„A múlt hét végéig 15 205 céggel szemben kezdődött végelszámolási eljárás, és az irányzatot tekintve az év végére ez a szám meghaladhatja a 20 ezret is” – jelentette be Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója a társaság legfrissebb adataira hivatkozva.
A végelszámolások növekedési üteme az év első felében volt rendkívül magas, előfordult, hogy egyetlen hónapban az előző évi azonos havi felszámolásoknál 70 százalékkal több cég bezárását kezdeményezték a tulajdonosok vagy a hatóságok. „A jelenség csak részben magyarázható a gazdaság gyenge teljesítményével, hiszen a fizetésképtelenségi eljárások száma korántsem emelkedik ilyen ütemben” – értékelte a hírt az Opten igazgatója, aki szerint a végelszámolások gyors növekedése mögött inkább a mérleget le nem adó cégekkel szembeni következetes hatósági fellépés húzódik meg.
Tavaly óta a cégek elektronikus úton kötelesek benyújtani megelőző évi üzleti eredményeiket, és azóta szankcionálja kényszer-végelszámolással a kötelességüknek eleget nem tevő társaságokat a törvény. „Ennek a rendelkezésnek szerzett érvényt nagy tömegben az év elején az adóhivatal és a cégbíróság, ám azóta lassult a cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolások növekedési üteme” – mondja Csorbai. Az Opten adatai szerint 2009-ről több mint 30 ezer cégnek nincs leadott mérlege, ehhez képest már nem is olyan sok az évi húszezer végelszámolás, amiben természetesen benne vannak azok a cégek is, amelyek bezárásáról kényszerből vagy józan mérlegelés után maguk a tulajdonosok döntenek.
A mérlegleadás elmulasztása miatti kényszer-végelszámolás elrendelése hosszadalmas folyamat, amit a tulajdonosok fellebbezésekkel lassíthatnak. A hiányzó mérleg miatt – felszólítást követően – a NAV felfüggeszti a cég adószámát. Ha a cég az ezt követő 60 napon belül sem tesz eleget kötelezettségének, azaz nem tölti fel mérlegét, színre lép a cégbíróság, amely kezdeményezi a kényszer-végelszámolást. Az erről szóló értesítés kézhezvétele után a cégnek 15 napja van arra, hogy feltöltse adatait és fellebbezzen. Ha ezt is elmulasztja, menthetetlenül bezárják.
Normál esetben a végelszámolásról a cég legfőbb szerve hozza meg a döntést, választja ki a végelszámolót. A végelszámoló a végelszámoláskor felméri a cég vagyoni helyzetét, behajtja követeléseit, kiegyenlíti tartozásait, szükség esetén értékesíti vagyoni eszközeit. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között felosztja, és megszünteti a cég működését. A vagyon a cég törlésére vonatkozó végzés meghozatala előtt nem adható ki, így a hitelezőket elvileg nem éri kár az eljárás alkalmával.
Más a helyzet akkor, ha kiderül, hogy a vagyon nem elég a hitelezők kifizetésére. Olyankor a végelszámolás felszámolásba fordul át. A végelszámolás ennek megfelelően alapvetően tisztességes útja egy cég megszüntetésének, de jellemző mutató, hogy Magyarországon a valódi végelszámolások 20–25 százaléka végül felszámolási eljárásként fejeződik be.

