… Darth Vader a legriasztóbb alak a Csillagok háborújából, az ellenzéki média róla nevezte el a kiterjesztett szárnyú sast, amely alatt Gábriel arkangyal szexuálisan bizonytalan hovatartozású figurája áll, egyébként egyesek a fiatal Orbán Viktort vélik felfedezni benne – írja a Le Monde. A németek 1944-ben azért küldtek csapatokat a szövetséges Magyarországra, hogy megállítsák a szovjetek előrenyomulását, és mert Horthy kevés lelkesedést mutatott a zsidók ügyében a végső megoldás iránt… A rendőrség és a csendőrség megingás nélkül végrehajtotta Eichmann kicsiny csapatának parancsait… Amióta az emlékmű terve ismertté vált, az ellenzők kifogásolják, hogy a szobor egyszerű áldozatként ábrázolja Magyarországot, ez a beállítás ugyanis elkeni a nácizmus magyar segítőinek felelősségét. Az amerikai, a német és az izraeli nagykövetség, valamint a Zsidó Világkongresszus szintén sürgette, hogy az Orbán-kabinet vizsgálja felül döntését. Ám hiába. Az egyetlen engedmény az volt, hogy az alkotást nem avatják fel hivatalosan.

A nagy befolyású osztrák bulvárlap, a Neue Kronen Zeitung azt emeli ki Orbán Viktor tusványosi beszédéből, hogy provokatív alapvetésében a magyar politikus kifejtette: „Az új Magyarország nem liberális állam”. A cikk úgy folytatódik, hogy nem csupán Erdogan „szultán” látogatja meg Európában a saját törökjeit, a magyar kormányfő is kirándulást tett a saját romániai magyarjainál, méghozzá milyet! A politikus az úton olyan egyértelműséggel tett hitvallást a demokratikus liberalizmussal szemben, illetve az erős, vezérelvű állam és a nemzetek érdekérvényesítési törekvése mellett, amire korábban csak ritkán akadt példa. A gazdasági sikerek miatt olyan államokat dicsért, mint Kína, bár megjegyezte: lehet, hogy ezek az országok nem is demokratikusak. A felszólalást élőben közvetítették Magyarországra.

 
A vezető aláhúzta, hogy számára a nemzeti érdekek fontosabbak, mint a liberális demokrácia modellje. Majd vázolta a vízióját Magyarország jövőjéről, aminek része, hogy szakítani kell a régi vágású dogmákkal és ideológiákkal, és ki kell alakítani az új államot, hogy el lehessen érni a szükséges sikert a következő évtizedekben. Mint mondta, ez az új állam nem liberális – nem tagadja ugyan az olyan alapértékeket, mint a szabadság, ám nem teszi őket alapértékévé. Bizonyos elemeket azonban átvesz: nevezetesen a nemzeti értékeket. Orbán bírálta az amerikai politikát, amely az emberi jogokat akarja terjeszteni. Ugyanakkor élesen csatába szállt a civil szervezetekkel.

A mai teljes nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!