Schulz elnök elmondta, hogy a május 8-i határidő előtt nyolc jelölt pályázott az európai ombudsman posztjára, közülük hat felelt meg a követelményeknek:

– Alex Brenninkmeijer
– Markus Jaeger,
– Ria Oomen-Ruijten képviselő (EPP, Hollandia),
– Emily O’Reilly,
– Dagmar Roth-Behrendt képviselő (S&D, Németország)
– Francesco Speroni képviselő (EFD, Olaszország).

A jelölteket június 18-án hallgatja meg a Petíciós Bizottság, az új ombudsman személyéről pedig a júliusi plenáris ülés dönt.

Elfogadhatatlan Borghezio képviselőnek Kyenge Kashetu miniszterre vonatkozó dehonesztáló megjegyzése, amely az olasz Radio 24 csatornán hangzott el április 30-án. A megjegyzés szégyent hozott az Európai Parlamentre – fogalmazott Schulz. Az elnök hozzátette: kézhez kapott egy 130 000 polgár által aláírt petíciót, amely Borghezio megbüntetését kéri.

Az Európai Parlament ugyanakkor közvetlenül nem szüntetheti meg a képviselő mentességét. Először az olasz hatóságoknak kell arról dönteniük, hogy a Borghezio olyan tettet követett-e el, amelyért a törvény előtt kell felelnie – mondta Schulz. Az elnök az Európai Parlament támogatásáról biztosította Kyenge minisztert.

Schulz elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kínai hatóságok bántalmazták a tavaly a pekingi amerikai nagykövetségre menekült, és jelenleg Európát járó kínai emberi jogi aktivista Chen Guangcheng testvérét, és megtagadták börtönben lévő unokaöccse orvosi ellátását. A Parlament elfogadhatatlannak tartja az ilyen „fizikai és lelki megfélemlítést” – mondta Schulz.

Marianne Thyssennek (néppárti, Belgium) bankunióról, és Sven Giegoldnak (zöldek, Németország) az egységes ellenőrzési mechanizmusról szóló tervezetéhez benyújtott módosító indítványokról május 22-én szavaz a ház, de magáról a két módosított állásfoglalás-tervezetről elhalasztották a szavazást.

A képviselők a bankfelügyeletről vitáznak

Kedd délután a képviselők Michel Barnier biztos és Brian Hayes ír pénzügyminiszter részvételével megvitatják az uniós bankfelügyeleti mechanizmusról szóló jogszabály-tervezetet. A vitán várhatóan hangsúlyosan szerepel az a parlamenti igény, hogy az elszámoltatási szabályok arányban álljanak az EU-szintre emelt vagy az ott megalkotott felügyeleti hatalommal.

A tagállamokkal kötött feltételes megállapodást követően a Parlament szerdán szavaz a módosító indítványokról. A végszavazásra később kerül sor, mivel a Parlament és az Európai Központi Bank között továbbra is zajlanak a tárgyalások a felügyelet elszámoltathatóságát garantáló részletes szabályokról.

A vita élőben követhető az EP Live és az EbS+ csatornán.

 

Kulcsfontosságú döntések előtt az EU

Üdvözli Herczog Edit, hogy a Tanács soron következő ülésén nemcsak az adózási hatékonyság növelése, hanem a küszöbön álló energiaügyi döntések is napirendre kerülnek. Ahogy a képviselő fogalmazott, épp azt az 1000 milliárd eurót lehetne megspórolni az adóparadicsomok felszámolásával, amennyi beruházásra a következő években szüksége van az európai energiapiacnak.

Herczog Edit szerint itt az ideje, hogy fontos döntéseket hozzanak a vállalkozások és a lakosság egyik legnagyobb fix költségével, az energiával kapcsolatban. „Az kevés, hogy tudjuk, mit kell tenni uniós szinten, hogy kevesebb nyersanyagból, nagyobb hatékonysággal állítsunk elő energiát. Az sem elegendő, ha tudjuk, hogy európai léptékben kell összekapcsolni a hálózatokat, hogy csökkenjen külső függőségünk, és javuljon a beruházási kedv. Ugyanígy nem elég tudni, hogy nagyléptékű infrastruktúra beruházásra van szükség, mert a késlekedésnek súlyos ára lesz. Nem az a kérdés, hogy mit tudunk, hanem, hogy mit teszünk” – szögezte le Herczog. Ugyanígy a hiányosságok közé sorolja a képviselő a 3. energiacsomag jogszabályi átültetésének késlekedését, és azt a tényt, hogy a gazdaságélénkítő program szerint az energiaiparba pumpált több milliárd euró a tagállamok késlekedése miatt nem fejtheti ki hatását a helyi gazdaságokban.

