Magyarországon jó ideje aggályos a természettudományok oktatása, hiszen a túl korai szelekció miatt sok fiatal tehetsége elsikkad. „Természettudomány-tanulás és tanítás áttörésének segítése” (TUDÁS) elnevezéssel külön programot szervezett a KUTOSZ, hogy tágabbra nyissa a természettudomány-oktatás horizontját a rejtett tehetségek bevonásával. Hogyan tehető vonzóvá a természettudományokkal történő foglalkozást? Miként építhető fel az esélyteremtést szolgáló, befogadó tanulási környezet és a folyamatos fejlődésre való törekvés? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a kezdeményezők.
A TUDÁS program résztvevői a minap Győrött, a TUDÁS-expón mutatkoztak be. Az ország sok pontjáról érkezett szakkörök tanulói a közönséget is megmozgató bemutatókkal készültek. E rendezvények mellett az elsősorban tanároknak szóló műhelyfoglalkozásokon bemutató eszközök és/vagy kísérletek nyomán tájékozódhattak az érdeklődők arról, hogy miként lehet érdekfeszítően és látványosan szemléltetni egy-egy jelenséget. A témák között szerepelt a motiváció az iskolában és a pályaválasztásban, valamint a tehetség és az érdeklődés szerepe a műszaki-természettudományos területeken.
A TUDÁS-expón részt vevő szakkörök mindegyike elismerésben részesült. A szakmai zsűri értékelése alapján a fődíj (140 000 Ftértékű laboratóriumi eszköz) mellett hét kategóriában kaptak díjat a szakkörök és a Kutató Tanárok Országos Szövetsége egy különdíjat is átadott.
A tudományos oktatás fejlesztésével az Amgen Foundation arra törekszik, hogy segítse és lelkesítse a jövő generáció kutatóit, felfedezőit. Napjainkig az alapítvány 200 millió dollárral támogatott helyi, regionális valamint nemzetközi non-profit szervezeteket, amelyek valamely innovatív módon hatnak a társadalomra. Az Amgen Foundation közel viszi a jövő generáció ifjú tudósaihoz a felfedezés izgalmát számos kiváló program, köztük az Amgen Scholars, Amgen Biotech Experience és az Amgen Teach programok révén.

