A Nemzeti Innovációs Hivatal és a Design Terminál közös célul tűzte ki, hogy a hazai startup ökoszisztéma további fejlődését segítendő, támogatják magyar csapatok rendszeres kijutását nemzetközi megmérettetésekre, egyben leheővé teszik számukra jó példák és gyakorlatok megismerését. Evégett Izrael Állam Magyarországi Nagykövetségének kezdeményezésére az idén Magyarország is képviselteti magát a Start Tel Aviv 2014 startup-versenyen és ötnapos szakmai programsorozaton. A szervezők magvető fázisban lévő webes vagy mobilalkalmazást fejlesztő, valamint IT-biztonsági profilú hazai startupok pályázatait várják június 30-ig a Nemzeti Innovációs Hivatal weboldalán.

A beérkező pályázatokat héttagú nemzetközi szakmai zsűri értékeli, melyben helyet foglal Hagai Mei-Zahav,  Izrael Állam budapesti nagykövet-helyettese, Záboji Péter az EEF elnöke, Korányi László a Nemzeti Innovációs Hivatal bel- és külkapcsolati elnökhelyettese, valamint Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminál főigazgatója is.

Őexcellenciája Ilan Mornak, Izrael Állam magyarországi nagykövetének a kezdeményezésére tavaly októberében megrendezték Budapesten az első izraeli–magyar innovációs napot. A szakmai nap sikerének köszönhetően Magyarország bekerült azon előzetesen meghívott 20 ország közé, amely részt vehet a Start Tel Aviv 2014 nemzetközi programsorozaton Izraelben. Az ötnapos, intenzív megmerítkezés az izraeli startup-világban lehetőséget kínál a résztvevőknek, hogy betekintsenek a startup-világváros Tel Aviv sikerének titkába, megmérettethetik magukat és fejlesztéseiket nemzetközi szinten, egyben kapcsolatot alakíthatnak ki a startup-világ legelismertebb szereplőivel.

Kiemelt cél, hogy a programsorozat résztvevői az inspiráló környezetben tanulni és fejlődni tudjanak. A programsorozat felsorakoztatja az izraeli startup-ökoszisztéma legjelesebb képviselőit és szakértőit, nemzetközi előadókat, vezető izraeli kockázati tőkebefektetőket és vállalkozókat. Az idén az eseményre szeptember 13–19. között kerül sor.

Az idén a Start Tel Aviv szakmai programmal egy időben rendezik meg a DLD Tel Aviv innovációs fesztivált, amely a világminden tájáról vonzza az újítókat, kockázati tőkebefektetőket és vállalkozókat. A Start Tel Aviv program résztvevői fölkeresik majd a DLD-fesztivált is.

Bővebb információ a programról és jelentkezés itt; tessék kattintani!