
A közönség lelkes volt. A ruhákon – az értő szemek – sok ötlettel találkozhattak. Ügyes vonalakkal, rafinált megoldásokkal, mutatós formákkal. Csak összességében mutatott az egész valami furcsa jelenséget: komorságot, szigort, merevséget. Mintha a kor igénye ez lenne. Talán éppen ezért. Mert a kor sem derűs. Hát a ruhák sem voltak azok. Uralták a kifutót a feketék, szürkék, esetleg, enyhítésképpen barnák, és nagy ritkán egy-egy narancs, esetleg zöld vagy sárga. Vagy azért, mert erre van igény, vagy mert azt szeretnék, ha erre lenne igény.
És a hölgyek, akik mindezt bemutatták szigorú kontyba feszített hajjal, morcos vagy egykedvű tekintettel, ahogy az utóbbi években a modelleknél szokás. Mintha sosem láttak volna mosolygó arcot.
Pedig ezen az estén is láthattak. Például D. Tóth Kriszta arcát, aki egyike volt azoknak a hírességeknek, akik egy-egy kollekciót vezettek fel – ő lubickolt ebben a helyzetben, s valóban látványosan szép ruhát viselt, igazán elegánst, nőieset.
A Marie Claire Fashion Days hétvégi programján nagyon sok látnivalót kínálnak a Vam Design Centerben. Újabb divatbemutatókat, bepillantást a divatfotózás rejtelmeibe, hazai és külföldi divatcégek újdonságait, kóstolót mindabból, ami ma trendi.





