A magatehetetlen asszony élethez való jogáért kiálló MSZF Emma nénitől megtudta, a polgármester által megbontott családi közösség csak akkor állhatna helyre nagymama és unokája között, ha a Máltai Szeretetszolgálattól családi otthonhoz juthatnának, vagy albérletbe költözhetnének. A Máltai Szeretetszolgálat „várólistára” tette az asszonyt, de tudatta vele, hogy belátható időn belül nem tudja biztosítani még ideiglenes elhelyezését sem. Közben a XV. kerületi önkormányzat egyes tisztségviselői azzal rémisztgetik az asszonyt, hogy elviszik tőle Ferenc unokáját, és állami gondozásba veszik, ha nem költöznek albérletbe.
A Magyar Szociális Fórum szervezője csütörtökön felkereste Emma nénit az ESZI XV. kerületi átmeneti gondozóházában, és megtudta tőle, hogy rokkantnyugdíjából nem futja albérletre, különösen a letétbe helyezendő kaució miatt. Simó Endre találkozott Ferikével is, aki mindennap felkeresi nagymamáját az otthonban. Az unoka megerősítette, hogy nagymamájával kíván maradni, mert ő gondoskodik róla, tőle kapja a legtöbb szeretet, ő pedig azzal viszonozza neki, hogy törődik rokkant nagymamájával.
Emma néni arra kérte Simó Endrét, segítsen a család újraegyesítésében, ha a XV. kerületi polgármester nem hajlandó rá. Azt kérte az MSZF szervezőjétől, hogy a sajtón keresztül személyesen fordulhasson az emberekhez anyagi segítségért, hogy szerény albérlethez juthasson, és iskolába járó, kiválóan tanuló unokájával nyugodtan élhessen.
A 68 éves asszony kérésének eleget téve Simó arra kérte a sajtó munkatársait, hogy tegyék közzé Nagy Lajosné segélykérő felhívását és számlaszámát (OTP Bank 11773157-00265230). Továbbá jelenjenek meg az MSZF Emma néni érdekében szervezett sajtótájékoztatóján szeptember 18-án, kedden 13.00 órakor az ESZI XV. kerületi átmeneti gondozóházánál (Budapest, XV. kerület, Erdőkerülő u. 34.)
x x x
Az ügy előzményeiről lásd:

