Mintha az európai uniós forrás pusztán a kkv-k kiváltsága lenne – a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2011-i felmérésének[1] eredménye legalábbis erre utal: a nagyvállalatok kevésbé ismerik az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázatait, és a pályázati hajlandóságuk is átlagon aluli. Az összes hazai vállalkozást létszám alapján 63 százalékban reprezentáló felmérés adatai szerint az össz-pályázati hajlandóság sem mutat kedvezőbb képet, hiszen a válaszadó cégek 91 százaléka 2011 első felében nem nyújtott be pályázatot, és 78,3 százalékuk nem is tervezte, hogy a későbbiekben pályázna uniós forrásra.
Ágazatok szerint különösen elenyésző a pályázatok ismertsége a szállítmányozás, raktározás, posta, távközlés ágazatban és a pénzügyi szektorban. Pedig megérné pályázni: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a beadott pályázatok több mint felét kedvezően bírálta el.
Tájékozatlanok, tartanak a lassú, bürokratikus folyamatoktól, a felvállalandó kötöttségektől, bénítja őket a többlépcsős egyeztetési-döntési folyamat – ezek a nagyvállalatok legfőbb kifogásai, amikor az ÚSZT még rendelkezésre álló 5500 milliárd forintnyi forrására nem pályáznak. „Gyakori eset az is, hogy a pályázati felhívások nem egyértelműek, így a vállalatvezetők már azt is nehezen döntik el, hogy az adott kiírás megfelel-e a cég vagy az adott terv számára” – mondta Kasza Viktor, az M27 ABSOLVO pályázati szakértője. Nagyságukból adódóan a beruházásaik is összetettebbek, így ha nem előre terveznek, akkor a lehetőségektől is eleshetnek. Várhatóan 2013 végéig érhető el a hét évre szóló 8200 milliárd forintos keret még rendelkezésre álló része. Éppen ezért, amelyik cég még élne a lehetőséggel, annak már most bele kell kalkulálnia a jövő évi büdzsébe a pályázati folyamatot.
A cégeknek beruházásaik tervezésekor mindenképp érdemes számba venniük a külső finanszírozási lehetőséget is, hiszen a nagyvállalatok ma is több kedvező forrás közül választhatnak. „A K+F tevékenységre és innovatív termékfejlesztésre szánt támogatások keretében például lehetőség van infrastrukturális beruházások és gépbeszerzések segítésére. A legutóbbi kiírások pedig már a legnagyobb, több milliárd forintos projekteket is támogatják” – emeli ki a szakember. Szakértők bevonásával a bonyolult pályázási folyamat áttekinthetővé, teljesíthetővé válik, és minden vállalat megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő megoldást.
A nagyvállalatok számára 2012. október 4-én elérhető pályázatok – tessék kattintani!

