A doktori cím elnyerése után Gyarmathi Sámuel (a képen) hosszabb utazást tett német földön, ahol hasznos kapcsolatokat épített ki más tudományok képviselőivel is.
Hatásukra a második németországi útja 1796-ban Göttingenbe vezetett, az ottani egyetem évszázadokon át mágnesként vonzotta a tanulni vágyó európai, így magyar fiatalokat is. A Harz-hegység alatti városkában, a Goetheallee 20. számú házon ma márványtábla emlékezetet arra, hogy egykor hol lakott Gyarmathi.
Göttingában – ahogy a helységet a magyarok nevezték – hősünk érdeklődése már egyértelműen a nyelvtudomány felé fordult. Ehhez kitüntetett segítségben részesült az egyetem tekintélyes tanáraitól. Két esztendő után itthonról is tovább levelezett Blumenbachchal, Lichtenberggel és Schlözerrel, az ő hatásukra kezdett el érdeklődni a finnugor nyelvészet iránt.
Hazatérését követően a magyart még elsősorban a sémi nyelvekhez hasonlította. Azonban Schlözer hatására írt, röviden csak Affinitás címmel idézett művében (Affinitas linguae Hungaricae cum linguis fennicae originis grammatica demonstrata. Göttingen, 1799) már a finn, lapp, észt, mordvin, cseremisz, csuvas, votják, zürjén, vogul, osztják, szamojéd nyelvek magyarhoz való viszonyát elemezte.
Munkája az első valóban tudományos értekezés a finnugor összehasonlító nyelvtudomány területéről. A nyelvrokonság kérdésében döntő súlyúnak tartotta a nyelvtani egyezéseket. Konkrét anyag alapján jutott arra a következtetésre, hogy a magyarhoz a vogul és az osztják nyelv áll a legközelebb.
Nagyon köszönöm Rab Irén tanárnőnek (Göttingen) a segítségét! (A szerző)
