A kurátor, Fekete Vali: „Belső utak képei” című Stein Anna-monográfiáját ugyancsak a megnyitón mutatják be; a mű először ad átfogó pályaképet a művész pályafutásáról, munkásságáról, alkotókorszakairól és helyéről a nemzetközi képzőművészeti kontextusban. A kötet felkelti a figyelmet Stein Anna mára szinte teljesen elfeledett, a 60-70-es években született munkái iránt, nem utolsó sorban pedig a 20. század tanújaként felvázolja egy tipikus közép-európai életút korrajzát, melyből a különféle identitások (származás, nemzeti hovatartozás, individuális művészi pályakép) egymásra hatásaiból az önazonosságot újra és újra értelmező pályakép bontakozik ki.

A kiállítást François Laquieze, a budapesti Francia Intézet igazgatója, a francia nagykövetség kulturális és együttműködési tanácsosa nyitja meg, Fekete Vali könyvét pedig Pinczehelyi Sándor, képzőművész mutatja be.

Stein Anna 1936-ban Budapesten, zsidó családban született. Felmenői között azok a Jánosi-Engelek voltak, akik kiemelkedő szerepet játszottak Pécs város polgárosodásában. Asszimilált családban nőtt fel, nyolcéves koráig semmit sem tudott származásáról, amelynek felismerése gyerekként is, de a háború borzalmaitól megmenekülve felnőttként még inkább meghatározó élmény volt számára. Az ezzel az identitás-élménnyel való szembenézés újra és újra témája képeinek. „Az égbekiáltó” című holocaust-emlékművét a Margit híd pesti hídfőjénél állították föl.

A II. világháborút követően az Állami Művészeti, majd 1951-től a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban folytathatta tanulmányait. 1954-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a többi között Kondor Bélával kötött barátságot. 1956. november végén elhagyta Magyarországot. Menekültként Párizsba telepedett le, ahol beiratkozott a Beaux Art-ra, majd különféle munkákból tartotta fenn magát. Hamarosan Lola Prusac divatszalonjának tervezhetett ékszereket. Ékszer-szobrokat ma is készít, a plasztika nyelvére átültetve képeinek motívumrendszerét.

Csoportos kiállításon először 1966-ban Le Havre-ban vett részt, majd két év múlva megrendezte első önálló kiállítását Orléans-ban. Magyarországon, nevezetesen Pécsett 1978-ban állította ki először absztrakt munkáit. 1986-ban Budapesten, a Nemzeti Galériában mutatta be alkotásait, azóta gyakran tér haza és állít ki Francia-, Olasz-, Németország, Svájc, Ausztria, New York, Washington, Torontó, Hongkong mellett Magyarországon is.
„Stein Anna festészete, mint minden életmű, a múlt gyökereit, távoli tájak és idők újrafelfedezését hordozza magában. A tudat alatti emlékek harcban állnak az éppen tudatosodóval. (…) Minden képe egy-egy önmagába tekintés. Minden képe harc és ugrás az ismeretlenbe. Minden képe ablak a soha nem látottra, a soha előre nem érzettre, a soha nem érzettre.” (Lucien Hervé)
A kortárs művészeket saját koruk gyakran egyoldalúan látja és láttatja. Mindig az épp „itt és most” és egy-egy ismert nagyobb korszakuk alapján fogalmazza meg őket. Ebben persze maga a művész is szerepet játszik, hiszen az új alkotások jelentik mindig az újdonsült szerelmet, a régebbiek mostohagyerekként porosodnak a műterem homályos zugában.
Aki Stein Anna munkásságának legutóbbi korszakait ismeri, stílusát könnyedén azonosítja egyfajta sajátos gesztusfestészettel vagy lírai absztrakttal – amit ő maga „kortárs barokknak” nevez –, s amely végül, a legutóbbi időszak munkáira leginkább jellemző, figuratív-absztrakthoz vezetett. Érthető, hiszen ez Stein Anna legtermékenyebb művészi korszaka. De kevesen tudják, hogy életműve és műterme más kincseket is rejteget.
Nem kevésbé érett, korábbi alkotói periódusok műveit, olyanokat, amelyek a 60-as évek festészetének élvonalához tartoznak, amelyek az absztrakt, az art brut vagy az absztrakt expresszionizmus briliáns alkotásai, amelyek szinte mind a mai napig ismeretlenek maradtak műtermének félre eső raktárában. Hogy miért, arra az életrajzot bemutató, a párizsi L’Harmattan Kiadónál frissen megjelent kétnyelvű monográfiában találunk választ.