Munka közben.A csoport tagjai a háztartási és ipari textilhulladék újrahasznosításának speciális módszerei mellett mentoruk segítségével elsajátítják a helyi közösségek fenntartható működésének alapelveit is. Az eredmény: a megszokott foglalkoztatási modellek újraformálása, amely a munkaerőpiac megszokott kereteit kitágítva hozzájárul egy egész kisközösség hosszú távú gazdasági, környezeti és szociális jólétéhez.

A Re-Form programhoz az a felismerés vezetett, hogy az egészségesen működő társadalom minden egyes része kapcsolatban áll a többivel, ezért minden történés hat a rendszer egészére. Amikor azonban egy egység működése elválik a többi „építőelem” tevékenységétől, az veszéyezteti az egész rendszer életképességét, fennmaradását. Ennek megfelelően a Retextil Alapítvány reformértékű modelljében a helyi közösség együttes erővel, az igényekre alapozva, demokratikus keretek között hozza létre a vállalkozást, majd működteti is.

Tekintettel a kezdeményezés megváltozott munkaképességű résztvevőire, a képzést közösségi alapú rehabilitációs szakasz előzi meg, amely megalapozza az együttes munkát, kialakítja a közösség iránti felelősség és elkötelezettség érzését és megerősíti az egymás iránti bizalmat. A retextiles csapat modelljében a munkaerő-piacról huzamosabb ideje távol maradó tagok felzárkóztatásában az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása egymástól elválaszthatatlanul történik.

A Társadalmi Megújulás Operatív Programon (TÁMOP) keresztül az Európai Unió támogatását élvező integrált programban a közösségi vállalkozás létrehozásához szükséges tudás megszerzését gyakorlati képzés egészíti ki, az új, természetbarát márka piacra jutását pedig az alapítvány mentorai az infrastruktúra megteremtésével és szakértői tanácsokkal segítik. Az eredmény: olyan fenntartható közösségi vállalkozás, amely saját újrahasznosított, öko-design termékcsaláddal jelenhet meg a piacon.

Retextil és a közösség.

A Re-Form kidolgozása során a társadalmi hasznossággal kapcsolatos megfontolások ugyanolyan jelentőséget kaptak, mint az elképzelés pénzügyi-gazdasági oldala. A termékek gyártásával és a szolgáltatásokkal szerzett bevételt az alapítvány visszaforgatja a közösségi vállalkozás fejlesztésébe és bővítésébe. Az új foglalkoztatási forma Pécs munkaerő-piaci nehézségeit is enyhíteni tudja, és adaptálható modellként szolgálhat további hasonló elven megszervezett kezdeményezések számára. A résztvevők és szűkebb társadalmi környezetük életminőségének javulása ráadásul új, fizetőképes réteg megjelenését eredményezi, amely a helyi gazdaságban is éreztetni fogja a hatását.

A Retextil Alapítvány évek óta dolgozik formabontó társadalom- és környezettudatos módszere elterjesztésén. A Retextil társadalmi és ökológiai programja a háztartási és ipari textilhulladék újra hasznosításának speciális, egyedi módszerén alapul, amelyben hagyományos textiltechnikák alkalmazásával és egyszerű eszközökkel, öko-design termékeket, tereket hoznak létre hulladékból. Tevékenységüket elismerések övezik; sok ezren találkozhattak már kiállításaikkal, műhelyfoglalkozásaikkal népszerű fesztiválok, kulturális rendezvények során.