Kezdjük azzal, hogy ez a magyar nyelven semmit sem jelentő filmcím többszörös magyarázatra szorul. Írország Békeőrsége (Garda Síochanana hÉireann) egyfajta rendőri jellegű, fegyvertelen rendvédelmi szervezet az Ír Köztársaságban: egyszerre rendőrség, nemzetbiztonsági szervezet, s még annál is több. A Garda tehát kisebb eltérésektől eltekintve lényegében a magyar rendőrségnek felel meg, annak belügyi és közlekedési feladatait is ellátva a gyorshajtók megrendszabályozásától a nyomozati munkákig. A szövegfordító feltehetően azért nem akarta a szervezetet Gárdának, s a Garda tagját gárdistának fordítani, mert ennek a magyarban más csengése van, akár a Magyar Gárdára, akár a dalbeli gárdahadnagyra gondolunk. Elővette hát az angol nyelvű Guard filmcímet, és mondjuk a milícia – milicista mintájára kitalálta a magyarban nem létező, ezért semmit sem jelentő, angolosan írt guardista szót. (Mai nyelvünk, sajnos, számos hasonló szörnyszülöttet használ.) Ahelyett, hogy ráébredne, hogy itt egy vidéki körzeti megbízottról van szó, akit, ha még le is akarunk kissé sajnálni (ahogy a filmben kezdetben teszik), akkor a legkifejezőbb cím argóban a „falusi, vagy körzeti zsernyák” volna, rászabadította nyelvünkre ezt a guardistát.
A film főhőse, Gerry Boyle őrmester (Brendan Gleeson), az ír Garda tagja, afféle magának való falusi zsernyák az ír nyugati végeken, aki több-kevesebb rendet tud tartani a körzetében, mivel egy nyelvet beszél a helybeliekkel. Egyedül él, iszik, prostikhoz jár, már a drogot is megkóstolta, zugpiával igyekszik örömet okozni az öregek otthonában haldokló édesanyjának, szinte mindenre az egyetlen „kib…tt” jelzőt használja, s ha nem is nagy buzgalommal, de igyekszik betartatni a törvényt, kivéve, hogy semmilyen érdeklődést sem mutat az orra előtt működő, Clive Cornell (Mark Strong) vezette nemzetközi kokaincsempész-hálózat iránt. Életében a nagy eseményt az jelenti, mikor a felülről alárendeltjének ide irányított, idegesítően lelkes újonc társával Aidan McBride-dal (Rory Keenan) találnak egy fejbe lőtt hullát, akiről nem tudnak semmit.
Vadnyugati zsernyákunkat eligazításra rendelik be a városi központba, ahol az USA-ból erősítésként megérkezett FBI-ügynök, Wendell Everett (Don Cheadle) tájékoztatásából rájön, hogy az ismeretlen hulla az egyik körözött kábítószercsempész. Boyle eleinte a fekete ügynökkel is tiszteletlenül viselkedik, ám mikor társa, Aidan eltűnik, majd kedvenc prostija megzsarolja, végül, mikor a drogcsempészek őt magát is megpróbálják megvesztegetni, megborul Boyle borongós erkölcsi kódexe, felébrednek benne a rendőri ösztönök, és rájön, hogy az egyetlen, akire önmagán túl igazán számíthat, ez az idegen. És amikor a végső összecsapás előtt felveszi a díszegyenruháját, már tudjuk: ez az ember, minden gyengeségével együtt is, élve, vagy halva, de itt most hőssé nemesül.
Ez a jól megírt történet szerencsére nem az amerikai kommersz-krimik egyike, hanem igazi ír film. Az írek egyik nagy erénye – hasonlóan a cseh irodalomhoz és filmgyártáshoz –, hogy isteni humorral tudnak a saját maguk gyarlóságain is mulatni. Ez a film tele van ilyennel, hogy pl. amikor fejére olvassák az őrmesternek a rasszista megnyilvánulásait, az a tökéletes ártatlanság hangján jegyzi meg: „de kérem, írek vagyunk, és a rasszizmus nálunk nemzeti tradíció”! Vagy az is sejthető, hogy amiképp az érdeklődni próbáló amerikai ügynök lepattan mindenkiről, vele még angolul sem akarnak kommunikálni a helybeliek, mondván, hogy ír földön vagyunk, tanuljon meg mindenki gaelül, addig a közülük való zsernyáknak még a kis parasztkölyök is készségesen segít. Az európai nézőnek még az is keserédes, ahogyan az eltűnt rendőr horvát feleségét állandóan lerománozzák, nem tudván különbséget tenni ezek között az „egyforma” kelet-európai bevándorlók között, vagy amilyen megalkuvással jut csak ez a nő letelepedéshez. A sokszor övön aluli, fekete humor jobban átszövi a mondatokat és szituációkat, mint a kifröccsent vér naturalizmusa, ezért a film magasan fölötte áll a hasonló, főleg amerikai thrillereknek, miközben megőrzi azok nyersességét, izgalmát is. Minden túlzott mocskosszájúságával és földhözragadtságával együtt lehet szeretni ezt a filmet.
