A városligeti hintáslegény, Liliom érzelmes története 1908-ban, a Pesti Napló szerkesztőségében született meg, amikor Molnár Ferencnek nem jutott eszébe semmi, amit vasárnapi tárcának megírhatott volna. Elkeseredésében egy altató mesét kezdett írni. „Ez a mese arra való, hogy özvegyasszonyok altassák el vele kisgyermekeiket, vagy jó gyerekek altassák el vele öreg és fáradt szüleiket. A mesét szép csöndben, folyékonyan kell mondani, az elejét élénken, mintha igaz volna. A végét pedig már lassabban és halkan, hogy mire vége szakad, aludjék el az, akinek mesélték” jegyezte le instrukcióként.
Závoczki Endre és Zeller Julika édes-bús története másnap akkora sikert aratott, hogy a Vígszínház vezetői, Ditrói Mór és Jób Dániel rábeszélték: írjon színdarabot a történetből!
Molnár 1909 elején kezdett hozzá a munkához, december 7-én volt a bemutató Hegedűs Gyula és Varsányi Irén főszereplésével. A darab megbukott, mert a Vígszínház premierközönsége nem tudott azonosulni Molnár hőseivel. Megbukott a darab felújítása is. Hiába aratott később világsikert: hiába játszották világszerte, hiába készült belőle több film (1919 Kertész Mihály: Csortos Gyulával és Lenkeffy Icával; 1930 Frank Borzage, 1934 Fritz Lang: Charles Boyer és Madeleine Ozeray főszereplésével), továbbá Richard Rogers & Oscar Hammerstein II. 1945-i megzenésítésével, Carousel címmel musical is (1956 Henry King: Gordon MacRae és Shirley Jones főszereplésével), Molnár a két bukást élete végéig nem tudta feldolgozni.
A városligeti körhintás vagány szerepét az utóbbi évtizedekben olyan zseniális hazai színészek keltették életre, mint – a teljesség igénye nélkül – Agárdi Gábor, Koncz Gábor és Sinkovits Imre.
A vurstliban, Muskátné (Udvaros Dorottya) körhintáján Závoczki Endre, ligeti nevén Liliom (Csányi Sándor) a legfőbb közönségcsalogató kikiáltó. A vagány előszeretettel ölelgeti meg a cselédlányokat, amit a szerelmes-féltékeny Muskátné, úgy vesz tudomásul, hogy kitiltja Julit (Schell Judit) és barátnőjét, Marikát (Fodor Annamária) a ringlispílről. Liliom a kis cselédek védelmére kel, de a szóváltás végeredménye az lesz, hogy munkáltatója kidobja. Juli, akinek még sosem volt szeretője, hűségesen ott marad a miatta kidobott Liliommal, de így nem megy haza idejében, tehát őt is elcsapják.
A párocska a vurstli fényképészénél talál nyomorúságos szállást. A folyton dohogó, de jó szívű Hollunderné (Molnár Piroska) támogatja őket, hiszen Liliom csak csavarog, kártyázik, mert „művészként” nem kap állást, de a felkínált házmesterség derogál neki. Ő is érzi ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát, de ezt szégyelli bevallani, ezért még meg is üti a párját, csak mert annak igaza van. Julika hűséges, néma vonzalommal tűri a bántásokat, mert Liliom gyermekét hordja már a szíve alatt, pedig egy özvegy esztergályos (Molnár Gusztáv) még feleségül is kérné. Liliom boldog, hogy apa lesz, elutasítja Muskátnét, aki eljött, hogy visszaédesgesse őt a körhintához, a Liliom után felvett Hózlinger (Nagy László)ugyanis mégsem vált be. Mivel továbbra sem dolgozik, a vagány elfogadja haverjának, Ficsúrnak (Vida Péter) az ajánlatát, hogy rabolják ki és öljék meg a bőrgyári munkások fizetését szállító pénztárost (Mózes András). Csakhogy ez már nem Liliom terepe, elbizonytalanodik, várakozás közben még a várható nyereséget is elkártyázza, a támadás balul sül el, mert a pénztáros revolverrel teszi ártalmatlanná a peches rablókat. Liliom kétségbeesett helyzetében maga ellen fordítja a kést.
