Miként az Infovilág egy minapi tudósításában már beszámolt róla, holnap, okóber 20-án az oszteoporóisnak, a
csontritkulásnak lesz a világnapja. Ma délelőtt szakoros és táplákozástudományi szakember (dietetikus) újságírók előtt hívta föl a figyelmet a világszerte „néma kórnak” is nevezett oszteoporózisra, aminek lényege, hogy az időskor kezdetétől a hazai lakosságnak csaknem tizede számolhat azzal, hogy „porhanyóssá” válnak a csontjai. Kalciumhiány következtében mindenekelőtt a csípő, a combnyak, a csukló, a felkar, a csigolyák állománya lazul föl: lyukacsossá üregessé válik, akár kisebb esés következtében is üvegként törik.

Alattomos kór a csontritkulás, ugyanis a baj bekövetkeztéig jóformán nincsenek tünetei, ezért is emlegetik „néma
járványként”. Igaz, a jó szemű orvos az első pillantásra kiszűrheti bajt, amikor azt tapasztalja, hogy páciensének a tartása már nem a régi, görbülni kezd, „összemegy”, netán látszólag indokolatlanul hátfájásra panaszkodik. Miként Donáth Judit, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főorvosa a Tetra Pak Hungária Zrt. által támogatott mai sajtótájékoztatón elmondta, az emberi csontozat 25-30 éves korra éri el maximális értékét; az utána következő
mintgy két évtized az egyensúly időszaka, aztán következik a lebontási folyamat, amely sokaknál gyorsulhat is.
Mindenekelőtt a nőket sújtja a csontritkulás, miután a változókor következtében alapvető biológiai átalakulás megy
végre a szervezetükben. Elsősorban a kalciumhiány okoz csontritkulást. A nők nagyon sok kalciumot veszítenek a
terhesség alatt, és ha nem ügyelnek e nagyon fontos ásványi anyag pótlására, annak súlyos következményei
lehetnek.

Az orvosok szerint a csontritkulás kialakulása alapvetően függ a génektől, a hajlamtól, azaz egyaránt örökölhető a jó
vagy az oszteoporózisra hajlamos csontozat. Nők, férfiak ennek ellenére sokat tehetnek e betegség megelőzéséért.
A többi között a fiatal korban elkezdett és az ezüstkorban sem elhanyagolt, rendszeres testmozgással, egészséges
életmóddal, a dohányzás, az alkohol-, a foszfát tartalmú, szénsavas italok fogyasztásának elkerülésével stb.

Arról, hogy kiket, miért és hogyan érint a csontritkulás, itt tanulmányozható dr. Donáth Judit előadásának öszefoglalása. Tessék kattintani!

Mindehhez érdemes figyelembe venni, hogy oszteoporózis miatt évente 12-14 ezer csípőtáji, 30-40 ezer
csigolyatest-, 35 ezer csuklótáji és 12-14 ezer felkartörést szenvednek honfitársaink.

Holott sok baj és tragédia meglőzhető lenne – derült ki Miháldy Kinga dietetikus (Országos Élemezés és Táplálkozástudományi Intézet) előadásából. Tudni illik, hogy a kalciumnak és a D-vitaminnak kiemelt szerepe van táplálkozásunkban, a csont- és fogképzésben, erősítésben. Szervezetünknek 8-10 éves korban napi 800-1200, felnőttkorban 800-1000, várandós nőknek 1000-1200 milligramm kalciumra van szükségük. A változókor utáni oszteoporózis megelőzésére ugyancsak napi 1200-1500 ezredgramm kalciumot kell fogyasztani.

Legfőbb kalciumforrásaink a tej, a tejtermékek, a zöld leveles zöldségek, a banán, a bogyós gyümölcsök, a halak, olajoshal-konzervek, a dió, a szezámmag. Emellett rendszeres étkezésre, testedzésre, mozgásra, D-vitaminra, napfényre van szüksége az emberi szervezetnek a csontritkulás megelőzésére. Némi túlzással azt írhatnánk, hogy „táncoljon napfényben, miközben D-vitamin tablettát szopogat és tejet iszik hozzá”…

Miháldy Kinga előadását itt tanulmányozhatja, ha kattint.

A csontritkulás világnapi eseménysorozat nagyvonalú támogatója évek óta a Tetra Pak Hungária Zrt., amely ez
alkalommal eredeti ötlettel a tejfogyasztás népszerűsítésére „tejkommandót” szervezett. Kedves ifjú hölgyek holnap
tízezer doboz tejet osztanak szét a főváros forgalmas pontjain. A társaság vezető munkatársa, Posztós Zsuzsanna a többi között azt is elmondta, hogy mi, magyarok meglehetősen kevés tejet iszunk; a statisztika szerint az idén
átlagosan napi 1,8 dl tejet fogyasztunk (holott háromszor ennyi lenne az élettanilag kívánatos!), azaz a napi kalcium-szükségletünknek még a felét sem fedezzük tejből. Társadalmi összefogásra, még nagyobb állami (anyagi!) közreműködésre, támogatásra lenne szükség ennek az alapvető élelmiszernek és a belőle készülő termékeknek a népszerűsítésére, arra, hogy tej minden életkorban kedvelt és elérhtő legyen a társadalom valamennyi tagja számára. Sajnos, a folyamatos áremelkedés és a lakosság nagyrészének az elszegényedése a tej és tejtermékek fogyasztásában is lemérhető. A kalcium, a fehérjék, a vitaminok, nyomelemek hiánya súlyos egészségyi kockázat, amely az oszteoporózisban is megnyilvánul.

Posztós Zsuzsanna előadásának összefoglalóját ide kattintva olvashatja.