Bogányi Tibor karmester.Az idei őszi-téli-tavaszi évad első koncertjét november 16-án tartják este fél nyolctól a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A budapesti bérletnyitó koncert igazi csemegét tartogat: Arthur Honegger megkerülhetetlen művét hallgathatjuk meg. Hírnevét a zeneszerző a Pacific 231 című alkotásával alapozta meg. A darab a „gépkorszak” zenéjének első mérföldköve, ugyanis egy vonattípus nevét viseli. A komponista a lomhán mozduló, majd egyre lendületesebben száguldó monstrum látványának élvezetét osztja meg a hallgatóval. Ami pedig a program további szerzőit illeti: Offenbach és Ravel után Paul Dukas ritkán játszott remekének tapsolhatunk.

Jacques Offenbach korának kiemelkedő csellistája is volt. Gordonkaversenyét maga mutatta be. Az elkallódott művet később rekonstruálták. Puzzle-ként sikerült összerakni a rendelkezésre álló részekből, ahogy az eredetileg hangozhatott.

Jérôme Pernoo.Maurice Ravel gyakran mesélt barátai gyermekeinek. Egyikük így emlékezett ezekre az alkalmakra: „… elmesélte Csúnyácskát, a Szépséget meg a Szörnyet, a szegény kisegér kalandjait – ezt számomra találta ki.” Innen jött egy mese-zene ötlete, amelyet ma leggyakrabban szvitként játszanak: a Lúdanyó meséi.

Paul Dukas: A bűvészinas című szimfonikus költeménye Goethe nyomán született. Szellemet idéz az ifjú tanonc, a seprűt vízhordásra indítja fel, de a varázsigét, mely a seprűt megállítja, elfeledte. A serény munkát izgatott lovagló-téma illusztrálja, az inas kétségbeesését a megoldást hozó mester témája csitítja le.

Műsoron:


Honegger: Pacific 231
Offenbach: Gordonkaverseny „Concerto Militaire”
Ravel: Lúdanyó meséi
Dukas: A bűvészinas
Közreműködik: Jérôme Pernoo – cselló
Vezényel: Bogányi Tibor