A haldokló Liliomot hazaviszik, mert már a kórházig sem bírná ki. Utolsó szavaival még megpróbálja igazolni önmagát, de azért be is vallja, hogy igazságtalan volt Julival, majd meghal. Hollunderné, Marika és annak az udvarlója, Hugó, a hordár (Pindroch Csaba) hiába próbálja rábeszélni Julit, hogy fogadja el az esztergályos házassági ajánlatát, és bár Muskátné is megpróbálná őt valamivel segíteni, a lány minden segítséget elutasít. Gyönyörű monológban búcsúzik párjától, akinek, miközben szemére veti a rosszaságát, a szerelmét is bevallja szemérmesen, félve.
Liliom lelkét a másvilágon egy égi rendőr (Hunyadkürti István) várja, mert az öngyilkosoknak megadatik, hogy egyszer még visszatérjenek a földre, valami jót cselekedni, vagy elintézni, amire már nem volt módjuk. Erről egy égi fogalmazó (Molnár Piroska) dönt a lelkiismeretükkel való elszámolás alapján. Liliom még mindig makacs és nyegle, ezért 16 évi tisztítótűzre ítélik, hogy kiégjen lelkéből a gőg, mielőtt visszatérhetne egy napra a családjához. De neki még a purgatórium sem használt, percek alatt összevész Julival, és ráüt a lánya, Lujza (Bánovits Vivianne) kezére, mikor az ki akarja utasítani a hívatlan vendéget.
És itt fontosnak érzem ide idézni a megírt darab utolsó párbeszédét, mivel az eljátszott darab nem így ér véget. Tehát: „Lujza. Hát lehet az, hogy ilyen nagyot, ilyen erős nagyot ütnek az emberre… és aztán az nem fáj? Juli. Igen, fiam… az lehet. Megütik az embert… és… és nem fáj.”
Az Erdélyből Magyarországra áttelepült Béres Attila, és dramaturgja, Ari-Nagy Barbara ugyanis megcserélik az ötödik és a hetedik képet, így az előadás nem a fenti párbeszéddel, hanem Juli „Te csak most aludjál, Liliom” búcsúztató monológjával ér véget. Egy darabhoz természetesen mind dramaturgiailag, mind rendezői koncepció szerint is hozzá lehet nyúlni, ha a változtatást valami indokolja, és ez a nézőt is meggyőzi. Hogy mi lehet az oka ennek a koncepciónak, arra a feleletet a rendező a Magyar Nemzetnek adott interjújában próbálja megadni. „Nagyon érdekes elgondolkodni azon, hogy mit is értett Molnár a legenda szó alatt. Nem a meseszerűséget szeretném erősíteni, hanem a mű dramaturgiáját. Két színt felcserélünk, ahogy Babarczy László (Béres egykori tanára – M.A.) is tette 1978-ban Kaposváron. Liliom előbb felmegy a mennyországba, visszajön tizenhat év múlva, rácsap a kislánya kezére, és utána hozzák haza meghalni. Így az előadás az ő halálával zárul azért az utolsó mondatért, amit Julika mond neki.”
Akkor most ideidézem Molnártól ezt az említett búcsúmondatot is. „… de most már te csak aludjál, Liliom … öreg, komisz, csibész fiú … én téged nagyon… mindegy, nem bánom … úgy szégyellem, úgy szégyellem, de most már megmondtam … ugye tudtad … mégis szégyellem, jaj de szégyellem … te csak most aludjál Liliom.”
Nem láttam Babarczy említett rendezését, de eszerint a koncepció magyarázata, hogy napjainkból az egymásért való kiállás és az egymás melletti megmaradás hiánya meghatározó, ezért a darab mondanivalója és maisága szempontjából sokkal fontosabb momentum, hogy miként őrzi meg Julika Liliom emlékét. „Az egymásért való létezés helyét átvette a magány. A Liliom arról szól, hogyha egymást keressük, és feltétel nélkül kiállunk, akkor nincs hiány az életünkben” – nyilatkozta Béres Attila. Elgondolkodtató, csak épp a látott előadás engem és nem egy nézőtársamat erről a legkevésbé sem győzött meg jobban, mint ha az eredeti jelenetezési sorrendet kaptam volna, ezért félreértésnek érzem.
