A gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágak, az adminisztrációs osztályok, valamint a
budapesti Bosch Rexroth Kft. költözhetnek be a többi között a 2013-ban elkészülő új épületegyüttesbe. A mintegy
hatmilliárd forint értékű beruházás két lépésben épül meg. A fejlesztés második üteme jövőre kezdődik és 2014-ben
zárul. A mostani építkezés kezdetét megelőzően a cég egy csaknem 32 ezer négyzetméteres telket vásárolt meg a
jelenlegi telephelye mellett.
Ma még bérelt épületben működik a budapesti Gyömrői úton a Bosch gépjármű-technológiai fejlesztéseinek
központja, ám a részleg munkatársainak száma időközben alaposan megnőtt. A Budapesti Fejlesztési Központ
nemrég alkalmazta a hatszázadik mérnököt (!), akit egy drága karórával is megajándékozott.
A foglalkoztatáspolitikai államtitkár méltatta a mai ünnepségen a Bosch Magyarország melletti elkötelezettségét.
Hangoztatta: a vállalatóriás beruházása annak bizonyítéka, hogy érdemes befektetni Magyarországon és hosszú
távon gondolkodni. Az effajta értékteremtés ugyanakkor egyszersmind munkahelyet is teremt, ami segíti az ország
küzdelmét a munkanélküliség visszaszorításában.
Az alapkövet Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch-csoport vezetője, Czomba Sándor államtitkár, Jan Peter
Stadler, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója és Kovács
Róbert kőbányai polgármester tette le.
A Bosch-csoport különféle technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A gépjármű- és ipari
technológia, valamint a fogyasztási cikkek és az épület-technológia területén mintegy 285 ezer munkatárssal 47,3
milliárd euró árbevételt ért el tavaly. Az idén a vállalat 50 milliárd eurót meghaladó árbevétellel és év végéig több
mint 300 ezer munkavállalóval számol. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch 150 országban van jelen. A vállalatóriás 2010-ben 3,8 milliárd eurót költött kutatásra és fejlesztésre, és világszerte mintegy 3800 szabadalmi kérelmet nyújtott be.

