Bene Dániel, a társaság ügyvezetője a központ megnyitása alkalmából tartott tájékoztatón hangsúlyozta: az iratkezelési központ a raktározási feladatokon túl a digitalizálás és az iratkölcsönzés lebonyolításáért is felel, így hozzájárul a gyors és egyszerű pályázatkezeléshez. Az ESZA a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egyik legnagyobb, európai uniós pályázatokat kezelő közreműködő szervezete.
Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az utóbbi két évben a kormány sokat tett az uniós pályázati rendszer egyszerűsítéséért, és fontos cél, hogy a 2014-20 közötti, új hétéves ciklusban még koncentráltabban használják fel a rendelkezésére álló forrásokat. A jövő évtől 2020-ig rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre szeretnék fordítani. Kiemelte, hogy a most nyílt iratkezelési központ egyszerűsíti a pályázatok feldolgozásával kapcsolatos munkafolyamatokat.
Bene Dániel kifejtette: az ESZA számára nagyon fontos, hogy munkájuk küözben a hibahatár ne legyen nagyobb 2 százaléknál. Ezért olyan rendszert hoznak létre, amely az átláthatóság mellett és a hibalehetőséget is a minimálisra csökkenti. Szólt arról is, hogy jelenleg mintegy 6,5 kilométernyi, támogatásokkal kapcsolatos iratot kezelnek és naponta 6 méternyi irat érkezik be, ennek pedig a többszöröse hagyja el a társaságot. Kiemelte, hogy a pályázati dokumentációk nagy része immár elektronikusan érkezik, s ezért látványosan csökkent a papírtömeg.
Február óta párhuzamosan zajlik az elektronikus és a papír alapú ügyintézés, és megkezdődött a folyamatos átállás a kizárólag elektronikus iratkezelésre. Az elektronikus rendszer már naprakész, naponta átlagosan 15-16 ezer lap szkennelésével lehet számolni. Az ügyvezető hangsúlyozta: a 630 négyzetméteres központ megnyitása az ESZÁ-nak és a kedvezményezetteknek is ünnep. A megnyitás alkalmából kiadott ismertetőből kiderül, hogy az ESZÁ-hoz tavaly több mint 16 ezer pályázat érkezett be és mintegy 3500 szerződést kötött. A kifizetett támogatás értéke megközelítette a 181 milliárd forintot.

