A Rama februárban jótékonysági akciót hirdetett: minden megvásárolt dobozos Rama árából 10 forintot a Gyermekétkeztetési Alapítványnak adományozott. A vásárlók segítségével több, mint 6,1 millió forint gyűlt össze, miközben a cég felhívta a figyelmet a gyermekéhezésre. Ezt követően a Rama és a Gyermekétkeztetési Alapítvány közös tetszésnyilvánítást hirdetett a szervezet Facebook oldalán, amelynek célja az volt, hogy minél többen értesüljenek a kezdeményezéséről. Az online programban részt vevő fogyasztók javaslatai nyomán a Rama úgy döntött, hogy májusban 10 millió forintra egészíti ki a februári adomány összegét.
Király Gábor, a GYEA elnöke elmondta: ez az összeg több ezer kisgyermek reggelijét és uzsonnáját fedezi majd. Ma Magyarországon – micsoda szégyen! – mintegy negyvenezer kisgyermek szó szerint éhezik, és nagyon sok az olyan, aki csak az iskolában kap ingyen ebédet, de otthon reggelire és vacsorára már nincs mit enniük. Nagyon sok szegény család ugyanis jóformán semmilyen élelmiszert sem tud vásárolni a gyermekei számára.