Van itt még egy másik kategória, és ez a western. Már az újabb amerikai film is feszegeti ennek a hagyományos határait, amelynek azonban megvannak a rögzült típusjegyei akkor is, ha a történet nem a 19. századi Vadnyugaton játszódik. A magányos hőstől kezdve, aki még reménytelen helyzetben is felveszi a harcot a helybeli gonosszal, és ebben társa legfeljebb egy idegen, a zord természeten át egész a jellemekig, zenékig, sok apró azonosító és megkülönböztető összetevője van a westernnek. John Michael McDonagh, aki egy személyben írója és rendezője is a filmnek, testvére, Martin pedig a producere, tudatosan rímelteti történetét a klasszikus westernekkel, és nagyon ügyesen teszi ezt. Ez a film coltok, Stetson-kalapok, préri és marhacsordák nélkül is tiszta és jó western. Segítenek neki ebben Larry Smith kamerája, a vizualitás szempontjából is nagyon jól megkomponált, és Chris Gill által feszesen megvágott képsorok, valamint a sokszínű zenei hangulatok, amelynek végén az amerikai John Denver híres Leaving On A Jet Plane dala szinte a legendákba emeli a felmagasztosult ír zsernyák pontosan ki sem mondott, csak sejtetett végső sorsát.
John Michael McDonagh aki leginkább talán az Erőszakik című filmje által ismert, jó tíz éve, első rövidfilmje (The Second Death) óta dédelgeti, csiszolgatja rendőr főhősének a karakterét. (Akkor Gary Lydon alakította a szerepet, aki most Stanton felügyelőt játssza.) „Én vagyok Gerry Boyle” – nyilatkozta egyszer. A szerepet alakító Brendan Gleeson már az Erőszakikban is főszereplője volt nagyszerű jellemábrázolással hozza ennek a körzeti megbízottnak mind a léha, mind a kötelességtudó jellemét, és alakításában egyszerre van jelen a tragikum és a komikum. Rejtett értékeit fokozatosan tárja fel műveltségétől az úszó képességeiig, ugyanakkor mindvégig tisztességes. Talán azért is lóg ki az egyenruhások közül, mert a törvények adta lehetőségeket meglehetősen szabadon és nem elvágólag kezeli. Partnere, Don Cheadle, Wendell Everett FBI ügynök szerepében sokkal fegyelmezettebb, munkáját szigorúan vevő őre a rendnek. A szerepben rejlő humorhoz hozzájárul, hogy lévén amerikai, számára ez a nyugat-írországi vidék ismeretlen terep, ahol bizonytalankodik, magasan képzett ezek között az emberek között, ráadásul fekete, tehát könnyebben megsérthető. Ugyanakkor neki is tud csípős lenni a nyelve, tehát időben vissza tud vágni.
A maguk világában tragikomikus figurák a kábítószer-csempészek is (Mark Strong, Liam Cunningham és David Wilmot), akik nem az amerikai filmek sémája szerinti gengszter drogcsempészek, inkább a boldogulás könnyebb útját választó, pitiáner erkölcstelen emberek, akik többet hisznek magukról, még ha gyilkolnak is. Ugyancsak nem megszokott figura a rákos anyáé, akit Fionnula Flanagan kelt életre. Fiatalabb korában ő is megérhette a pénzét, nincsenek gátlásai, de tele van élettel, szenvedéllyel, olvasott és izgalmas nő. A maga környezetébe persze ő sem illik bele. Rory Keenan Aidan McBride rövid szerepében jól hozza annak a rendőrnek a figuráját, akit Dublinból helyezték át erre az Isten háta mögötti helyre, befolyásolható, kedves, becsületes férfi lehetne, de annyira próbál kiemelkedni, hogy a cél érdekében Boyle-lal azonosul. Katarina Cas Gabriela McBride szerepében az a horvát nő, aki a vízum miatt házasodott, egyedül maradva még gyökértelenebb, nem nagyon találja a helyét, nem boldog, de Boyle-lal összeillenek, hiszen a férfi egyenes, ha nem is érdekli, hogy mi helyes és mi nem.
Jók tehát a szerepek és a szereplők, akiknek angol beszédét alig lehet megérteni, és sajnos, a magyar feliratoknál sem ügyeltek arra a készítők, hogy azok kontrasztosan jól olvashatók legyenek. Így elég sok információ eltűnik, ami a vászonról lejön, ennek ellenére érdemes a filmet moziban megnézni, mert kemény, ám jó szórakozást nyújt. Október 27-től vetítik a mozik, addig bele lehet nézni az előzetesébe ezen az oldalon.
