Remélhetően sok helyütt élnek a kézikönyvben összefoglalt ismeretekkel: 2012 ugyanis az aktív időskor éve lesz az unióban. A jelenlegi kezdeményezés résztvevői is folytatják az útkeresést, mivel 2025-ben már minden harmadik európai ember betölti hatvanadik évét. Fenntarthatatlanná válik a társadalom, ha a munkaadók negyvenöt-ötven év körül szabadulni akarnak alkalmazottaiktól, ha nem válik mindennapossá az élethosszig tartó tanulás, s ha a nyugdíjasokra csak az egészségügyi-szociális rendszerek ügyfeleiként tekintenek.


Újbudán szerencsésen találkoztak a nemzetközi, a szakmai és a civil kezdeményezések. A főváros 11. kerületének lakói között hagyományai vannak a kisebb-nagyobb szomszédsági és hobbi- közösségeknek. Önkéntesként látogatják, segítik az idős, beteg, egyedülálló embereket. A hasonló érdeklődésűek megtalálják egymást Albertfalván, Gazdagréten, a Gellérthegyen, Kelenföldön, Kelenvölgyben, Lágymányoson, Őrmezőn, Sasadon, a Sashegyen és Szentimrevárosban. Az önkormányzat pedig felismerte: negyvenezer idős ember egészségének, aktivitásának fenntartásában segíthetnek az önszerveződő civil közösségek, ha rendelkezésükre állnak a minimális személyi, tárgyi feltételek.
Fontos állomás volt a „60+” kártyák bevezetése. Könnyebben beoszthatják nyugdíjukat, akik igénybe veszik a kártyával járó kedvezményeket egyes boltokban, szolgáltatóknál, vagy kulturális intézményekben. Ma már több mint 11 ezren élnek ezekkel a lehetőségekkel.
Az önkormányzat közelében, a Bocskai úti TIT-stúdió földszintjén gyakran sorok állnak a kedvezményes színházjegyekért. Várakozás, beszélgetés közben kiderül: további lehetőségeket is találhatnak idejük igényes, aktív eltöltésére. Az aktuális havi programból választhatnak a kézműveskedés, kórusművészet, közös színház- és múzeumlátogatás, kártya és a társasjáték, egészségnevelés, eszperantó-tanfolyam, angol nyelvgyakorlás, szövés, horgolás, kötés, gyógytorna, filmvetítés, sakk, nótakör, fotózás, filmvetítés, irodalmi teadélután, akár a kínai mozgásművészet között. Akit a társastánc, a jóga, a festőiskola, az autómodellezés, vagy a kertbarátok tapasztalatcseréje érdekel, az is talál ilyen lehetőséget a közelben. A 60+ központban nagy terem szolgálja különféle rendezvényeket. Albertfalván, Gazdagréten, Őrmezőn a művelődési házak, másutt az idősek klubhelyiségei nyitottak a nemzedék igényeire.
A Q-Ageing konferencián dr. Molnár László alpolgármester elmondta: az eddig kialakított programokon túl új megoldásokat is keresnek. Ilyen lehet a munkaerőpiacon veszélyeztetett ötvenes korosztály tudásának, képességeinek fejlesztése és a nyugdíjasok tapasztalatainak hasznosítása – egyebek közt – a felzárkóztatásra szoruló gyerekek korrepetálásában.
Dr. Hoffman Tamás polgármester is a jövőről beszélt. Elmondta: Győr, Óbuda, Ferencváros és Debrecen már jelentkezett, hogy átvennék Újbuda tapasztalatait. Reméli, másutt is fogékonyak a téma iránt. Felajánlotta segítségét az időspolitika országos formálóinak is. Mint mondta: „Ebben a munkában minden tapasztalatra, minden jó gyakorlatra szükség van, ezért kezdeményeztük az összefogást olyan hazai önkormányzatokkal, melyek a kötelező idősügyi tevékenységnél jóval többet tesznek a településükön, kerületükben lakó időskorúakért.”

