Bár csak 2016-ban kezdi meg működését, máris rangos nemzetközi elismerésben részesült az osztrák főváros új kórháza, a Krankenhaus Nord. Az ausztráliai Brisbane-ben, a 9. dizájn- és egészségügy- világkonferencián választotta a zsűri „nagyon ajánlott” tervnek.

A nemzetközi szakemberekből álló grémiumot a város felé nyitás, a páciensek számára biztosított privátszféra, az átgondolt betegirányítási rendszer, a sok-sok zöldre és napfényre építő gyógyító környezet, valamint az interdiszciplináris koncepció győzte meg.
A Bécs 21. kerületében, az Osztrák Vasút (ÖBB) egykori szerelőműhelyének helyén épülő egészségügyi létesítmény csaknem fele – 47 ezer négyzetméter – zöldterületből áll majd, és az épülettömbök tetőteraszain is kellemes, a gyógyulást szolgáló kerteket és parkokat hoznak létre. A rengeteg zöld és napfény mellett lakályos egy- és kétágyas szobák járulnak majd hozzá a betegek jó közérzetéhez, gyógyulásához.
Az ultramodern sürgősségi centrumban – az amerikai sürgősségi kezelő mintájára – szakorvosokból álló csoport végzi a beérkező sérültek, betegek ellátását. Ráadásul az új kórház a gyógyításhoz kapcsolódó egyéb területek központjaként is funkcionál majd.
A számos építészeti, technológiai és üzemszervezési újítást felvonultató létsítményt máris nagy nemzetközi érdeklődés övezi, tanulmányozták már német, dél-koreai, szingapúri, lett, svájci és fehér-oroszországi delegációk.
A 2016-ra várhatóan 825 millió euróból megvalósuló intézménynek jelenleg a Venus nevű épülettömbje van szerkezetkész állapotban, amely a bejárati részt, az üzletsort és az igazgatási irodákat foglalja magában. Gőzerővel épül a központi rész is, ez várhatóan jövőre lesz szerkezetkész. Európa egyik legújszerűbb kórházi beruházásában 2015-ben kezdődhet meg a műszaki próbaüzem.

