Barki Gergely, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, a 20.századi magyar festészet kutatója remek tárlatvezetésen mutatta be a jórészt időrendben felsorakoztatott műveket. Ritka kincsek ezek, hiszen a 20. század egyik legrangosabb festőjét magáénak tekinti Magyarország mellett Franciaország és Izrael is. A Ferenczy Múzeum pedig szép albummal tisztelgett az európai avantgárd jeles képviselője előtt. (Az album szerzői: Barki Gergely, Bodonyi Emőke, Jurecskó László, Kratochwill Mimi, R. Stanley Johnson.)
Czóbel Béla nagyon sikeres művész volt, életében sok kitüntetést kapott, de utólag mégsem kapta meg azt a nemzetközi elismerést, amit kortársai és barátai: Matisse, Picasso, Léger, Braque vagy Modigliani, habár ők is igen nagyra becsülték őt, és mindegyikükre hatással volt. Czóbel magányos nomád, örökös utazó maradt, érzékeny személyiség, szenvedélyes alkotó, egyik iskolához sem tartozott, inkább szemben állt a kortárs irányzatokkal.
Legkorábbi önarcképe 19 éves korában, 1902-ben Rembrandt modorában készült, ezután a főváros költségén tanulhatott. Először Nagybányán találjuk Iványi Grünwald Béla növendékeként, és mindjárt kiállított a Műcsarnokban. Münchenben képezte magát1902–03-ban, nyáron ismét Nagybányára ment, ősszel meg Párizsba. Ott 1904-ben megnyerte a Julian Akadémia versenyét, és elvégezte művészi tanulmányait. Sok önarcképet festett, amelyről rendkívül öntudatos művész tekint le ránk. Korai képei a rajztudás minden eszközével felszerelt, kész művészről és emberi mivoltáról tanúskodnak. Akkoriban belekóstolt a plain air kifejezőeszközeibe, de rögtön meg is haladta. Franciaországban élénk kontúrokkal indult a fauve-ok („vadak”) felé, majd ismét a saját új útját választotta. Párizsi műtermében 1903-25-ig gyakori megszakításokkal dolgozott. Brügge, Ostende, Zeebrügge következett 1905-ben, ahol egyszerű emberek portréit festette meg, azután visszatért Párizsba.
A fellobogózott, havas Oktogont láttatja 1906. március 15-én. Barki Gergely a Meteorológiai Szolgálattól érdeklődött, hogy volt-e hó akkor Budapesten, és igenlő választ kapott. Az Ülő férfi (1906) megint a „vaddá válás” időszakát idézi. Gertrude Stein műkritikus Czóbelt Matisse-nál is „vadabbnak” ítélte meg a Salon des Indépendents kiállításán.
Czóbel Nyergesújfalun, Kernstock Károly birtokán tartózkodott 1907-ben, amikor a Nyolcak megalakultak. Az ott készült képeket 1908-ban Párizsban kiállította, mégsem tekintette magát a Nyolcak tagjának. Képet küldött ugyan a társaság 1911-i kiállítására a Nemzeti Szalonba, de ő maga Párizsban maradt, és az 1912-i, utolsó bemutatkozáson már nem szerepelt. Ezzel a kiállítással ért véget a Nyolcak története. Czóbel pedig családjával Montmorency-ban telepedett le (az albumban erről fényképek tanúskodnak). Az I. világháború éveiben Hollandiában alkotott, ott is megtalálta a műgyűjtőket, kiállításai nyíltak. Mivel 1917-ben első világháborús menekülteket telepítettek be a műtermébe, továbbállt a norvégiai Bergenbe. Megfestette a Bergeni lelkészt és Adriaan Roland Holst költő portréját – már expresszionista módon. Sikerült a legtöbb képét értékesítenie. (Paul Sanders amerikai újságíró, műgyűjtő később több Czóbel-képet adományozott Magyarországnak.) Kiállításai nyíltak Amszterdamban és Hágában.
Tizenkilenc őszén Berlinbe költözött. Olykor az olajfestmények hátoldalaira is festett. Ezeket a Galéria restaurátorai kiszabadították, megtisztították, így most kétoldalasan láthatók a falon. Berény Róbert, Tihanyi Lajos és Czóbel Berlinben is érintkeztek, sőt, 1925–26-ban együtt mutatkoztak be a Freie Secession kiállításán. A nyarakat 1920–25 között Würzburgban töltötte német feleségével és lányával, a képein vidéki jeleneteket ábrázolt. Az 1921-től a fasizálódó Németországban a nácik az Entartete Kunst (elfajzott művészet) műfajába sorolták a műveit, ennek ellenére sok képet el tud adni. A zsidó gyűjteményekben őrzött képei jórészt elvesztek, egyesek Izraelbe kerültek, mások pedig szétszóródtak a világban. Feltűnő a berlini képeken, hogy nincs rajtuk a divatos lakkréteg, nem csillognak, tompábbak a színek.
Párizsért 1925-ben elhagyta Berlint, közben kiállított a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) tárlatán.