„Sürgősen döntéseket kell hoznunk ezekben a kérdésekben, mert a késlekedésnek hatalmas ára lesz, amit az európai fogyasztók fognak megfizetni” – állítja Herczog, aki előrelépést vár a Tanács szerdai ülésén energiaügyben.

 

Kapcsolják össze a megújuló energiaforrások piacát is

„A megújuló energiaforrások piacát is össze kell kapcsolni európai szinten, így 2030-ra akár egymillió új munkahely is létrejöhet a szektorban” – állítja Herczog Edit, aki az Európai Beruházási Bank gördülő alapjaiból finanszírozná a megújuló technológiák elterjedését.

A megújuló energiaforrások európai belső energiapiaci helyzetét taglaló jelentés vitájában a képviselő elmondta: ha a gáz- és a villamosenergia-piacok összekapcsolása megtörténik, akkor a megújulókat sem szabad kihagyni. „Annál is inkább mert nemcsak tagállami forrásokkal, hanem európai jogszabályokkal is támogatjuk a megújuló energiaforrásokat, azt gondolom, úgy kell átalakítani a támogatási rendszert, hogy a megújulók kiaknázását ne akadályozza az egyes tagállamok költségvetési helyzete” – tette hozzá Herczog Edit, aki támogatná, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) tagállami partnereken keresztül gördülő alapokkal biztosítanák a kezdőtőkét a helyi, vállalati és közösségi megújuló energiarendszerek számára.

A képviselő saját, belső energiapiaci jelentésére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy európai szintű adatokra van szükségünk, mert csak így látjuk, hogyan hasznosulnak a K+F források, és valóban elérhető-e a Bizottság által előre jelzett 8 milliárd eurós megtakarítás. A jelenleg 50%-ban import energiahordozóktól függő Európa a megújuló energiaforrásokra nemcsak a munkahelyteremtés, hanem a függőség csökkentése miatt is okkal számít. Az energiapolitikának azonban mindig egyensúlyt kell tartania az ellátási biztonság, a versenyképesség, a gazdaságosság és a környezeti fenntarthatóság céljai között. Herczog szerint csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér, ezért a lakosság és a vállalati szektor teherbíró képessége és a tagállamok költségvetési rugalmasság is gátat szabhat a ma még drágább megújuló energia elterjedésének. Éppen ezért a képviselő a fokozatosság híve a versenyre káros támogatások, valamint a környezetre káros fosszilis tüzelőanyagok támogatásának átalakításában. „Az élelmiszeripar fokozottan érzékeny a magasabb energiaköltségekre, és ez kedvezőtlen hatásokkal járhat a termelőkre és a fogyasztókra nézve is” – állítja Herczog.

„Ugyanígy ki kell állnunk amellett, hogy a Horizont 2020 kutatási keretprogramban elegendő forrás álljon rendelkezésre a megújuló energia-technológiák fejlesztésének finanszírozására. Ezért nem hagyható, hogy a 2014-i költségvetésben a 2013-i szint alá vágják meg a Horizont 2020 finanszírozását” – fogalmazott a képviselő.

 

Májusra hozzák előre a következő európai parlamenti választásokat

A 2014-i európai választások május 22. és 25. között legyenek: kedden ezt a tanácsi javaslatot hagyta jóvá a Parlament. A képviselők azért javasolták a májusi időszakot az eredeti, június 5-től 8-ig tartóval szemben, mert a Parlamentnek így több ideje lesz felkészülni a Bizottság elnökének júliusi megválasztására.

A Parlament határozata összhangban áll a képviselők tavaly november 22-én elfogadott állásfoglalásával.

A korábban kijelölt júniusi dátum ellen szólt az is, hogy a pünkösdi időszakban több tagállamban tavaszi iskolaszünet van.

Az egyetlen közvetlenül választott EU-intézmény

Az Európai Unió polgárai ötévente küldenek képviselőket az Európai Parlamentbe. Az uniós polgárok érdekeiért kiálló képviselőket 1979 óta választják közvetlen és általános választójog alapján. Azt megelőzően a tagállami parlamentek jelölték ki a strasbourgi honatyákat.

