Magyarország 2010-ben ebben az uniós rangsorban a 21. helyen volt, a térségünk országai közül csak Szlovénia, Csehország és Szlovákia előzte meg.Két éve már a 24. helyre csúsztunk, mert megelőzött bennünket Litvánia, Észtország és Lengyelország. Az Eurostat a múlt évi adatokat még nem közölte, de a GDP-indexekből ítélve valószínűleg Lettországé is meghaladta a magyar gazdaság egy főre jutó teljesítményét. Azaz jelenleg az Európai Unió tagországai közül csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg, illetve valamelyest a nemrég csatlakozott Horvátországot.

Ide vezetett a kormány dilettáns, konfrontatív gazdaságpolitikája, s erre alapozva állítja most a kormányzati kommunikáció, hogy Magyarország jobban teljesít (esetleg Bangladesnél valóban). Egész pontosan a múlt négy évben a magyar GDP mindössze 2,1%-kal nőtt, és ha a jelenlegi kormány három teljes évét nézzük, akkor a gazdaság 2011–13 között mindössze 1%-kal bővült. A súlyosan elhibázott adópolitika, a bankrendszer szétzilálása, a kiszámíthatóság hiánya, a rögtönzésekre épülő gazdaságpolitika szükségszerűen vezetett ide. Utólag megállapítható, hogy a kormány legfontosabb célja a tulajdonviszonyok erőszakos és jogellenes – átalakítása volt, amely széles ívben ment végbe a magán-nyugdíjvagyon – a tagokat szándékosan megtévesztő, a zsarolástól sem mentes – erőszakos államosításától a földhasználati rendszer átalakításán keresztül a takarékszövetkezeti tulajdonosok kisemmizéséig. Az elmúlt négy évben gyakorlatilag eltűntek a magánberuházások, a működőtőke menekül az országból, vállalkozások sora lehetetlenült el.

Az ország lecsúszását a területi különbségek növekedése kíséri, így a magyar régiók egyre hátrább kerülnek az Európai Unió rangsorában. Az Eurostat rendszeresen közli a regionális GDP adatokat, amelyek bemutatják az Európai Unió – a 2 horvát régiót is beleszámítva – 272 ilyen szintű területi egységének uniós átlag arányában mért egy főre jutó bruttó hazai termékét, egyben ismerteti a régiók rangsorát. A legutóbbi, 2011. évi adatokon alapuló sorrendben az előző évivel megegyezően London, Luxemburg, Brüsszel és Hamburg áll az első négy helyen, míg az ötödik helyre Pozsony került fel. Az első 20 régió között van Prága is, 9 másik fővárossal együtt. Megjegyzendő, ha Budapest önálló régiót alkotna, akkor csupán a 21–30. helyek egyikét foglalhatná el. Ami ennél sokkal kedvezőtlenebb, hogy a 7 magyar régióból 4 tartozik a rangsor utolsó 20 területi egységéhez, Észak-Magyarország pedig az utolsó tízhez, sőt a 2010. évi 261. helyről a 264. helyre került. (Valójában egy hellyel került hátrább, mert a 2011. évi adatok először mérik a horvát régiók gazdasági teljesítményét.) Az utolsó tíz helyen a magyar régión kívül csak 5 bolgár és 4 román régió van, míg az utolsó 20 helyen 6 román, 5-5 bolgár és lengyel régió, valamint Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl található. A 2012. évi adatok alapján a regionális rangsor feltehetően ennél is kedvezőtlenebb számunkra, és a múlt évi mutatók sem hoztak kedvező változást.

Felvetődik a kérdés: valóban bekövetkezett-e a ciklus végén az a növekedési fordulat, amelyről a kormány beszél. Sajnos, nem. A múlt év második felében némileg élénkült a gazdaság, de ez csupán azt jelentette, hogy kilábaltunk a recesszióból. A negyedik negyedévben valóban 2,7%-kal nőtt a GDP az előző év azonos negyedévéhez képest, és a múlt év egészében 1,1%-kal nőtt a megelőző évhez viszonyítva. A látszólag pozitív adat ugyanakkor nem túl kedvező szerkezetet rejt magában. A növekedés főképp a mezőgazdaságnak köszönhető, mivel az előző igen rossz év után kiváló volt a termés; ez magyarázza a GDP növekedés négyötödét.

Több éves mélyrepülést követően érzékelhetően nőtt az építőipar teljesítménye, amely főként az uniós forrásokból finanszírozott projektek felgyorsult megvalósításának következménye; a magánberuházások továbbra is mélyponton vannak. Harmadik tényező a járműipar dinamikus fejlődéséből adódó növekedés az ipar hozzáadott értékében. Ugyanakkor a negyedik negyedévi GDP bővülés csupán azt jelenti, hogy a gazdaság elérte 2011 azonos negyedévének szintjét, mivel az előző év utolsó negyedében éppen 2,7%-kal esett vissza a bruttó hazai termék. A múlt év egészére vonatkozó gazdasági teljesítmény nem érte el a két évvel azelőtti szintet sem, mivel tavalyelőtt a GDP 1,7%-kal csökkent.

A magyar gazdaság számára az a valóságos probléma, hogy a jelenlegi szerény növekedés sem fenntartható. A mai gazdaságpolitika mellett a potenciális növekedési ütem nem éri el az 1%-ot sem. Ez annak ellenére így van, hogy a viszonylag kedvező nemzetközi konjunktúra, az uniós projektek megvalósulása, és a választási költekezés következtében némileg emelkedő reálkeresetek nyomán nő a belső fogyasztás. Így ebben az évben a GDP bővülése elérheti a – még változatlanul a régiós leszakadást jelentő – 2%-ot. A magánberuházások megindulása és működőtőke beáramlása nélkül ugyanakkor ez a növekedés nem lehet tartós: a következő években csak a potenciális növekedés szintjének emelkedése hozhat kedvező fordulatot. Komoly kockázatot jelent a szakszerűnek nagy jóindulattal sem minősíthető monetáris politika, amely a kamatcsökkentési ciklusával – úgy tűnik föl – átlépte a piacok számára tolerálható szintet. Így a hazai fizetőeszköz léátványos gyengülése következett be, és nem látható, hogy a jegybank képes-e, illetve hajlandó-e számolni a realitásokkal. Veszélyezteti a növekedési lehetőségek érvényesítését a költségvetési politika erőteljes lazítása, amely komolyan próbára teszi az államháztartás stabilitását, ezáltal a gazdaság normális működését. A legfőbb kockázat ugyanakkor a kormányzat konfrontatív, dilettáns gazdaságpolitikája, amely most hangsúlyozottan arra koncentrál, hogy az energetikai – és esetleg több más – ágazatot állami kézbe vegyen. Félő, hogy az ún. rezsiharc átlépi a racionalitás kereteit. Valóságos növekedési fordulathoz gyökeresen új, a félelem helyett a bizalomra építő, kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely az európai centrum, és nem a perifériák felé kormányozza az országot.

A szerző „Helyzetkép, 2010–13” című tanulmánya teljes terjedelmében itt olvasható; tessék kattintani!