A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez mért 8,7%-os visszaesésén belül az építési beruházások 19,2%-kal maradtak el az egy évvel azelőttitől. A gép- és berendezés- beruházások viszont – a szállítás, raktározásban történt növekedés hatására – 0,4%-kal emelkedtek.

A nemzetgazdasági ágak többségében továbbra is csökkenést regisztráltunk. 2013 I. negyedévében az energiaipar beruházásainak volumene 30,5%-kal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit a hálózatbővítések, -fejlesztések mérséklődése okozott. A feldolgozóipar beruházásai – több mint két és fél évnyi növekedés után – a tárgynegyedévben 13,2%-kal maradtak el  2012 I. negyedévétől. Az alágak kétharmadánál volumencsökkenés következett be.

A nagyobb súlyt képviselő ágazatok közül látványosan visszaestek a beruházások a gyógyszeriparban és a járműgyártásban a bázishatás miatt. A lakásépítések erőteljes visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 19,7%-kal csökkent az egy évvel azelőttihez képest.
A szintén nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás beruházásai – a nagy volumenű járműbeszerzések ellenére – 4,7%-kal volt kevesebb az első negyedévben. Továbbra sem bővültek az oktatás nemzetgazdasági ág (14,8%) és humán-egészségügyi, szociális ellátás ág (20,2%) beruházásai.

A csökkenő tendencia ellenére hét nemzetgazdasági ágban növekedést regisztráltunk. Számottevően emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén (38,7%) a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeképpen. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény bővüléséhez (34,7%) továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagy projektek és a katasztrófavédelmi fejlesztések járultak hozzá. A bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 81,2%-kal nőtt az esztendővel azelőttihez képest, a kőolaj- és földgázkitermelésben megvalósult egyedi nagyberuházás következtében.

Áprilisban 1,2%-kal mérséklődtek az ipari termelői árak

2013. áprilisban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 1,2%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. A bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ágon kívül minden ágban visszaesést figyeltünk meg. Jelentősebb árcsökkenést a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás; a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás; a vegyi anyag, termék és a gyógyszergyártás ágazatokban mértünk.

Áprilisban az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz képest ismét csökkentek, az esés mértéke 0,8% volt. Ez elsősorban a jelentős súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás 5,4%-kal, illetve a legnagyobb súlyú villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás ágazat 0,3%-kal alacsonyabb áralakulásának következménye. A feldolgozó-ipari ágazatok értékesítési árai összességében 1,2%-kal csökkentek, a legnagyobb mértékben a már említett kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás (5,4%) és vegyi anyag, termék gyártása (1,5%) ágazatokban. A többi ágazathoz képest jelentősebben nőttek az árak a gyógyszergyártás területén (2,3%). Az előző hónaphoz képest alig változtak az élelmiszeripari árak, csupán 0,1%-os mérséklődést mértünk. A feldolgozóipar többi területén az árváltozások mértéke -0,7 és +0,6% között alakult. 2012 áprilisához képest a belföldi értékesítési árak 0,6%-kal csökkentek, a feldolgozóipari ágazatoknál összességében 0,3%-os árnövekedést regisztráltunk.

Az ipar forintban mért exportértékesítési árai 2013 áprilisában az előző havihoz képest 1,4%-kal estek. Minden feldolgozó-ipari ágban csökkentek az árak, átlagosan 1,2%-kal. A legnagyobb mértékű esések a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás (5%), a gyógyszergyártás (3,5%) és a vegyi anyag, termék gyártásában (3,2%) voltak. Január óta tovább csökkentek az árak a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás (7,1%) ágazatban. A forint mindkét devizanemmel szemben erősödött: az euróhoz mérten 1,4, az amerikai dollárhoz képest 1,9%-kal. Az előző év azonos időszakához viszonyítva az ipar forintban mért exportárai 1,5, a feldolgozó-ipari ágazatok árai 1,4%-kal emelkedtek.

A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül 2013 áprilisában az előző hónaphoz mérve az árak az energiatermelő ágazatokban 1,6, a továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,2 és a beruházási javakat gyártó ágazatokban 0,3%-kal mérséklődtek. A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok árai az előző hónaphoz képest 0,3%-kal enyhén növekedtek. 2012. áprilissal összehasonlítva az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban összességében 1,9%-kal csökkentek, míg a beruházási javakat előállító ágazatokban 1,9, a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban pedig 3,5%-kal növekedtek az árak.

Az Európai Unió 27 tagországa ipari termelőiár-indexének 2013. áprilisi alakulásáról szóló Eurostat-gyorstájékoztató június 4-én jelenik meg.