Jerry Bergonzi pályája a ’70-es évek végén, a kor egyik legkeresettebb formációjában, Dave Brubeck zenekarában indult. Habár az akkorra már nagykorú Take 5-klasszikust még elődje, Paul Desmond szerezte, a világon legtöbbet el- és előadott melódiát Jerry Bergonzi is számtalanszor előcsalogatta hangszeréből. Sikerét, hírnevét azonban nem ennek, sokkal inkább a coltrane-i hagyományt tiszteletben tartó, ám onnan előre lendülni is képes, saját útját kereső játékának köszönheti.
Bergonzi a ’80-as évek végén visszatért saját szülő- (és alma matereként is szolgáló) városába, Bostonba, ahol saját neve alatt jelentette meg lemezeit. A korongokat a kontinensen kívül Európába is nagy sikerrel exportálta. Akkoriban saját együtteseivel játszott: a Con Brio kvartettel, a Trio Gonzzal. Amikor Mike a mostanra világklasszissá lett zongorista, Joey Calderazzo 1990-ben elkészítette első saját lemezét a Blue Note-nál, akkor Brecker és Branford Marsalis mellett Bergonzit hívta meg a fúvós szekcióba.
Bergonzi lendületes előadásmódja azonnal meggyőzte a Blue Note-ot is, így a következő évben már saját, „Standard Gonz” című lemezén dolgozhatott. Ezzel együtt máig közel harminc lemezt készített. A legutóbbi épp tavaly, „By Any Other Name” címmel jelent meg, melyen a tengerentúli kritikusok által a „zenészek zenészének” is aposztrofált fúvós olyan sztenderdeket szólaltat meg, mint a „Giant Steps”, a „Bye Bye Blackbird”, vagy a „Joy Spring”. Intellektusban gazdag, ugyanakkor játékos, határokat feszegető gondolkodásmódjáról képet ad, hogy a felsorolt dalok az albumon eredetileg „PG2013”, „Of A Feather” és „Sprung” néven futnak.
Habár a nemzetközi kritikusok az albumot elsősorban „komoly jazzhallgatóknak” javasolják, a hazai közönségnek nem kell tartania végeláthatatlan szólóktól, hiszen a tenorszaxofonját ezernyiféleképpen megszólaltatni képes művész számos régebbi, könnyedebb szerzeménye közül is szemezget majd az esten.
