Egy hónap alatt – 2012. júliushoz mérten – a fogyasztói árak 0,1%-kal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,9%-kal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 7,3%-os árcsökkenése következtében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, a fogyasztói árak 0,4%-kal emelkedtek. Árcsökkenés volt megfigyelhető a sajt (2%) és a párizsi, kolbász (1,5%) esetében. Növekedett a sertészsiradék (2,2%) és a sertéshús (1,8%) ára. A főcsoportok közül az egyéb cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 1,6%-kal, ezen belül a jármű-üzemanyagok ára 3,6%-kal nőtt. Az átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a szeszes italok, dohányáruk (0,5%) és a szolgáltatások ára (0,3%), ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 2,6%-kal kellett többet fizetni. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért átlagosan 1,8%-kal kellett kevesebb fizetni. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés volt megfigyelhető (0,2-0,2%).
Tizenkét hónap alatt, 2011. augusztushoz képest az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3%-kal emelkedtek. Ezen belül számottevően nőtt a tojás (32,3%), a sertészsiradék (25,1%), a csokoládé, kakaó (19,6%), az idényáras élelmiszerek (13,2%) és a sertéshús (10,4%) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (8,5%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,1%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,9%-kal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a jármű-üzemanyagok 13,5%-kal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,2%-os áremelkedésén belül a palackos gáz 9,4%-kal, a távfűtés 8,4%-kal drágult. A szolgáltatások esetében 4,1%-os volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 8,1%-kal, a csatornadíj 5,3%-kal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (3,5%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,8%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2011. augusztushoz képest.
|
Megnevezés |
2012. augusztus |
|
|
előző hó = 100,0% |
előző év azonos hó = 100,0% |
|
|
Fogyasztóiár-index |
100,1 |
106,0 |
|
Harmonizált fogyasztóiár-index |
100,1 |
106,0 |
|
Maginfláció (szezonálisan kiigazított) |
100,3 |
105,1 |
|
Változatlan adótartalmú árindex |
100,1 |
103,7 |
|
Nyugdíjas fogyasztóiár-index |
100,0 |
106,1 |
Az EU 27 tagországában 2012. júliusban a fogyasztói árak – az előzetes harmonizált adatok szerint – átlagosan 2,5%-kal voltak magasabbak, mint 2011. júliusban. A legkisebb áremelkedést Svédországban (0,7%) és Görögországban (0,9%), a legnagyobbat Magyarországon (5,7%), valamint Máltán (4,2%) mérték.
Elemzők az infláció további gyorsulására számítanak
(MTI, 11:03) Tovább gyorsulhat az infláció a következő hónapokban, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedése miatt – mondták banki elemzők az MTI-nek kedden. A szakértők szerint még jövőre sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél.
A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet a Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint. Az infláció 2008 augusztusa óta nem volt ilyen magas. Az első nyolc hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője arra számít, hogy a búza és a kukorica árának robbanása miatt az élelmiszerárak növekedése számottevően meghaladhatja a korábbi várakozásokat, ezért a forint erősödése és a gyenge belső kereslet ellenére magasabb inflációs pálya várható, és a következő hónapokban 6 százalék fölé is emelkedhet az árindex. Az elemző értékelése szerint augusztusban a várakozásoknak nagyjából megfelelően gyorsult 6 százalékra az infláció az előző havi 5,8-ról, és komolyabb meglepetést egyetlen összetevő sem okozott. Suppan arra számít, hogy a következő hónapokban még tovább emelkedik, majd novembertől ismét 5,5 százalék közelébe mérséklődik az infláció, miután a tavalyi jövedéki adó emelések kiesnek bázisból, így az éves átlagos infláció 5,7 százalék lehet az idén. Bázishatások miatt – januári áfa-emelés – a jövő év elején tovább mérséklődhet az infláció, ezt azonban tompíthatja a tranzakciós adó bevezetése, ami a szolgáltatások árait növeli. Így a jövő év közepéig fokozatosan 4 százalék közelébe csökkenhet az infláció. A jövő évi átlagos infláció kissé 4 százalék felett lehet, azaz továbbra sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél, amire legkorábban 2014 elején látunk lehetőséget – írta elemzésében a TakarékBank szakértője. Hozzátette: az augusztusi kamatcsökkentést követően bizonytalanabbá váltak az IMF-tárgyalások, valamint nőttek az inflációs kockázatok, ezért a következő hónapokban indokolt lehet az óvatosság. A hazai kockázati megítélés jelentősen javult az elmúlt hónapokban, ez azonban szinte teljes mértékben a nemzetközi kondíciók enyhülésének köszönhető. Suppan Gergely az év végére 6,50 százalékos alapkamatra, míg jövő év végére 6 százalékra számít.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szintén az infláció gyorsulására számít, várakozása szerint szeptemberben 6,5-6,6 százalék lesz az éves mutató, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedése miatt. Hozzátette, hogy az augusztusi infláció havi gyorsulásában az üzemanyagok 3,6 százalékos havi drágulása játszotta a főszerepet, míg az élelmiszerek és a ruházati termékek árában a várakozásoknak megfelelően szezonális csökkenés volt megfigyelhető.
Az Erste elemzője arra számít, hogy a szeptemberi gyorsulás után a következő hónapokban lassulhat az áremelkedés üteme, és decemberben éves összehasonlításban 5,4-5,5 százalék lehet az éves infláció, az idei éves átlagos infláció pedig 5,8 százalék körül alakul.
Nyeste Orsolya szintén úgy véli, hogy jövőre sem érhető el a jegybank 3 százalékos inflációs célja, előrejelzése szerint 2013-ban 4 százalék körül alakul az éves átlagos infláció.

