Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-i bértárgyalásokon.

A megállapodást ismertető budapesti sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, valamint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is kiemelte, hogy bár hosszú, án konstruktív tárgyalások voltak az ajánlásról.

Czomba kiemelte: a körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezren vannak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban fontos orientáció a bérajánlás és fontos üzenete van annak is, hogy erről magas szinten sikerült megállapodni.

Gaskó a szakszervezeti oldal képviseletében kiemelte, hogy a 2013. évi átlagos országos bérajánlásról való megállapodáshoz hosszú út vezetett. Egyben emlékeztetett arra, hogy még tavaly decemberben írták alá a 2013. évi minimálbérről és a szakmai bérminimumról szóló megállapodást, de bérajánlásban akkor nem állapodtak meg, pedig az utóbbi 23 évben – egy kivétellel – mindig volt ilyen ajánlás. Nagy ágazatok vártak a bérajánlásra, ettől tették függővé, hogy az idén lesz-e béremelés. Gaskó felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók derékhadának az utóbbi években nem volt része inflációmértékű béremelésben, vagyis csökkent a reálbér, ezt pedig tovább már nem lehetett elviselni.

A Liga elnöke hozzáfűzte, hogy Magyarországon a bérek még mindig alacsonyak, jelentős Magyarország lemaradása. Példaként említette, hogy a válságból éppen kilábaló Görögországban 700 euró, Magyarországon mindössze 300 euró, vagy árfolyamtól függően annál kicsit több a minimálbér.

Dávid és Gaskó elmondta: megállapodtak abban, hogy a bértárgyalásokon a felek tekintsék irányadónak az áprilisban benyújtott konvergencia-programban szereplő 2013-i gazdasági mutatókat.

A VOSZ főtitkára ennek kapcsán kiemelte: elsősorban a bruttó hazai termék (GDP) változását, a háztartások fogyasztási kiadásainak alakulását – ez 0,1 százalékkal nőhet az idén –, valamint a munkanélküliségi ráta alakulását vették figyelembe, amelyet 10,7 százalékra vár a kabinet idénre.

Dávid kifejtette: konkrét szám nem szerepel a megállapodásban, ugyanakkor a konvergencia-programban egy ismert peremfeltétel-rendszer van, ezt figyelembe véve dönthetnek a munkaadók az emelésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a megállapodásban megjelent az a négy alapelv, amelyet a munkaadói oldal kezdeményezett, vagyis hogy a bértárgyalásokon az egyeztetések résztvevői vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő, és költségviselő képességét, valamint hogy tulajdonítsanak kiemelt jelentőséget a munkahelyek megőrzésének, tehát a bérek emelése nem vezethet munkahelyek megszűnéséhez.

Gaskó elmondta: javasolják azt is, hogy a munkahelyi béralkuk segítésében a munkáltatók bocsássák a szakszervezetek rendelkezésére a bértárgyalásokra felkészüléshez szükséges munkaügyi és gazdálkodási információkat, és a szakszervezeti adatkérést ne utasítsák el az adatok üzleti titokká nyilvánításával.

A megállapodásban szerepel az is, hogy a munkavállalók jövedelmi pozícióinak megőrzése, illetve javítása végett a munkáltatók éljenek a béren kívüli juttatások alkalmazásának lehetőségével is.

A Liga elnöke kiemelte, hogy a kormány végig támogatta a megállapodás létrejöttét, a munkaadói oldalon pedig a VOSZ, amely korábban nemet mondott a megállapodásra, végül is „bölcs belátással” úgy döntött, hogy meg lehet egyezni.

Dávid hangsúlyozta: a megállapodás ténye is nagyon fontos, mert mutatja, hogy olyankor is meg tudtak állapodni, amikor nem volt külső kényszer. Úgy vélekedett, hogy még nincs késő most ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a „mankó rendelkezésre áll”. Megerősítette, hogy a megállapodást a kormány és az NGM végig gondozta, közvetített a felek között.