Ötszáz pályázó közül jutott be az első tíz közé, végül 4994 vokssal megnyerte a Vatera legszenvedélyesebb gyűjtőket kereső pályázatát, és az ezzel járó 250 ezer forintos fődíjat a retro játékautókat gyűjtő gyenesdiási Tóth Attila. A már hivatalosan is az ország legfanatikusabb gyűjtője 103 pedálos Moszkvicsot számláló kollekciójával érdemelte ki a hírességekből álló zsűri és a közönség elismerését.

„Gyerekkorom óta rajongója vagyok a kisautóknak, gyűjteni mégis csak akkor kezdtem őket, amikor a saját fiamnak vásároltam meg az első darabot, 13 évvel ezelőtt. A második születésnapjára vettem neki, majd ezután minden alkalomra kapott egyet, míg végül 50 tagja lett a flottának. Azóta hivatalosan is gyűjtőszenvedélyről beszélhetünk” – mondja Tóth Attila. A szép számú gyűjteményből azt az eredeti, világoskék kisautót tartja kedvenceként számon, amelyet ugyanabban az évben gyártottak, amikor ő maga is született: 1969-ben. Az évszám a kisautó rendszámtábláján is szerepel, hiszen – mint elmondta – a pedálosok rendszámán mindig szerepel a gyártás éve. A nagy becsben tartott pedálos járművet a Vatera pályázatának nyereményátadó rendezvényén is megcsodálhatták az érdeklődők.