Paul Krugman blogjában (New York Times) Kim Lane Scheppele ezúttal – a közgazdász Bánkúti Miklóssal és a matematikus Réti Zoltánnal közösen azt elemzi, hogy miként érhetett el a Fidesz 45%-kal kétharmadot, bár az alkotmányozó többsége egy hajszálon, egyetlen helyen múlott. Ami a felhatalmazásban illegitim, az az, hogy messze nem támogatta a lakosság 66%-a, sőt a szavazatok többségét más pártok kapták. Csakis a vonatkozó törvénybe beépített jogi trükkök segítettek, így a választás törvényes volt, de nem tisztességes. A körülmények, amelyeket az EBESZ megfigyelői is rendkívül élesen bíráltak, hozzájárultak a sikerhez, de nem arról van szó, hogy Orbán ellopta volna a győzelmet. Semmilyen más erő nem tudta megközelíteni, de pl. ha a határon túli magyarokat leszámítjuk, akkor a népszerűsége 43,5 %-ra csökken. 

Minden kormány igyekszik a maga javára módosítani a játékszabályokat, ám az Orbán-kabinet messze túlment a megszokott határokon, az új rendszert úgy alakította ki, hogy a voksok nem egészen többsége igen aránytalan módon kétharmadot hozzon.

És a számítás bevált.

Az EBESZ képviselői is felhívták a figyelmet a jogi keretek példátlan megváltoztatására, ami ráadásul nyilvános konzultációk, az ellenzék bevonása nélkül történt meg. A kritika megfogalmazása diplomatikus, de az elítélő vélemény súlyos. A siker leplezi, hogy Orbán egyre kevesebb szavazót tudott megnyerni magának, a visszaesés 8%-os, de 2010-hez mérten már 21%, amiben szerepet játszik az alacsony részvételi arány. Csakhogy a Jobbik és a baloldali szövetség növelni tudta támogatói számát, miközben Orbánra csupán a magyarok 28%-a voksolt, beleértve a határon túliakat is. A leadott szavazatok alapján viszont a többi párt 51%-ot kapott, ám ez csupán a helyek egyharmadát hozta nekik. A többi kétharmad a Fidesznek jutott. A megértéshez a képlet az, hogy az orbáni választási rendszerben 1 fideszes szavazat 2,1 baloldali, 2,6 jobbikos és 3,1 LMP-s vokssal ér fel. 

Mindehhez kellett a szavazókörzetek határainak átrajzolása, tehát hogy a baloldali körzetek következetesen nagyobbak, így ott több voks szükséges a mandátum elnyeréséhez. De emellett most nem az arányosabb listás, hanem egyéni mandátumok domináltak. Ebből következően a Fidesz, amely 45%-ot szerzett az egyéni körzetekben, a helyek 88%-át vitte el. Alighanem ez volt a legfőbb húzás, ami a kétharmadot eredményezte.

A baloldal ugyanakkor feltehetőleg jóformán egyetlen képviselőt sem küldhetne a parlamentbe, ha nem fogott volna össze. Ha viszont sikerült volna bevonnia az LMP-t, akkor már nem 10, hanem 21 jelöltje győzött volna egyéniben. És akkor itt van még az egészen példátlan kompenzáció, amely a győztesnek járt, és amelyből a kormánypárt 6 mandátumot profitált. Ha ez nincs, akkor a kormányváltók +3, aJobbik további két, az LMP pedig plusz 1 mandátumot könyvelhetett volna el. 

A határon túliak egy helyet szavatoltak a fiatal demokratáknak, pedig a levélszavazás igencsak alkalmat teremtett a csalásra. Egyharmadukról még azt sem lehet tudni, melyik országban él, és még kevésbé ellenőrizték, hogy az érintettekhez miként jutott el a szavazócédula. Arról nem beszélve, hogy a személyazonosságot egyetlen egyszer sem ellenőrizték az egész folyamat során. Vagyis nem tudható, hogy igazából a jogosultak vettek-e részt a választásban.

Az ErdélyiNemzeti Tanács sátraiban még a titkos szavazás lehetősége sem volt adott. Az sem ismeretes, kik gyűjtöttek össze ilyen voksokat, hogy azután leadják azokat a konzulátusokon. A dolog erősen gyanús, miközben a határon túliak nélkül nem lenne meg a kétharmad. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy külföldön különbség volt magyar és magyar szavazat között, lásd, hogy az ideiglenesen másutt élő magyarokra ugyanakkor igen szigorú szavazási feltételek vonatkoztak. 

Scheppele végigveszi a kampány igazságtalanságait is, kezdve az állam és a Fidesz összefonódásától, a kormányhirdetéseknek álcázott pártreklámokon és a CÖF tevékenységén át egészen a szocialisták lejáratásáig. A Simon Gábor elleni vádakat a kortesidőszak kezdetén egy olyan ügyész hozta nyilvánosságra – konkrét bizonyítékok nélkül –, akit régóta a kormánypárthoz kötnek. Utána pedig a hatalomhoz közeli média jóformán másról sem beszélt. Az óriás plakátokon pedig egyfolytában Hagyó Miklós képét lehetett látni, jóllehet ügyében ítélet még nincs. Viszont erősen visszaesett a baloldal támogatottsága az utolsó hetekben. 

Az EBESZ arra is rámutat, hogy a választás tisztaságára felügyelő hivatalok túlságosan is közel voltak a kormányhoz, tagjait a hatalom válogatta ki, ezért nem tekinthetőek elfogulatlannak. Ezt támasztják alá a panaszok ügyében hozott döntések is. De a bíróságok sem mindig bizonyították függetlenségüket ilyen esetekben. Vagy: a lámpaoszlopokon elhelyezhető hirdetések kapcsán hiába mondta ki a Kúria, hogy ez lehetséges, a döntést csak felemás módon hajtották végre.

A médiatanács pedig nem tette lehetővé, hogy a sajtó kiegyensúlyozottan tudósítson a választási hadjáratról – mondják a megfigyelők. Mi több, az elemzések azt mutatják, hogy a média módszeresen elfogultnak bizonyult a Fidesz oldalán. A köztévéről nem látszott, hogy független lenne. A politikai pluralizmust aláássa, hogy mind több szerkesztőség a Fideszhez kötődő üzletemberek tulajdonában van, és ezek az orgánumok egyre több állami hirdetést kapnak. 

Mindent egybevéve: az EBESZ sok nemzetközi norma megsértését állapította meg a kampány során, ideértve az állam és a párt következetes kettéválasztásának hiányát, az erősen elfogult médiát, a részrehajló Választási Bizottságot, valamint a kormány által uralt médiatanácsot, a következetlen bíróságokat, a hatalom által gerjesztett korrupciós botrányokra összpontosító korteshadjáratot és azt, hogy bizonyos csoportok szavazatának súlya messze nem volt azonos értékű a többiekével.

Orbánnak minden trükkre szüksége volt a kétharmadhoz. Nem kétséges, hogy a miniszterelnök szinte a világ összes választási rendszere alapján győzött volna, de a minősített többséghez manipuláció kellett.

Az EU-nak szembe kell néznie azzal, hogy egy Potemkin-demokrácia van a szervezet kellős közepén. Az EP-választások után el kell dönteni, hogy Magyarország alkalmas-e még a tagságra. 

A teljes nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!