Köztudott, hogy a helyes táplálkozással nemcsak az ideális testsúly érhető el, hanem bizonyos betegségek is megelőzhetők. Sajnos, a gyermekek és fiatalok körében is sokan elhízottak vagy túlsúlyosak, aminek hátterében nemcsak az egészségtelen táplálkozás, hanem a mozgáshiány is állhat. Az OÉTI most három programot is figyelemmel kísér: „Az egészség is lehet finom!”, „Startolj reggelivel!”, illetve „HAPPY” elnevezéssel. Utóbbi a vízfogyasztást népszerűsíti, s minthogy a másik kettőhöz képest már korábban meghirdették, máris megkedvelték az iskolások.
Az országos intézmény kiemelten kezeli a közétkeztetést: felméréseket, laboratóriumi vizsgálatokat végeznek, és kiemelten kezelik a gyermek-, kórházi, illetve diétás étkeztetést. A vizsgálatok eredményei alapján javaslatokat dolgoznak ki a szükséges változtatásokat illetően. A lakosság számára tájékoztató rendezvényeket tartanak, s ezeken nemcsak a különféle betegségben szenvedők, hanem az egészséges táplálkozás iránt érdeklődők is elsajátítják a megfelelő ismereteket – a bevásárlástól az élelmiszercímkék olvasásán át a korszerű ételkészítési technikákig.
Az OÉTI az egészséges táplálkozás népszerűsítését nem tekinti „kampányprogramnak”, hanem olyan, folyamatosan végzendő feladatnak, amelyet végezve minden generáció megfelelő tudásra tehet szert a táplálkozási szokások alakításáról. Az érdeklődők tájékozódhatnak az OÉTI honlapján is.
Akadnak, akik kétkedve hallgatják a megállapítást: lehet jóízű, ami diétás. Márpedig ezt az állítást bárki ellenőrizheti – egészséges vagy beteg egyaránt. Ma már léteznek diétás menük, amelyek összeállításánál alkalmazkodnak onkológiai, cukorbeteg, szív- és érrendszeri, köszvényes, lisztérzékeny, epe- és reflux-betegségekhez.
A „diétát otthonra”szolgáltatást kifejlesztő cég több éves tapasztalatot szerzett a kórházi étkeztetésben. A diétás protokolloknak való megfelelést az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ellenőrzi. Munkatársai több mint ezer étel receptúráját vizsgálták meg, és részt vesznek az ételek kóstolásán is. Az étrendek alapvetően az egészséges táplálkozási ajánlásnak felelnek meg.
Az ápolás közben a betegek gyakran szembesülnek azzal, hogy részben, vagy egészben le kell mondaniuk valamiről. További probléma, hogy a kórházi ellátásból elbocsátottak nem jutnak hozzá olyan ételekhez, amelyek alkalmazkodnak a számukra szükséges étrend előírásaihoz. Idő és speciális berendezések is kellhetnek az ételek elkészítéséhez, megfelelő minőségű alapanyagok beszerzéséhez. Az érintetteknek sokszor nincs is kellő ismeretük, se energiájuk ahhoz, hogy felkutassák, milyen kedvükre való, egészségi állapotuknak megfelelő ételeket fogyaszthatnának.
Budapest nyolc kerületében (V.,VI., VII., VIII., IX., XI., XII., és XVIII.) máris hozzájuthatnak az érdeklődő érintettek a szolgáltatáshoz, illetve tájékoztatást kaphatnak gyógyszertárakban, körzeti- és szakorvosi rendelőkben is.

