A hosszú évekig nagyon kedvezőnek értékelt magyar vendégérkezésekre viszont rányomta a bélyegét az életszínvonal romlásából következő takarékosság: 2011–12 telén az előző évinél 2,3 százalékkal kevesebb hazánkfia és -lánya pihent, sportolt, szórakozott az osztrák hegyekben (konkrétan: 266 900), amiből következően csak 1 015 700 (–1,7%) éjszakát töltöttek nyugati szomszédságunkban.
Tekintettel a nyári idegenforgalomra, némi javulást mutatnak a számok – hívta föl a szakújságírók figyelmét Igaly Szilvia. Az idén január 1–szeptember 30. között 172 600 (+0,4%) magyar kereste föl Ausztriát és 517 400 (+3,9%) éjszakát töltött a „sógoroknál”. Ha ez a növekedés a télen is folytatódik, akkor remélhető, hogy előbb-utóbb visszatérnek a régi szép idők, amikor is (1996-tól egészen 2008-ig) évről-évre meredeken növekedett Ausztriában a magyar beutazók és az ott éjszakázók száma.
Ebből a célból mi is minden tőlünk telhetőt megteszünk – jelentette ki a Salzburgerland Tourismus GmbH (Salzburg tartomány idegenforgalmi hivatalának) képviseletében
Primož Kompan, valamint kolléganője, Christina Scharfetter, a Hochkönig Tourismus GmbH küldötte. Immár hagyományosan, most is azért jöttek Budapestre, hogy beszámoljanak a téli újdonságokról.
A mi Dunántúlunkon ötször elférne az osztrák Salzburg tartomány (területe: 7154 km2), ahol kereken 100 télisport-üdülőhely működik és jó 200 ezer vendégágy, 110 síiskola, 80 síóvoda, 96 felvonó,2600 km téli túraút… várja a turistákat. A térség 2000 kilométernyi sípályájának háromnegyede (szükség szerint) havazható, a teljes sípályahossz2552 km – a salzburgi szuper síkártya érvényességi körében.
Romantikus felütéssel kezdik az előadók: Késő ősszel, mikor szállingózni kezdenek az első hópelyhek, nagy változások indulnak meg Salzburg tartományban: az alpesi legelők sí-világkupás lesiklópályákká, a kis hegyi falvak világszínvonalú téli üdülőhelyekké, a természetjárók szenvedélyes sízőkké, freeriderekké, sífutókká és sítúrázókká alakulnak át. Salzburg tartomány a sportlehetőségek kimeríthetetlen választékát kínálja az Alpok szívében, nem véletlenül tartják számon a világ legnevesebb téli sport régiói között. Népszerűségét növeli a sok-sok létesítmény és szolgáltatás mellett lakosainak vendégszeretete is.
A küszöbönálló síszezont látványos újdonságok jelzik: Loferben a világ legmodernebb és gyerekek számára legbiztonságosabb ülőliftje kezdi meg működését, a Ski amadé pedig, egész Ausztriában elsőként, megkezdte a mobil síbérletárusítást iPhone-on keresztül. Salzburg tartomány lankadatlan energiával bővíti élvonalbeli pozícióját a téli sportok régiói között: izgalmas, igényes megoldású új szállodák nyílnak meg, a Via Culinaria ajánlotta síkunyhók többcsillagos szakácsok új fogásait vonultatják fel, a Hochkönig sírégiót pedig az Alpok legjobbjai közés sorolta az ADAC.
„Az Alpok gyöngyszemei“ (Alpine Pearl) üdülőhelyek közé tartozó Werfenwengben épült Travel Charme Bergresort a hagyományos alpesi építkezés és a modern épülettervezés szerencsés találkozása. A Lorenzo Bellini olasz tervező munkáját dicsérő exkluzív belső berendezésben játékosan jelennek meg az alpesi stílusjegyek. A szálloda rendezvényeinek színhelye egy jellegzetes régi parasztház. Az Stroblgut gazdaságból származó faház, amelyet a werfenwengi Travel Charme Bergresort területén építettek fel újra, több mint 400 évig állt eredeti helyén. A szállodához tartozik a jó 1600 négyzetméteres Puria Premium Spa: egész évben fűtött külső medencével, lazító beltéri medencével, kültéri whirlpoollal és még sokféle kényeztető ajánlattal.