Molnár Ferencnem Shakespeare, hogy a külvárosi legendát külvárosi tragédiaként értelmezzük, ahol a hősnő a halott hős fejét ölébe vonva siratja el záró képekben. Molnár költői játékába egy mesebeli túlvilági jelenetsort írt, ahogy ezek az egyszerű, tanulatlan emberek naivan a másvilágot elképzelik. Itt a földön sem juthatnak el a főkapitányig, hát odaát is csak valami rendőr, meg fogalmazó ítélhet csak róluk, nem is a Jóisten. Ennek a bája és humora költőien hihető. A sok realitás után a mese az, hogy egy napra még vissza lehet térni, jót cselekedni. Molnár itt egy elegáns, igazi molnári húzással úgy foglalja össze a hazatérés jelenet konklúzióját, ahogy Juli magyarázza Lujza kérdésére, hogy „Mi történt itt most velünk, anyám?” „Mit mondjak, fiam? Semmi se történt. Az történt, hogy mink itt szépen, csöndesen ettünk, ebédeltünk, aztán jött egy kódús, és mesélt a régi időkről, és nekem … eszembe jutott a te apád. A Liliom.” No, igen, ez Molnár Ferenc!
Ha az a fontos a ma emberének, hogy az egymásért való létezés helyét átvette a magány, én legalább ennyire fontosnak és szervesen a szerelemhez tartozónak érzem azt is, hogy lehet az, hogy megütik az embert, és nem fáj!
Egyszerű, tanulatlan emberek ma is vannak, akik nem tudják jól kifejezni magukat, de attól még a szívük tele van jó és rossz érzelmekkel. Hány olyan ember van, akit, ha „felidegeltek”, cselekszik gondolkodás nélkül, mert szégyelli bevallani a másik igazát, vagy, hogy igazságtalanul könnyeket okozott neki. Hány olyan asszony van, aki némán tűr és szenved, mert még így is szereti a másikat. Ez ugyanolyan korszerű ma is, ez igazolja a Liliom aktualitását. De Molnár jassznyelve, beszédstílusa egyszerre reális és elemelt, telve a kifejezés-képtelenség és költészet elemeivel. A fiatal átlagnéző, aki először találkozik ezzel a darabbal a darab tündéri realizmusától lesz megérintett, amely – valljuk be – néha egészen az érzelgősség határáig is elmegy, de sosem lápi át a határt. Igen, Molnár külvárosi legendát, felnőtt mesét ír, és az érzelmekre akar hatni. Ezért nem érzem jónak ezt a rendezést. Fel lehet fogni a túlvilági jelenetet egy haldokló hagymázos látomásának, de ettől nem lesz jobb a darab, vagy az előadás. És még sok másért.
Béres kitalál keretjátéknak egy nevüket sem tudni gitáros férfi, harmonikás nő énekduót, ami az első megjelenéskor még stílszerű helyzetbe hozó elem is lehetne, bár a szlávos dallamvezetés és a stájer-citera hangzás nem épp az igazi. Csakhogy kiderül: ezek minden jelenetváltáskor megjelennek, részben ugyanazt éneklik, ami szépelgően unalmas, de elsődleges funkciójuk nem is ez, hanem, hogy az átdíszletezést elfedjék. Én még színházban ilyen otrombán hangos, amatőr nyílt színi átdíszletezésekkel nem találkoztam, mint ezen az előadáson. Kifejezetten zavaró a nézőtérnek még a hátsóbb soraiban is.
De ha már a díszletnél tartunk, Horesnyi Balázs nehézkes és ronda díszletet alkotott. Az első képnek még van ugyan valami lizsé-hangulata, bár a teljesen fölösleges sínpár ott is belerondít a miliőbe. Ezt az agyrémet azért kellett felépíteni, hogy majd a töltésnél játszódó rablás után Liliom egy körhintás hintót idéző járgánnyal kelhessen át a túlvilágra. A színpad két szélén is a Vidámpark legrégibb körhintájára emlékeztető nagy díszletelem lóg ki még a zárt függöny mögül is, ami a Holunder-ház udvarszerű, de mégis szobabelsőt is megjelenítő zagyvalékával különösen rosszul rímel. Időnként teljesen öncélú ködök gomolyognak elő, a túlvilági fogalmazót ringlispíl lovak veszik körül, szóval sok a semmire sem jó díszletelem a színpadon.
