miatt. Meg kell védeni a populista és nacionalista bujtogatókkal szemben! 

Az amerikai Wall Street Journal úgy értékeli, hogy a világrend zuhant válságba, mert a párizsi merényletsorozat, az „iszlám állam” felemelkedése, valamint Szíria agóniája megrengeti a meggyengült Európát, valamint a nemzetközi rendszert is. A szerző, a Brookings Intézet vezető elemzője rámutat, hogy a terrorakciók és várható további hasonló rajtaütések az európai összetartást fenyegetik, azon keresztül pedig kikezdik a transzatlanti közösség, vagyis az egész nyugat kohézióját.

Robert Kagan szerint az öreg kontinens már eddig sem volt valami nagy formában. Az euróövezet elhúzódó bajai sokat ártottak az európai politikai intézményeknek és az őket irányító centrista pártoknak. Odalett a német–francia–brit-trojka, London csak halvány árnyéka önmagának. A menekültválság még inkább megingatta a középpártokat, ellenben megerősítette a jobboldalt Franciaországban és másutt is. Már nem annyira elképzelhetetlen, hogy Marine Le Pen legyen a következő francia elnök.

Sok párt élvezi Moszkva támogatását, és nemigen titkolja, hogy vonzódik az orosz rendszerhez. Így pl. Orbán Viktor dicséri az illiberalizmust, és közös ideológiára helyezkedik Putyinnal. A szír krízis tovább javította a Kreml helyzetét.

Ami az Egyesült Államokat illeti, nos, hogy Washington mit tesz Szíriában, vagy éppen mit nem tesz, az hat az európai stabilitásra, a transzatlanti kapcsolatokra, és ily módon az egész liberális világrendre. Ez az, amit Obama a legkevésbé szeretne hallani és hinni, viszont az is tény, hogy Európa a biztonság dolgában Amerikára hagyatkozott és nincs felkészülve a külső háborúra. Ezért bármit is mond Holland, a földrész nemigen képes erőszakot alkalmazni. Ennél fogva a tagállamok valószínűleg úgy érzik, hogy az egyetlen alternatíva az, hogy kerítést építsenek a közösségen belül és a külső határokon. Még akkor is, ha ez az európai terv lényegét semmisíti meg.

A szír és az iraki válság rendezésére Amerikának ismét vállalnia kell a vezető katonai szerepet. Ehhez a szárazföldön akár 50 ezer embert kell bevetnie, nem beszélve a nemzetközi békeerőkről, amelyek a választásokig maradnának Szíriában.

Csakhogy a keserű iraki tapasztalatok a szíriai fellépés ellen dolgoznak, az amerikaiakat megbénítja, ami Irakban történt. Ám a liberális világrend fenntartása azt jelenti, hogy ellenőrizni kell a válság sújtotta övezeteket. Kérdés, hogy az elnök képes-e és hajlandó-e igazodni a változó körülményekhez. Lehet, hogy ő lesz az első vezető a tengerentúlon a 2. világháború vége óta, akit nem érdekel, mi történik Európával. De utóbbi mindenképpen bízhat abban, hogy az USA a szír tétlenséggel nem tetézi az aktív iraki szerepvállalással elkövetett hibáját.