Túl azon, hogy véglegessé vált a 2014. évi díjazottak névsora, igazi exkluzív gálát láthatott a közönség Innával, Tóth Gabival, aki duettet énekelt David Correy-val. A díjak közül Hien a legjobb női, Király Viktor pedig a legjobb férfielőadónak járó gömböt vehette át. A legjobb együttesnek a Children of Distance-et kiáltották ki. A csapat duplázott: ugyanis a kategória győzelme mellé elnyerte a közönség-kedvencnek járó #Superfan díjat is. Erre a díjra a gála végéig szavazhattak a rajongók.

A meglepetésekkel teli műsort – akárcsak a múlt években –Iszak Eszti és Bártfalvi Sándor, vagyis Sanyóca páros vezette. A lírai előadóként feltűnt Cserpes Laura ezúttal a tinikedvenc Children of Distance-szel, a friss Fomogram-díjas Bogi a New Level Empire-rel, Mohamed Fatima pedig Dér Henivel és BLR-re énekelt együtt. Kállay Saunders András kitűnő, bár kissé szomorkás balladát adott elő, Király Viktor pedig a vadonatúj Work című dalával éppen a Comet-gála színpadán debütált.
A VIVA Cometre három világsztár érkezett: a Tóth Gabival duettet éneklő brit David Correy mellett színpadra lépett a szépséges román Inna és a svéd Ola. David tavalyelőtt nyerte meg a brit X-Faktort, és az idén ő lett a The World Is Ours nemzetközi kampányának arca, aki 24 ország előadójával készítette el a 2014-i labdarugó-világbajnokságra szánt dal helyi változatait.
A díjátadó gálán megjelent az év modellje, Kondás Kata, ott voltak a magyar U19-es labdarúgó válogatott tagjai, a freestyle-foci világbajnok Szász Kitti. Korda György és Balázs Klári az év új előadójának adta át a díjat. Ugyancsak díjátadó volt Pokorny Lia és Bereczki Zoltán, Szabó Zsófi, a színész-rendező Szabó Simon és Kovács Patrícia színésznő.
A fellépők között – a már említetteken kívül – láthatta a közönség a Punnany Massif együttest, a Ganxsta Zolee & Dynamic formációt, Majkát és Curtist, Hient, Fluort, a Halott Pénz együttest, Diazt, s természetesen a friss életműdíjas Hooliganst is.
A díjátadót a VIVA élőben közvetítette, a rajongók pedig több mint fél millió online-szavazattal segítették kedvenceiket. Az események nem értek véget a díjkiosztóval, a hajnalig tartott bulin is több híresség tűnt fel.