„Ki az ágyból, sílécre fel!”: koránkelők sípartija a Großarl-völgyben már reggel negyed nyolctól. Ők még üresen találják a legszebb lejtőket, élvezhetik a frissen előkészített pályákat, a napkeltét a hegyek között. A kakaskukorékolásra emlékeztető nevű ajánlat, a „Skikeriki” részvevőit síoktató kíséri, a társaság kilenckor reggelizik hóból épült, hatalmas igluban.
Kedvező áron is remek sívakációk kínálkoznak az Alpokban, ezt bizonyítják Salzburg tartomány legújabb üdülési ajánlatai. Saalfelden Leogang „Leó síoroszlán átalányajánlata“ ellenében ingyenes szállást és síbérletet kínál hatévesnél fiatalabbaknak; akik még nem töltötték be a 13 évüket, azok fél áron szállhatnak meg. Egy hét Saalfelden Leogangban, Saalbach Hinterglemm Leogang sícirkuszának egészére érvényes 6 napos síbérlettel együtt, családi üdülőlakásban, ellátás nélkül már 370 eurótól. Háromcsillagos szállodában, fogadóban félpanzióval személyenként ötszáz euróért január 7-től április 14-ig.
Leogang sícirkuszában mindenki megtalálja az elképzeléseinek és tudásszintjének megfelelő pályát: vannak nem túl meredek hegyoldalak, széles carvingpályák, vb–színvonalú fekete jelzésű pályák, funparkok, versenypályák és buckapályák. Mibe kerül? Hét éjszaka panzióban, reggelivel és 6 napos síbérlettel személyenként 403 eurótól foglalható a január 5-től február 2-ig terjedő időszakra.
Érdemes megfogadni az „alpesi gyöngyszem”, Neukirchen átalányajánlatát: a házigazdák az ajánlják, hogy mindenki hagyja otthon az autóját. Oda- és visszautazás vonattal vagy busszal, a szállásra busz-ingajárat visz, az üdülőhelyen pedig síbusz közlekedik. A csomagajánlatban hét éjszaka található, kinek-kinek a pénztárcája szerinti kategóriában. Jár még hozzá 4 napos síbérlet, egy-egy hótalptúra, jegy a világ leghosszabb, megvilágított szánkópályájára (alternatívája márciustól: lovas kikocsizás), téli túratérkép a sífutópályákkal, belépő a Brambergi Múzeumba, transzfer az állomástól és az állomásra (Mittersill, Zell am See vagy Kitzbühel) és korlátlan utazás a helyi síbuszokkal. Az ajánlat érvényes a január 12–február 2. és a március 2–22. közötti időszakban. Egy hét panzióban reggelivel 372, háromcsillagos szállodában félpanzióval 582, négycsillagos szállodában félpanzióval 652, üdülőlakásban 358 eurótól.
Vaskos könyvre való ajánlatot hoztak magukkal a salzburgi idegenforgalmárok. Találomra választottunk ki néhányat:
A „csúcsélmény-átalányt” Hochkönig találta ki. Négyéjszakás ajánlatába háromnapos síbérletet, a síkölcsönzésre szóló 20%-os engedményt csomagolt. Kifizetődő, ha magánháznál, falusi gazdáknál vesz ki szobát a vendég: reggelivel személyenként 199 euróból megúszhatja.
Ugyancsak a Hochkönig-térség ajánlata a „családi élményhét”-átalány: 7 éjszaka üdülőlakásban, hatnapos síbérlettel az egész családnak (2 felnőtt és 2 gyerek 15 évesig) – 975 euróért március 16-tól a szezon végéig.
A Ski amadé kellős közepén elterülő salzburgi sportbirodalom a téli sportlehetőségek széles választékával várja vendégeit. A síparadicsomban megtalálhatók a családi síelésre alkalmas hegyoldalak, a sebességre csábító vb-s színvonalú pályák, a freeride-terepek és a megvilágítható sípályák. A december 3–23., január 5–február 2. és március 16–április 13. között érvényes átalányajánlatba 7 éjszaka tartozik a Ski amadéba szóló 6 napos síbérlettel. Az ár: panzióban reggelivel 455 már eurótól, persze személyenként.
