Hol könnyebb elviselni a gazdasági világválságot? Magyarországon, ahol a forint a nemzeti valuta, vagy Szlovákiában, ahol az euró a hivatalos fizetőeszköz? Milyen kríziskezelő intézkedéseket hoz az Európai Unió? Mi az Európai Parlament szerepe a válság kezelésében? Egyáltalán leküzdhető-e a gazdasági válság? Egyebek között ezekről beszélgetünk az Európai Parlament magyarországi és szlovákiai Tájékoztatási Irodái által közösen szervezett Határközi állampolgári fórumon.
A gazdasági krízis hatásait elemző fórumon, amely szeptember 30-án, pénteken 10 órakor kezdődik Komárom város konferenciatermében, Herczog Edit és Bauer Edit európai parlamenti képviselők ismertetik az Európai Parlamentben folyó munkát, és válaszolnak a lakosság kérdéseire.
„Sok kíváncsi emberre és sok kérdésre számítunk” – mondta Lővei Andrea, az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodájának megbízott vezetője. Hozzátette: „a fórumsorozattal, így természetesen az első rendezvénnyel is, fontos napi kérdésekre irányítjuk rá a figyelmet, és bepillantást nyújtunk az uniós döntéshozatal folyamatába is.”
Komárom polgármestere, dr. Molnár Attila bízik a helyiek aktivitásában. Különösen azért, mert a városban a napokban zajlott az Állampolgári Részvétel Hete, amely a civilek aktivitását hivatott ösztönözni helyi szinten. A városvezető szerint azonban fontos az is, hogy országos és európai kérdésekben is hallassák hangjukat a komáromiak.
A Határközi állampolgári fórumon részt vesz a szolvákiai Komarno polgármestere, Anton Marek, továbbá szakértőként Palotai Dániel, a Nemzetgazdasági Minisztérium makrogazdasági főosztályának vezetője, dr. Hetesi Zsolt egyetemi oktató, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport vezetője és Zuzana Tučeková, az EurActiv uniós információs portál szerkesztője is.