A következőket a most kiadott albumból idézzük. Bodonyi Emőke tanulmányában kitér a művész rajzaira, akvarelljeire, litográfiáira, amelyekkel a KÚT (Képzőművészek Új Társasága, a Nyolcak örököse 1924–49-ig) kiállításain Czóbel is szerepelt az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Sok rajza bukkant fel Párizsban, és később, 1958-ban a Nemzeti Szalonban. A lánya, Lisa Czóbel-Borgeest kimagasló értékű grafikákat őrzött meg. Genthon István szerint akvarelljei az európai művészetek élvonalában egyenrangúak a festményeivel. Abban az időben Czóbel szoros kapcsolatot tartott fenn Kassákkal és a Gresham Körrel.
Az 1925–76 közötti évtizedekről Kratochwill Mimi művészettörténész, Czóbel modellje és múzsája számol be. A festő 1925-ben Németországban hagyta a családját, visszatért a Montparnasse-ra. A 30-as években többször vendégeskedett báró Hatvany Ferenc (1881–1958) hatvani kastélyában, ahol szívesen látták Bajor Gizit, József Attilát, Bródy Sándort, Lesznai Annát, Ignotus Pált, Hunyadi Sándort, sőt Thomas Mannt is, aki a Doktor Faustus című regénye egyik nőalakját Hatvany Irénről mintázta. Czóbel ott gyakran kikocsizott a kisgombosi tanyára festeni vagy rajzolni. Megörökítette a személyzetet, a falusiakat, a Cigánysort, az Öntöző lányt.
Az 1930-as években Czóbel felesége, Isolde Daig, szintén festőművész (akivel Nagybányán ismerkedett meg) továbbra is Németországban élt és tanított. A német hatóságok arra kényszerítették, hogy váljon el nem „árja” párjától, habár Czóbel már korábban kikeresztelkedett (a keresztapja Csók István lett). Lánya, Lisa neves balettáncosként Svájcba emigrált, majd 1936-ban nagy sikerrel fellépett a budapesti Zeneakadémián. Közben Párizsban kiemelkedő társasági eseménynek számított egy-egy Czóbel-kiállítás. Czóbel Béla 1940-ben jött vissza Magyarországra, párizsi műtermét a barátaira bízta. Ernst „Bandi” és Hatvany segítette itthon. ’Szent Endrén’, a Törökhegyen talált magának szállást, és házasodott össze Modok Mária festőnővel. Az esküvőt Egry Józseffel és Kmetty Jánossal ünnepelték a Centrál Kávéházban. Barátai 1945-ben megválasztották a Szentendrei Festők Társaságának elnökévé. Bölöni Gyögy pedig Párizsban gondoskodott Czóbel nevének életben tartásáról, például 1945-ben négy művét mutatta be a Galerie Beaux-Arts kiállításán.
Modok Mária mellett Czóbel gondtalanul alkothatott; felesége sokszor ült neki modellt. A magyar festők Európai Iskola néven modern művészeti társaságot alapítottak, kiállításokat szerveztek, csakhogy a társaságot 1948-ban betiltották. Előtte, 1946-ban magyar művészeti küldöttséget hívtak meg Genfbe. Utána Márai már nem tért haza, Olaszországba távozott, Czóbel pedig hatévi távollét után ismét Párizsba utazott. Találkozott Braque-kal, Matisse-szal és Hatvany Ferenccel, akit Szentendrén bújtatott. 1948-ban még Párizsban élt, amikor az elsők között kapott Kossuth-díjat. A wrocławi értelmiségi világkongresszuson Déry Tiborral, Kadosa Pállal, Vedres Márkkal közösen képviselte Magyarországot. A kongresszuson jelen volt Joliot Curie, Ilja Ehrenburg, Aldous Huxley, Fernand Léger, Pablo Picasso is. Nagy nemzetközi visszhangja volt 1950-ben újabb párizsi kiállításának. Ősztől tavaszig Franciaországban, nyáron Szentendrén tartózkodott a feleségével. A szentendrei házat kibővítették, hogy mindkettejüknek műterme legyen. Czóbel egyetlen magyar művészként utazgathatott külföldre. 1958-ban a 19. Velencei Biennálén különtermet kapott a Magyar Pavilonban.
A Czóbel házaspárnak 1966-ban kiutaltak egy műtermes lakást a budai Kelenhegyi úton. Ezután a párizsi utazások megritkultak, Czóbel már betöltötte a 80. életévét. A lánya Hamburgból látogatta őt párizsi lakhelyén. Modok Mária ott agyvérzést kapott, és többé nem utazott. Czóbel szintén betegeskedett, sokszor szorult kórházi ápolásra, ám szerencsére mindig talpra állították.
A Műcsarnok 1970-ben felkérte életműve bemutatására. A kiállítás idején rengeteg külföldi zarándokolt ide. Az újabb képeiből 1972–73-ban az Ernst Múzeumban rendeztek kiállítást, 1974-ben Szentedre díszpolgárává választották, 1975-ben a templomdombon megnyílt a Czóbel Múzeum. 1976-ban, 93. életévében elhunyt, de előtte még értesült róla, hogy Párizsban az Akadémiai Pálmák kitüntetésre terjesztették fel. Abban az évben szentendrei múzeumát csaknem 86 ezren keresték fel.
A művészettörténészek máig sok lappangó képét keresik, az erről szóló felhívást a festmények reprodukcióival közzétették a kiállításon.
Minden idők legnagyobb Czóbel-kiállítása augusztus 31-ig tekinthető meg a szentendrei MűvészetMalomban.