A Ski amadé és a szálláskínálók egy csoportja az ezüstkorúaknak is igyekszik kedveskedni, méghozzá különleges áron: 7 éjszakai szállás foglalása esetén a 6 napos síbérlet ingyenes. Ebbe a „sixty plus“ csomagajánlatba beletartozik még a legújabb símodellek egynapos tesztelési lehetősége, egy-egy sítanácsadás és kirándulás tapasztalt vezetővel a Ski amadén belül, úticél a 25 színvonalas síterep valamelyike. Az ár háromcsillagos szállodában, félpanzióval személyenként 427 euró. Az ajánlat dcember 1-jétől 24-ig érvényes.
Tekintettel arra, hogy német nyelvterületen hagyományos meghitt, látványos az advent, a Salzburgból érkezett vendégek mindannyiunk figyelmébe ajánlották a karácsonyvárás időszakát, ami az idén talán a szokottnál is változatosabb. Ha a turista a Wolfgang-tónál jár, üljön hajóra, nézze meg a gyerekek (!) Luca-napi felvonulását Wagrainben. Egyes helyeken a gyerekeket várja gazdagabb program, másutt a zenei aláfestés különleges. Az ízek és illatok mindenütt rabul ejtenek kicsit és nagyot egyaránt, ráadásul minden vásár más és más, érdemes végigjárni őket.
Romantikus élmény az adventi látogatás a salzburgi hegyek közt, Großarlban és Hüttschlagban. Huszonöt mutatós kis „alpesi kunyhóban” kínálják a kiállítók művészi kézműves dísztárgyaikat és a régió jó falatjait. Az egyedi betlehem-kiállításon megtekinthető a falu cirbolyafenyőből faragott életnagyságú betleheme. A gyerekek örömére van élő állatokkal népes betlehem is, lehet karácsonyi aprósüteményt sütni, karácsonyi díszeket készíteni, és nem hiányzik az angyalposta sem. A zenészek és énekesek régi dallamokkal ringatnak karácsonyi hangulatba. Sötétedés után papírlampionos menet indul útjára.
Az adventi vásárok egy része már ezen a hétvégén megnyílt, és karácsonyig minden hétvégén nyílik egy-egy
Tekintettel arra, hogy a legismertebb és legmeghittebb karácsonyi éneke is Salzburg tartományból indult el világot meghódító útjára, aki csak teheti, látogassa meg a Csendes éj szülőföldjét.
Az oberndorfi karácsonyi vásárt az idén is a Csendes éj-emlékkápolna előtt tartják. Több mint 190 évvel ezelőtt a kápolna helyén állt egykori kis templomban csendült fel először az immár világhírű karácsonyi ének. A mutatós kézműves munkákat, illatos forralt bort és válogatott finomságokat felvonultató, hangulatos vásár a szokásosnál is több látogatót vonz Oberndorfba.
Joseph Mohr, a Csendes éj szövegírója Wagrainben töltötte utolsó szolgálati éveit. Mohr emlékére a wagrainiek más országok karácsonyi szokásaival ismerkednek advent idején. Az idén Dánia áll az események középpontjában. Dán karácsonyi édességekkel, dán ízekkel ismerkedhetnek meg az arra járók, és a skandináv karácsony hangulatát hozza Wagrainbe a dán zeneiskolások Luca napi gyertyás felvonulása is.
Ausztria egyik legszebb adventi vásárát a Grödig melletti St. Leonhard kínálja december 1–23. között helybélieknek, vendégeiknek egyaránt: a felebaráti szeretet jegyében rendezik, a bevételt jótékony célra fordítják. Betlehem kézzel faragott figurákkal, karácsonyi díszek, kerámia, játékok – nézzünk körül, sok jó ajándékötletre találunk.

Ausztria legnagyobb bioszféraparkjában, Lungauban különlegesen szép az advent. Meghitt hangulatú, érdekes szokásai elbűvölik a látogatók apraját-nagyját. Az adventi vásár illatos fából épült standjainál fahéj, szegfűszeg, mézes illata száll. „Ha arra járnak – ajánlják a salzburgi idegenforgalmi szakemberek –, kóstolják meg a szárított gyümölcsökkel készülő, ilyenkor elmaradhatatlan fűszeres Kletzenbrotot, gyönyörködjnek a karácsonyfadíszekben, gyertyákban, betlehemekben. A sokféle kézimunka, kötött és filcholmi régmúlt karácsonyokra emlékeztet – egészen december 23-ig…”