A Tanácsnak a Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangú szavazással kell elfogadnia a választási időszak új dátumait. Erre várhatóan júniusban kerül sor.

Az 1976-os választási törvény felhatalmazza a Tanácsot, hogy az Európai Parlamenttel történő konzultációt követően más választási időpontot jelöljön ki abban az esetben, ha a választások lebonyolítása az eredeti időszakban (június) nem kivitelezhető.

 

A nyugdíjrendszer legyen többpilléres!

A gazdasági válság és az elöregedő népesség a felosztó-kirovó és a tőkefedezeti nyugdíjrendszer sebezhetőségét is a felszínre hozta, jelentette ki a Parlament egy kedden elfogadott állásfoglalásban. A tagállamoknak több pilléren nyugvó nyugdíjrendszert kell bevezetniük vagy meg kell az ilyen rendszereiket őrizni, hangsúlyozták. A képviselők azt is kiemelték, hogy az állami nyugdíjnak tisztességes megélhetést kell biztosítania mindenki számára.

„Az EU lakosságának harmada 55 év feletti. A nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát a lakosság elöregedésén túl az állami költségvetések szűkössége is fenyegeti. A nyugdíjak biztosítása ugyan a tagállamok feladata, de a stabilitási és reformprogramok keretében szükség van uniószintű egyeztetésre” – mondta az állásfoglalásért felelős Ria Oomen-Ruijten (néppárti, Hollandia) képviselő a vita során.

A Bizottság 2012-ben megjelent, a nyugdíjrendszerek kérdését áttekintő jelentésével egyetértésben a képviselők a többpilléres nyugdíjrendszer megőrzése vagy bevezetése mellett foglaltak állást. Az ilyen rendszerben az első pillér a különböző állami nyugdíjakat, a második pillér a kollektív szerződésekben vagy munkaszerződésekben meghatározott, a munkáltató által biztosított nyugdíjat, a harmadik pillér pedig a magánnyugdíjpénztárakban halmozódó nyugdíjat jelenti. A gazdasági és pénzügyi válság következtében kiderült, hogy az állami felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer egyaránt sebezhető.

Tisztességes megélhetést biztosító állami nyugdíj

Az állami nyugdíjaknak még akkor is legalább tisztességes megélhetést kell biztosítania, ha hosszú távon alacsony növekedésre, emiatt költségvetési megszorításokra lehet számítani, jelentették ki a képviselők.

Az állami nyugdíj a nyugdíjasok legfontosabb jövedelemforrása, fogalmazott a Parlament, hiányolva, hogy a bizottsági anyagban nem szerepel konkrétan a legalább a szegénység ellen védelmet nyújtó állami pillér fontossága.

A képviselők a gazdasági válság által leginkább sújtott országok drasztikus nyugdíjcsökkentései miatt is sajnálatukat fejezték ki. Ezek a lépések sok nyugdíjast szegénységbe taszítottak.

A foglakoztatási ráta javítása

A korai nyugdíjazás kivezetésével vagy a nyugdíjkorhatáron túli munkavállalás lehetőségének biztosításával növelhető a foglalkoztatottak száma. A foglalkoztatottak számának növekedésével könnyebben finanszírozható a tisztességes megélhetést biztosító és fenntartható nyugdíjrendszer.

 

A Parlament az elcsalt adók beszedését kéri a tagállamoktól

A tagállamoknak közösen kellene a felére leszorítani a be nem hajtott adók 2020-ig ezermilliárd euróra hízó összegét, határozott a Parlament egy kedden elfogadott állásfoglalásban. A képviselők közös fellépést sürgetnek az adóparadicsomok ellen, a kiskapuk bezárására, és az agresszív adótervezés ellen. Egy másik, szintén kedden megszavazott állásfoglalás a hatékonyabban egyeztetett adórendszerek további előnyeit emeli ki.

„A határok átlépésével bonyolított adócsalásra szégyenletesen nagy lehetőség van, ennek felszámolására önállóan nem képes egy-egy tagállam” – mondta Mojca Kleva Kekuš (szocialista, Szlovénia), az adóelkerülésről szóló állásfoglalás felelőse.