Pilinyi Márta jelmezei viszont tetszettek, egyszerre voltak „korfestők” és mai stílusba olvadók.
Ha Molnár Ferencen túl valamiért érdemes megnézni ezt az előadást, az a színészi játék. Nem egy szereplője van az előadásnak, aki már játszott ebben a darabban, ugyanebben, vagy más szerepben. Csányi Sándor sem először veszi magára Liliom jelmezét. Ideális erre a szerepre mind külsőségeiben, mind színészi alkatában, ezért teljesen hitelesek a kitörései, a meglepődései, az elfojtott érzelmei, amelyekkel Závoczki Endre plasztikusan ábrázolható. Nem hiszem, hogy szövegproblémái lennének, ezért tűnt nekem kissé zavarónak többször is az a tempótlanság, ritmustalanság, ami feltehetően rendezői koncepcióból több párjelenetet is lelassított, megakasztott.
Schell Judit visszafogottságában is nagyszerű Juli. Eszköztelenségével válnak hangsúlyossá a mondatai és mozdulatai, hiszen ez a kis cseléd egész életében csak tűrt. De tartása így is emberi méltóságot ad neki. Az a paraszti szemérmesség, ami nem engedi neki kimondani az érzelmeit, nem jelenti, hogy belül üres volna.
Muskátné szerepében Udvaros Dorottyát láthatja a közönség. Ő eddig még nem játszott Molnár Ferencet, de most láthatóan élvezi a jól megírt figura adta lehetőségeket. Muskátné egyszerre üzletasszony és féltékeny nő. Liliom valószínűleg a szeretője is, tehát a belevaló csődör elvesztése miatt játssza a jó erkölcsök őrét, ha fiatalabb vetélytárs kerül a képbe, miközben a férfi jó hasznot is termel neki.
Eszményi jó Ficsúr szerepében Vida Péter. Ez az egyszerre sunyi és kisstílű vagány igazi rossz szelleme Liliomnak, de valahol ő is csak a maga boldogulásáért küzd. Mozgása, hangsúlyai óvatos, de gátlástalan jellemet takarnak, hisz’ képes még a cimboráját is kifosztani.
Érdekes koncepció, hogy Molnár Piroska a zsörtölődő Hollunderné mellett a mennyei fogalmazót is megformálja. Ez anakronizmus ugyan, mert abban a korban még nem voltak női fogalmazók a rendőrségnél, de jól aláhúzza a meseszerűséget, amelyben ez az ember kicsit anyáskodva, de a jó felé próbálja terelni a lelkeket. Ettől egy kicsit veszít is a szerep szigora.
Kedves jelenség Fodor Annamária a cserfes Mari szerepében, ahogy ez a helyét kereső kis falusi liba találkozik a szerelemmel és a tudálékossággal. Pindroch Csaba, aki más előadásban már Liliomot is játszotta, nem azt a fajta jelentéktelen kisembert hozza elénk, akit pl. annak idején Harkányi Endre formált meg, mert ez a Hugó céltudatos. Nem véletlen, hogy 16 év múltán ők, Marival már egy magasabb ranglétrára kerülnek, mégis a régi barátság segítőkésznek hagyja meg őket.
Az epizódszerepeken Hunyadkürti István,Molnár Gusztáv, Mózes András, Bánovits Vivianne ésNagy László osztoznak, kisebb súllyal, de helyükön.
Ha most össze kéne foglalnom a látott élményt, ez egy számomra vitatható koncepcióval és némi átgondolatlansággal létrehozott olyan előadás, amelyben a színészi játék tartja vállán az eléggé recsegő-ropogó, csikorgó produkciót. Bár nagyon szeretem ezt a darabot, amit most láttam, nem tudja feledtetni a régebbi nagy rendezések (pl. Szendrő József) emlékét.
