Az idei ünnepségre az Országos Széchényi Könyvtár nemzeti ereklyeterében készült kiállítás a költő könyvtárának neves darabjaiból. A kurátor, Matolay Katalin, az OSZK retrospektív feldolgozó osztályának munkatársa mutatta be a közönségnek a kis, hányatott sorsú kollekció üvegtárlók alatt látható legértékesebb darabjait. A költő könyveit csak három évtizeddel később, 1867-ben kapta meg a nemzeti könyvtár, ám ott nem együtt tárolták őket, mert közöttük a könyvtár eredeti, a Széchényi Ferenc által alapított állományához képest másodpéldányok vagy megrongált állapotúak is voltak. Most több éves munkával sikerült rekonstruálni a Kölcsey-féle különgyűjteményt. Egyes példányokban a költő kézírása is fellelhető.
Dr. Margócsy István irodalomtörténész, az ELTE nyugalmazott professzora Szabó Zoltánra („A tardi helyzet” című szociográfiájával robbant be az irodalomba, élt 1912–84 között) hivatkozott, aki először értékelte az eredetileg 1158 kötetből álló, kultúrtörténeti fontosságú gyűjteményt.
Az 1853-ban megjelent négykötetes Magyarország története című munkában egy rézmetszet jelent meg a Kölcsey kis dolgozószobájában felhalmozott hatalmas könyvtáráról – egy csöppnyi faluban, Szatmárcsekén. Ez a kép a kiállítás emblémája. A maga idején ez a gyűjtemény kivételes gazdagságú lehetett, hiszen Berzsenyi Dániel tulajdonában csupán harmad annyi könyv volt. Kölcsey rendkívül széles körű műveltsége és nyelvtudása kiterjedt a görög, latin, spanyol, angol, német olvasmányokra, a kortárs irodalomra és a folyóiratokra is. Birtokában volt Goethe teljes életműsorozata, ami nem kis anyagi megterhelést okozott akkoriban. A Debreceni Kollégium diákjaként nagy műveltséget szerzett ugyan, de ott nem is hallhatott egyes „modern” szerzőkről, mint például Hegelről. Margócsy ezért inkább autodidaktának nevezi Kölcseyt, aki az irodalom mellett 16. századi természettudományi, jogtudományi, földrajzi és történelmi műveket is tartott.
A kiállítás korabeli bútorok környezetében látható keddtől-szombatig 10–18 óráig, 400 vagy kedvezményes 200 forintos belépődíj ellenében.
A másik kamarakiállítás címe: Filmgyári capriccio II. – Színészek és színésznők. Március 29-ig élvezheti a közönség a híres magyar 15 standfotós képeit 40 tablón és 500 felvételen a VI. emeleti kiállítótérben. Tavaly, ugyanebben az időszakban rendezték a Filmgyári capriccio I. részét operatőrökről és rendezőkről munkájuk közben. Az idei kiállítás szintén B. Müller Magda – maga is fotós – áldozatos munkájából született, hiszen egyévi munkába tellett a képek válogatása és nagyításaMolnár Szilviaközreműködésével.
Amit most látunk, 1947-től a közeli múltig felejthetetlen színészóriások filmforgatások közben készült képei, a legjobb pillanatokban, gyakran humoros jelenetekben. Az időközben elhunytakra szomorúsággal emlékezünk, másokat fiatalon örökítettek meg, ahogy mi is szívesen gondolunk rájuk. Igen szellemes csoportosítás érvényesül a tablókon: étkezés, szerelem (a legtöbb), katonaság, emlékezetes karakterszínészek, szemek. Csupa híres filmekből való felvételeken. Olyanokról, akik örökké a szívünkben maradnak. Egyetlen gond marad idén is: a rosszul elrendezett, csoportos feliratok, holott minden kép mellett/alatt volna elég hely, hogy a fotóst, színészt és a film címét rögtön azonosíthassuk. Ehelyett minden esetben találós kérdést kell a látogatónak megoldania, jobbra-balra keresgélnie.
A kiállítás megnyitóján Makk Károly rendező megjegyezte: mindenki mást lát ezekben, másra emlékezik, akárhányan vagyunk, annyi képet viszünk magunkkal. Sajnálatos, hogy éppen a meghívott színészek közül nem jött el senki, hiába vártuk őket is.
