Igen lassú ütemben, de folytatódott a lakásbiztosítási átlagdíjak lassú csökkenése: 2013-ban 23 200 volt a Netrisk.hu-n megkötött lakásbiztosítások átlagdíja, 2014-re ez az érték 22 700, 2015-re 22 400 forintra mérséklődött.

A számok azt mutatják, hogy az ügyfelek egyre inkább kezdenek a lakásbiztosítások esetében is odafigyelni arra, hogy évfordulókor legalább összehasonlítsák meglévő szerződésüket a piacon kínált más lehetőségekkel. Ez is az oka annak, hogy – bár az azonnali kötések továbbra is túlsúlyban vannak – az évfordulós kötések aránya két év alatt 10-ről 35 százalékra nőtt.

„Miközben az összes hazai lakásbiztosítás 40–50 százalékát öt évnél régebben kötötték, a biztosításukat online intézők körében jóval nagyobb a váltási gyakoriság – mutat rá Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Azok közül, akik már korábban is interneten intézték lakásbiztosításukat, tavaly 49 százalék 1 év leteltével választott új szerződést, további 25 százalék 2, 14 százalék 3 éves szerződését cserélte újra.”

A Netrisk.hu tapasztalatai szerint tavaly a megkötött lakásbiztosítások harmadához igényeltek külön egy vagy több kiegészítő biztosítást. 2015-ben ezek voltak a leggyakrabban választott termékek:

  • Tető, ablak és oldalfal beázása: (17 százalék): Azokat a károkat téríti, amelyek a tető szigetelésének meghibásodása, a panelhézag tömítésének hiánya vagy elöregedése, szigetelési meghibásodása, elöregedése vagy kialakítási hibája, valamint a nyitva felejtett nyílászáró okoz
  • Családi balesetbiztosítások (14 százalék): Nem csak a szerződő, hanem a lakásban lakó személyek számára is térítést nyújtanak rokkantság, csonttörés vagy baleseti halál esetén. A biztosított baleset bárhol (Magyarországon, illetve bizonyos esetekben külföldön is) bekövetkezhet, nincs a lakáscímhez kötve.
  • Besurranó tolvajlás (11 százalék): Arra az esetre, ha a nyitva hagyott nyílászárón behatoló károsít meg bennünket, például ha azt a nyári melegben éjszakára nyitva hagyjuk.
  • Bővített vagy különleges üvegkár-biztosítás (11 százalék): a klasszikus lakásbiztosítások fedezeti körét kibővítve a biztosító fedezetet nyújt a nagyobb méretű üvegezésekre, illetve a különleges üvegek (például beépített üvegtető, bútorüvegek, kerámia főzőlap, stb.) károsodására is.
  • Ebtartói felelősségbiztosítás (8 százalék): Ez a biztosítás az ingatlanhoz tartozó kutya által okozott, a szerződő felelősségi körébe tartozó károkra (például az úttestre kiszaladó kutya által okozott közlekedési baleset vagy harapás miatti orvosi kezelés, károsodott ruházat, stb.) nyújt fedezetet.
  • Elfolyt víz megtérítése (7 százalék): Csőtörések során könnyen akár több tíz köbméter víz is könnyen elfolyhat, mire a hibát észrevéve elzárják a vezetéket. Különösen a föld alatt elrepedt csövek esetében fordulhat elő, hogy a problémát csak több hónap után érzékelik. Az így elfolyt vízmennyiség díját (csatornázási költségekkel együtt) fedezi ez a kiegészítő szolgáltatás. 

A kiegészítő fedezetek iránti valós ügyféligény, illetve a piaci verseny következményeként egyre több biztosító kínál olyan lakásbiztosítási csomagokat, amelyek már eleve tartalmaznak egy vagy több kiegészítő fedezetet is.