A nagy mesterek köpenye alól gyakorta bújnak elő sikeres kismesterek, akik élve a lehetőséggel, tovább építgetik a
jól bevált, népszerű paneleken az ellesett fordulatokat, témákat, karaktereket. Fodor László (Budapest, 1896 –
Hollywood,1978) író, hírlapíró és színpadi szerző egyike azoknak, akik Molnár Ferenc nyomdokán lesték el a hatásos
és sikeres színpadi meseszövést és dramaturgiát, ritmusokat és szövegpoentírozást. Ő nagyjából 1924-től aratta
sikereit részint itthon, a Vígszínházban, majd Csehszlovákiában, a weimari Németországban, Amerikában, és mivel a
30-as évek végén elhagyta Magyarországot, forgatókönyvíróként a hollywoodi és 1955-től a német filmgyártásban
is. Irodalmi értéke nem mérhető ugyan Molnár Ferencével, de prózája és drámái a „kellemesen fogyasztható”
kategóriában jelölnek ki számára is helyet, a 20. századi magyar irodalomban.

A templom egere című darabját nézvén fel-felötlik bennem az Egy, kettő, három, az Ibolya, az Üvegcipő és más
színművek déjavu-érzése, valamint számos régi magyar film „szegény titkárnő – gazdag vezérigazgató” happy
enddel végződő álomsablonja, végül mégis megáll a maga lábán ez a játék, különösen, hogy a panelek között a líra
is megjelenik egyes helyzetekben, mondatokban. És bár az idő általában vékonyabb, vagy vastagabb porréteget von
ezekre a színdarabokra és filmekre, az, hogy ezt a darabot jó pillanatban vette elő Karinthy Márton, különös bukét ad a mostani előadásnak.

És ezt a bukét a mai gazdasági helyzet adja hozzá: a regresszió, a gazdasági válság, a kilátástalanság közeli
elszegényedés és a banktőke nyerészkedése közötti ellentétek, amelyeket a néző itt és most ugyanúgy érez a maga
bőrén, mint az akkori gazdasági világválság valódi és irodalmilag megformált elszenvedői.

Mert mi is A templom egere témája? Gyengébbek kedvéért: a cím a „szegény, mint a templom egere” mondás hasonlatból ered: ahol van éléskamra, ott az egér sem hal éhen, de annak az egérnek, amelyiknek csak az
isten spájz nélküli háza jut, annak éhkopp a kenyere, ő a legszegényebb. Darabunk címszereplője, Nagy Zsuzsi
(Kovács Patrícia) is ilyen éhező „templom egere”. Képesítése ellenére munkát nem kap, édesanyjával kettesben
nyomorog, éhezik, így amikor kétségbeesett merészséggel beügyeskedi magát báró Ulrich Tamás bankelnök-
vezérigazgató (Mihályi Győző) színe elé, és sikerül is – magára felhíva a figyelmet – munkához jutnia, az első
ténykedése az, hogy hatalmas rendelést juttat az ismerős szatócsnak, mert „ma már jut majd ebédre”! Az ilyen
torokszorítóan szép pillanatok az igazi erősségei ennek a színműnek, a mélyszegénységből való testi és lelki kitörés
finom megfogalmazásai. A szociális olló másik szárán a bankelnök vezér és az igazgatótanács egyik tagja, gróf
Sternheim (Schnell Ádám) helyezkedik el. Míg Ulrich Tamás az éjjel-nappal magát is hajszoló, dolgozni kész
„hajcsár” munkaadó, aki titkárnőjét is csak írógép-alkatrésznek tekinti, addig a pénzarisztokrácia képviselője afféle
komikus operett-szereplő, mikor azt bizonygatja, hogy neki annyira fontos ez a „munkakör”, hogy lám, naponta
elmegy a bank előtt (!), sőt most, hogy kedvet érez a munkához, akár naponta egy-két irat aláírását is felvállalja. Mit
mondjak: ezek a típusok sem ismeretlenek manapság. Kettejük között helyezkednek el a szociális értelemben
többiek: Szűcs Oly titkárnő (Bartsh Kata), aki gyengécske munkaerő, de a vezér kitartott szeretőjének posztját
célozta meg; Schüntzl banki alkalmazott (Kertész Péter), afféle önfeláldozó mindenes könyvelő, valamint Ulrich Feri
(Schruff Milán), aki viszont nem tud önmaga lenni, mert minden személyes és társadalmi pillanatába beletolakszik,
hogy ő az Ulrich Tamás fia. Kinek-kinek a maga társadalmi megítélésén belül van oka elégedettnek lenni, vagy
elégedetlenkedni.

