A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsított támadás újabb eszkalációt jelent az unió területén, és a támadást közvetlenül Oroszországnak tulajdonítják – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott sajtóeseményen a bizottság elnöke elmondta: ha a támadás sikerrel járt volna, óriási károkat okozott volna, és akár emberek is meghalhattak volna.”Világosan ki kell mondanom: ez egy katonai minőségű eszközökkel végrehajtott támadás volt, amelyet orosz operatív személyek hajtottak végre az Európai Unió területén. Ezt nem fogjuk eltűrni”– modta von der Leyen. Mint mondta, ha Moszkva célja az volt, hogy elbizonytalanítsa Európát Ukrajna támogatásában, az ellenkező hatást érte el, mert az EU még elszántabbá vált.
„Egységesek vagyunk abban, hogy kiállunk az orosz agresszió ellen, és elrettentünk mindenkit, aki aláássa szabadságunkat és biztonságunkat.” Hozzátette: „mindaddig Ukrajna mellett fogunk állni, ameddig csak kell”.
Von der Leyen közölte: az EU-tagországok külügyminiszterei következő ülésükön tárgyalni fogják az augusztusi lipcsei incidens ügyét, és elő fogják készíteni az Oroszország ellen bevezetni tervezett újabb szankciókat is. Arra reagálva, hogy Alexander Dobrindt német belügyminiszter a rendőrség vizsgálati eredményeire, elkövetői mintázatokra és hírszerzési értesülésekre hivatkozva Oroszországnak tulajdonította az augusztus 4-i támadást, Mark Rutte NATO-főtitkár bejegyzésében kijelentette: a bizonyítékok egyértelműek.
Hangsúlyozta: a NATO tovább erősíti elrettentő képességét, hogy megvédje minden szövetségesét minden fenyegetéssel szemben, beleértve a Lipcsében és a szövetség más részeiben tapasztalt rosszindulatú akciókat is. „Oroszország azon kísérletei, hogy megfélemlítsen bennünket, aláássa egységünket és Ukrajna támogatására való hajlandóságunkat, hiábavalóak és kudarcot vallanak. Ukrajna támogatása rendíthetetlen, akárcsak a NATO kollektív védelme iránti szilárd elkötelezettségünk”, – tette hozzá üzenetében a NATO-főtitkár.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország egyre gyakoribb hibrid támadásaival el akarja ijeszteni az EU-t attól, hogy támogassa Ukrajnát. „Nem fog sikerülni. Sőt, növeljük támogatásunkat, és a saját védelmünkbe fektetünk” – fogalmazott Kallas, majd hozzátette: az EU az eddigi legszélesebb körű szankciókat tervezi bevezetni Oroszországgal szemben. Ez a legjobb mód Vlagyimir Putyin orosz elnök megállítására – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
António Costa, az Európai Tanács elnöke bejegyzésében a „lehető leghatározottabban” elítélte az Oroszországnak tulajdonított dróntámadási kísérletet, majd kijelentette: Moszkvának le kell állítania az Ukrajna elleni háborúját a helyzet elmérgesítése helyett. Az EU továbbra is erős és egységes. Oroszország nem fog győzedelmeskedni. Ukrajna uniós támogatása rendíthetetlen.
A lipcsei repülőtéren augusztus 4-én észleltek egy robbanóanyaggal felszerelt drónt egy ukrán Antonov teherszállító repülőgép közelében. Az alacsonyan lebegő drónt a repülőtér egyik dolgozója semlegesítette. A német belügyminiszter kedden jelentette be, hogy minden jel arra mutat: a támadást Oroszország megbízásából kísérelték meg. Bejelentette, hogy a merénylet kísérlet miatt szeptember 18-ig bezáratják a bonni orosz főkonzulátust és a Berlinben működő Orosz Ház kulturális központot, továbbá megszigorítja az orosz állampolgárok beutazásának ellenőrzéseket is. Moszkva erre válaszul bezárja a Goethe Intézet moszkvai, szentpétervári és jekatyerinburgi kirendeltségét, miután a német hatóságok úgy döntöttek, hogy megszüntetik a berlini „Orosz Ház” működését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.

