A kutatók idei éjszakáján a látogatók megtudhatták, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában szerfölött alapos felkészültséget és kreativitást követelő fejlesztések, kutatások mögött. A szervezők az ismeretterjesztés szórakoztatóbb módját választották a tudományok népszerűsítésére, a programokkal már délután kettőtől várták a közönséget.

Az érdeklődés évről évre növekszik, ráadásul az időjárás az idén is kegyes volt, a szabadtéri programoknak is kedvezett. A fiatalok aránya nőtt a tavalyihoz képest, és idén is érkeztek egész családok, képviseltette magát az idősebb korosztály is. A legfiatalabb látogató 4 hónapos, a legidősebb 79 éves volt. A regisztrációs programok szinte minden helyszínen teljes telítettséggel zajlottak. Idén először sokan előre megtervezett menetrenddel, céltudatosan keresték a programokat.

A Miskolci Egyetemen a tanbánya-látogatás volt a legnépszerűbb, valamint a „Vércseppek nyomában” című program, ami egy fiktív gyilkosságot követett nyomon a helyszíneléstől a bírósági tárgyalásig. A gödöllői Szent István Egyetemen az egyik legkedveltebb a vezetésbiztonsági program volt: vészfékes megállás, biztonságiöv-szimulátor, részegséget szimuláló szemüveg. A tavaly felújított botanikus kertben elemlámpás éjszakai túrát is szerveztek sötétedés után. A Corvinus Egyetemen a Talaj és vízminták elemzése és Gyümölcsök a biokozmetikában voltak a legkedveltebb programok, a Bajai Csillagvizsgálóban a lézerpálcás csillagkép-tanítás és a felfújható mobil planetárium, Veszprémben pedig az informatikusok éjszakája.

Szegeden az Országos Meteorológiai Szolgálat Regionális Központjában hajnalban még rengeteg látogató várt a rádiószonda kibocsátására. Szarvason először nyitotta ki kapuit a Halászati Kutatóintézet Környezetanalitikai Központja, ahol a legmodernebb analitikai műszerekkel ismerkedhettek a látogatók, a kisebbeknek pedig az afrikai harcsák élményetetése mellett az először berendezett halsimogató volt a kedvence.

A budapesti Gödör Klub nyelvészeti programján kiderült, hogy a nyelv- és beszédtudományok szexi dolgok, és hogy izgalmas, divatos és lebilincselő is lehet, ami az iskolapadból könyvszagúnak látszott. Ugyanott, a Da Vinci Learning – Edupress Tudáspróba programhelyszínén a látogatók választ kaphattak arra, melyik magyar feltaláló érdeme a golyóstoll, hogyan menthette meg több ezer ember életét a feketedoboz ötlete, vagy van-e víz a világűrben…

Az eseményen általános iskolai vetélkedőn mérte össze tudását négy iskola hat csapata. Az első helyen végzett Zöldfülűek egy professzionális LCD-mikroszkóppal és több millió éves ammonitesz fosszíliákkal térhettek haza a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolába.

A lelkes kutatók, a kapcsolódó intézmények és az érdeklődő közönség száma továbbra is egyre nő: országosan 2006–10 között háromezerről több, mint negyvenezerre nőtt a látogatók száma. Az idén 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit, s a szervezők becslése szerint több, mint ötvenezer látogató volt kíváncsi a kutatók titokzatosnak tetsző munkájára – ez csaknem tizedével több a tavalyinál.