Forrás: hvg.hu.MTI Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Később kiderült, hogy az NKA-támogatásként kiutalt milliárdok ügyében nyomozó Bács-Kiskun megyei Főügyészség vezette az akciót. A HVG-vel azt közölte a nyomozóhatóság, hogy hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást, de az ügyről – az eljárás érdekei miatt – nem adhatnak bővebb tájékoztatást. Annyit még elmondtak, hogy a NAV bűnügyi igazgatóságával közösen végezték a házkutatást.
Az NKA-ügy nem más, mint a Nemzeti Kulturális Alap mintegy 17 milliárd forintnyi támogatást érintő botránya. Áprilisban, a választásokat követően derült ki, hogy az Orbán-kormány az NKA-n keresztül a nyilvánosság elől tudatosan elrejtett pályázatoknak álcázva milliós támogatásokat ítélt oda számára fontos szereplőknek, alapvetően politikai szívesség alapon. A vádak szerint Hankó Balázs akkori fideszes kulturális és innovációs miniszter sok esetben közvetlenül, előre jelezte egyeseknek, hogy ha némi papírmunkát elvégeznek, akkor pénzhez juthatnak.
Az ügy egyrészt úgy kapcsolódik a Fideszhez, hogy az NKA pénzeiből támogatottak nagyrészt megegyeztek azokkal, akik a Fidesz kampányának influenszerei, fellépői voltak. Kapott pénzt Tóth Gabi és cége, Pataky Attila és együttese, Fásy Ádám családi vállalkozása és Mága Zoltán köre is. A 17 milliárdból eddig mindössze néhány milliárd térült meg, néhány kedvezményezett ugyanis visszafizette a támogatást.
A fideszes pártszervezetet azonban ennél is súlyosabban érintheti az ügy, és ez indokolhatja a szerverek lefoglalását: a kulturális programok támogatására szánt összegek osztogatásának politikai motivációját erősíti ugyanis az, hogy a választások előtt éppen választókerületenként osztottak ki szinte forintra pontosan 100-100 millió forintot.
Arra, hogy a szakmailag megindokolhatatlannak tűnő pénzosztásnak köze lehetett a választási kampányhoz, már korábban is több jel utalt. Egyebek közt Radics Béla fideszes országgyűlési képviselő alapítványáról is kiderült, hogy 20 millió forintos támogatásban részesült, elvileg kulturális programok szervezésére. A K-Monitor gyűjtéséből viszont még látványosabb mintázat rajzolódott ki.
Az, hogy a nyertesek címeit választókerületi bontásban vizsgálva kiderült, a támogatás ilyen alapon számolva sok esetben hajszálpontosan 100 millió forintot tett ki (máskor éppen csak alatta maradtak ennek az összegnek), azért gyanús, mert semmi sem indokolja a választókerületi alapú, fillérre kiszámolt pénzosztást, kivéve, ha egy előre meghatározott kampánykeretről van szó, írja a hvg.hu.

