Nyolcvannál több előadás hangzik el a kétnapos eszmecserén, nyolc országból érkeznek szakemberek – mondták el a többi között a rendezvényt beharangozó mai sajtóeseményen. A konferencia ideje alatt a plenáris ülések előadásai élőben megtekinthetők a www.gyermekmento.hu és a www.saferinternet.hu weboldalon.

A tudományos tanácskozás az Európai Unió „Safer Internet Plus” (SIP) programjába illeszkedik.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „provokatív és sokak számára fájdalmas előadásokra is számítani kell”. A világhálón ugyanis a felnövekvő nemzedékeket tartalmak mellett a gyerekek és fiatalok könnyen bűnözők áldozatává válhatnak. A rendezvény persze nem csupán erről szól, hanem arról is, hogy miként változik az internet és hogyan, milyen mértékben változtatja meg a 21. század emberének életét, vele együtt – miként már jó ideje tapasztalható – a nyomtatott és elektronikus sajtót egyaránt.

„A felnövekvő nemzedék már olyan természetességgel használja az internetet, mint az anyanyelvét, ezért kell megtanítani a világháló nyelvtanára, szabályrendszerére” – hangoztatta Szalai Annamária újságírók előtt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint a kétnapos nemzetközi eszmecsere remélhetőleg hozzájárul az új médiakultúra kialakításához is. Az NMHH vezetője röviden utalt arra is, hogy a hatóság minden olyan kezdeményezésre és együttműködésre nyitott, amely a felnövekvő generációk médiaértési készségeinek fejlesztését tűzi célul, és a gyakorlatban is látható eredményekkel jár. Csakhogy mindenekelőtt a gyerekeknek és fiataloknak, a 6–21 éves korosztálynak meg kell tanítani az internet helyes, okos, körültekintő használatát, és tudatosítani kell bennük, hogy időnként védekezniük is kell a rájuk leselkedő alattomos, nem egyszer csak az utolsó utáni pillanatban észlelhető támadások ellen. A médiahatóság kiemelten értékesnek tartja az Internet Hotline intézményét, amelyet az utóbbi időben sok ezer fiatal keresett föl tanácsért, segítségért. Az internet-forródrót tevékenységéről az Infovilág olvasója itt láthat-hallhat részleteket; tessék kattintani.

Hazánk első, interaktív médiaértés-oktató központjának megvalósítása végett szövetséget kötött az NMHH, az Index, az Invitel, a Magyar Telekom, a Microsoft, az MTVA, az Origo, az RTL Klub, a Telenor, a TV2, az UPC és a Vodafone. A h95 kezdeményezésről az Infovilág is beszámolt. A részletek itt olvashatók.

A Magyar Tudományos Akadémián holnap kezdődő, kétnapos internet-biztonsági nemzetközi konferencia előzményei csaknem másfél évtizedre nyúlnak vissza.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Országos Rádió és Televízió Testülettel, valamint jogutódjával, az NMH-val, illetve NMHH-val együtt 1998 óta hat (1998, 2000, 2005, 2007, 2009, 2011) nemzetközi médiakonferenciát rendezett „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel. Minden alkalommal volt külön internetes szekció. Csakhogy az utóbbi években mennyiségi, minőségi és technikai tekinteben az internet fejlődött a legtöbbet és a leggyorsabban, magában hordozva annak minden előnyét és veszélyét, ezért a szervezők 2010 óta saját, kétnapos konferenciát szentelnek ennek a témának. Az idei eszmecserén nemzetközileg elismert szakemberek tartanak előadásokat tapasztalataikról, kutatásaikról, a következő témákban: biztonságos internet Magyarországon és az Európai Unióban, oktatás, jogi szabályozás, internetes bankolás, online játékok, mobilszolgáltatás és internetes bűnüldözés.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a kétnapos konferenciát ismertető sajtóeseményen kijelentette: fontos, hogy a gyermekek és a tinédzserek képesek legyenek felelősen kezelni és irányítani saját online-azonosságukat, énjüket, tiszteletben tartva azt, hogy mindenki önmaga dönthet arról, milyen információkat, képeket oszt meg magáról az interneten. Leszögezte: a Safer Internet Plus program célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online technológiák használatának – különösen a legfogékonyabbak és legvédtelenebbek, a gyermekek számára – biztonságosabbá tétele, és a jogellenes, valamint a használó által nem kért tartalom elleni küzdelem hatékonyságának szavatolása.

Ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a világot megváltoztató, folyamatosan formáló világháló, az internet célszerű használatához alapvetően szükség van a család és az iskola oktató és felvilágosító közreműködésére, továbbá a kiskorúak védelmét szolgáló kölcsönös bizalomra gyerekek, fiatalok és szülők, hozzátartozóik, tanítóik, tanáraik között.