„Európa jövője: Foglalkoztatás. Foglalkozzunk vele! Fókuszban a fiatal generáció” – az Európai Parlament magyarországi, ausztriai és szlovákiai Tájékoztatási Irodáinak közös fórumán a fiatalokat foglalkoztató fontos kérdések álltak a középpontban. A győri Széchenyi István Egyetemen megrendezett fórumra a három ország középiskolásai és egyetemistái érkeztek. A helyszínen elhangzott, a videón bejátszott és a közösségi média felületein érkezett kérdésekre a helyszínen válaszoltak a meghívott európai parlamenti képviselők.

A három irodavezető köszöntőjét követően dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva a fiatal nemzedék szociális felelősségvállalásának fontosságát a munkanélküliség elleni küzdelemben.

Bauer Edit (EPP, Szlovákia) a pályakezdők munkanélküliségének  okairól beszélt, megemlítve azt a tényt, hogy a munkanélküliség aránya tagországonként változó. Kiemelte a szakképesítések és diplomák kölcsönös elismerésének fontosságát, hangsúlyozta, hogy sokan olyan szakmákra készülnek, amelyek iránt csekély a kereslet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben a munkanélküliség óriási méreteket ölt, Európa-szerte kétmillió szabad munkahely van, leginkább a munkaerő-piaci kínálat és kereslet eltérése miatt.

Járóka Lívia (EPP, Magyarország) a fiatal nemzedéket érintő legfontosabb problémákról, az unió összes tagállamában érzékelhető kirekesztettségről, a legkiszolgáltatottabb csoportok problémáiról és a jövő generációjának a szülők iránti kötelezettségeiről is beszélt. Hangsúlyozta, hogy a fiataloknak a szociális Európát a társadalom legsebezhetőbb rétegeiben is meg kell megteremtenie. A magyar fiatalok helyzete kapcsán kijelentette: az országban látványos változások zajlottak le az oktatás területén az EU-csatlakozás óta, hiszen az oktatás területén megnövekedtek a fiatalok számára elérhető lehetőségek.

Katarina Neveďalová (S&D, Szovákia)  az új Erasmus+ programot mutatta be a részt vevő hallgatóknak, és hangsúlyozta, hogy az unió szélesebb körben teszi hozzáférhetővé az eddig csak egyetemisták számára nyitott Erasmus programját a következő finanszírozási ciklusban. A képviselő kiemelte: a fiatal nemzedéknek készen kell állnia arra, hogy folyamatosan – élethossziglan – fejlessze szakmai tudását és képességeit. A képviselő hozzátette, hogy az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt  érdemes alaposan felmérni és tájékozódni a munkaerőpiacról.

Heinz K. Becker (EPP, Ausztria) – aki sajnos nem tudott személyesen részt venni a rendezvényen –, videóüzenetében kiemelte a szakképzettségek elismertetésében elért előrelépés értékét. „Hatalmas európai siker, hogy az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az európai szakképesítések elismeréséről szóló irányelvet. Több mint 800 szakma gyorsabban és könnyebben ismertethető el a munkavállaló hazáján kívüli munkavállaláskor” – hangsúlyozta a képviselő.

A rendezvény háziasszonya Bakos Piroska, a magyar uniós elnökség volt szóvivője, külpolitikai újságíró volt.

Az Európai Parlament tájékoztatási irodái által szervezett fórum ideális lehetőséget teremtett arra, hogy a középiskolások és egyetemisták európai parlamenti képviselőkkel találkozhassanak és megvitathassák a hétköznapi életet leginkább érintő kérdéseket. A diákok a szakképesítések elismeréséről, a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről és az Erasmus+ programról kérdezték az eseményen részt vett EP-képviselőket.