„Létre kell hozni egy közös platformot az adózással kapcsolatos információcserére. Emellett olyan adórendszert kell alkotnunk, amely támogatja a növekedést. Nem még több adóra van szükség, hanem több ténylegesen adózó polgárra és vállalatra ” – mondta Pelczné Gáll Ildikó (néppárti, Magyarország), az éves adójelentésről szóló állásfoglalás szerzője.

Az adórés felszámolása

A legfontosabb feladat az „adórés” (az elméleti adóbevétel és a ténylegesen befolyó adó közti, adócsalásból és adókijátszásból származó különbség) csökkentése, de a vissza kell szorítani a kiskapukat kihasználó legális adóelkerülést és az agresszív adóoptimalizálást is, fogalmaz a Kekuš képviselő által írt szöveg. További tennivaló az adórendszerek közötti eltérések kihasználásából fakadó adóelkerülés megszüntetése, valamint együttműködés az Unión belül és a nemzetközi partnerekkel. A be nem szedett adó évente minden egyes európai polgár esetében mintegy 2,000 euróra rúg.

Adóparadicsomok feketelistája

Az adócsalás és adókijátszás elleni fellépést szem előtt tartva mindkét állásfoglalás sürgeti az „adóparadicsom” kifejezés pontos meghatározását, majd az ebbe a kategóriába tartozó országok európai feketelistájának összeállítását.

Adócsalók ne kapjanak állami támogatást

A pénzügyi mentőövet kapó országok ezentúl ne csupán az adóbeszedési hatékonyságukat és az adócsalás elleni fellépésük eredményességét javítsák, hanem tegyenek a pénzmosás, az adókijátszás és az agresszív adótervezés ellen is, fogalmaztak a képviselők.

A Parlament azt is kéri, hogy az EU adózási normáit megsértő cégek ne jussanak uniós vagy állami támogatáshoz, a közbeszerzésen induló vállalatok pedig kötelesek legyenek beszámolni a rájuk adózási szabálysértés miatt kiszabott büntetésekről. További javaslat, hogy az állami megrendelő képes legyen felbontani a szerződést abban az esetben, ha egy közbeszerzésben nyertes cég megszegi az adószabályokat.

Az adókijátszók lefülelése érdekében a tagállamoknak ki kellene használniuk a gépkocsikról, jachtokról és földbirtokról rendelkezésükre álló nyilvántartásukat, illetve védelmet kellene nyújtaniuk az információforrásoknak és az újságírói forrásoknak, fogalmaztak a képviselők.

Vám és hozzáadottérték-adó

Mivel az adóbeszedés nem uniós szinten kezelt feladat, az adócsalás elleni fellépés többnyire a tagállamok felelőssége. A képviselők azonban adóalap-harmonizációt sürgetnek, a tagállamok együttműködését kérik az adókijátszás megakadályozására, a termék utaztatásával kivitelezett hozzáadottérték-adó csalások visszaszorítása érdekében pedig a vám-, és adózási adatok összevetését javasolják.

Az EU-n belüli káros adóverseny minimumra szorítása érdekében a Pelczné Gáll Ildikó képviselő által jegyzett állásfoglalás a tagállamok adórendszerének koordinálását javasolja annak érdekében, hogy a tagállamok értesüljenek a nemzeti rendszerekben végrehajtott emelésekről és csökkentésekről.

 

Nyugdíjjogosultság külföldön munkát vállalóknak

Az állásfoglalás szerint az egész Unióban garantálni kell a külföldön munkát vállalók számára a nyugdíjjogosultság-szerzést és a jogosultság megőrzését.

Szerdán vita a gazdasági és monetáris unió jövőjéről

A Parlamentben szerda reggel 9:30-tól a Bizottság alelnöke, Olli Rehn számol be a gazdasági és monetáris uniót érintő jogszabályterveiről, és válaszol a képviselők ezzel kapcsolatos kérdéseire.

A képviselők várhatóan felvetik, hogy a gazdasági és monetáris unió tervezése során nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szociális kérdésekre, például szociális és foglalkoztatáspolitikai eredménytáblák bevezetésével. Az egyes tagállamok eredményeit a féléves gazdaságpolitikai egyeztetési folyamat, az ún. „európai szemeszter” során vehetnék figyelembe. A képviselők csütörtökön szavaznak arról, hogy milyen lépéseket tartanak fontosnak a gazdasági és monetáris unió továbbfejlődése érdekében.

A vita élőben követhető az EP Live és az EbS+ csatornán.