„Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportunk hitvallásával és értékrendjével.
A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását” – zárul a Magyar Telekom Csoport állásfoglalását tartalmazó tájékoztatója.

