A holnap reggeltől vasárnap estig látogatható Vodafone-aréna 4×10 méteres, 300 ezer ledes kivetítője a Március 15. térről is jól látható, így nemcsak az arénából, de a térről is figyelemmel kísérhetők az EB férfi és női elődöntőik, a helyosztó mérkőzések és természetesen a döntők is.

A bemutató meccseket a térről szemlélők a medence üvegfalán át jóformán a víz alól nézhetik majd, a többi között a vasárnap a férfi bronzmérkőzés és EB-döntő előtt sorra kerülő Firsts meccset, ahol Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, Tóth Frank világkupagyőztes, valamint Jansik Szilárd és Lévai Márton válogatott kerettagok mérkőznek majd meg az őket kihívó amatőr vízilabdásokkal.

Az aréna több mint 200 tonnás, a vázszerkezet hossza mintegy10 kilométer, a medencét három nap alatt töltötték föl150 köbmétervízzel.

A mintegy 700 négyzeteres Vodafone-aréna egyik legfőbb eleme a 8×16 méteres, átlátszó falú látványmedence, ahol a bemutató meccseket tartják.

Az arénába a belépés ingyenes. A magyar válogatottak mérkőzéseire a várható nagy érdeklődés és korlátozott befogadóképesség miatt célszerű legalább 30-40 perccel a mérkőzés kezdete előtt kilátogatni a pesti Március 15. térre, az Erzsébet híd lábához.

A Vodafone Vízilabda Aréna nyitva tartása:

július 24.

csütörtök

10–19 óráig

július 25.

péntek

10–23 óráig

július 26.

szombat

10–23 óráig

július 27.

vasárnap

10–23 óráig