Fodor László nem Hauptmann és nem Brecht, távol állnak tőle a szocialista eszmék és gondolatok, hősének polgári
„éhséglázadása” nem társadalmi méretű, csupán az egyéni boldogulás gyengécske, ám sikeres akciója, mely önnön
sorsának jobbra fordultával el is hal, s a végén a szerelmi boldogság giccses révében landol. Így a kimondott
igazságok megmaradnak az operett-igazság nívóján, a kenyérharcot felváltja a női szerelemvágy és féltékenység
hálószövögetése, a néző pedig megfeledkezve a maga számlatartozásairól, álmodhatja magát pár órára boldog
önfeledtre, mint a hasonló írógépmesékben. Ez az, amiért Fodor írói értéke csak a kismesteri szinten marad.

Egy ilyen darab sikere nagyban áll vagy bukik a rendezés és a játszó személyek tehetségén. Nos, Karinthy Márton
szereposztását és színészvezetését ezúttal is csak dicsérni lehet. A sokoldalú Kovács Patrícia a verébből hattyúvá
változás grádicsain szemmel láthatólag élvezi ezt a szerepet, noha elég sok és sűrű szöveget kell elmondania.
„Csúnyaságában” is bájos, és kivirulásakor sem kapja el a gépszíj, érezni, hogy megmaradt egyszerű embernek.
Ahogy pillanatok alatt átveszi az ügyintézés irányítását, az szakmai rátermettségét bizonyítja, ugyanakkor érzelmi
életében zárkózottabb, kevésbé, mint elődjénél érhető nála tetten, hogy mikor szeret bele főnökébe. Aranyos és
komikus, ahogy a nővé érés fokozatait eljátssza.

Titkárnő elődje Bartsch Kata megformálásában a nyomulósabb nőtípus, akinek nincsenek erkölcsi gátlásai, de
elismeri, hogy vetélytársnőjének taktikája jobban célhoz vezetett, s ha el veszíti is azt, akit kiszemelt, hamar
vigasztalódik a fiatalabb Ulrich elcsábításával.

Mihályi Győző vonzó orgánumával és sármos megjelenésével ideális erre a szerepre, bár játékában kelleténél több a
hozott manír. Ez az a főnök, aki a „házinyúlra nem lövünk” szellemében inkább elbocsátja azt a munkatársát, akit
szeretne szeretőjévé tenni, e tekintetben a polgári erkölcs még szigorúbb, mint a mai gátlástalan munkahelyi
szexkövetelmény nem egy főnök részéről. Új a figurában a fiához fűződő viszonya, amely egyfelől szeretetteljes,
másfelől vak a fia gondjaira.

Ha már a fiút említjük, Schruff Milán jól hozza az ifjabb Ulrich képtelenségét arra, hogy apjáról leváljék. Szeretné
magát megtalálni, de ehhez talán áldozatot is kéne hozni, amit nem vállal. A szerepben nekem kicsit sok és férfiatlan
volt az apa csókolgatása, ezt talán egy kis dramaturgiai és rendezői belenyúlással érdemes lett volna csökkenteni,
ellenben a nőkre ébredő fiatalember természetes vágyai már helyükön voltak.

Két olyan karaktert láttam a színpadon, aki a felfedezés élményt adta. Kertész Péter, akit régóta hiányoltunk a
színpadról, ragyogó komikusi vénával játssza el mind a szervilis kisembert, mind azt a pici lázadást, amit ez az
ember még megengedhet magának. Kertész igazi clownként torokszorítóan nevettet pl. az örökké felvert Schüntzl
párjeleneteiben, de egyébként is tökéletesen kidolgozott minden mozdulata és hangsúlya. A másik meglepetés
Schnell Ádám, aki Sternheim jellemét példamutató visszafogottsággal hozza. Ez nem a Latabárok „hülye grófja”,
holott valójában az, de az a félelmetes, hogy ő komolyan is gondolja a maga szerepét a bank igazgatótanácsában.
Ugyanakkor meg tud maradni annak az öregedő gavallérnak is, aki a bohémságtól az öregedésének felismeréséig
szeretetre méltó vonásokat is hordoz. Németh Gábor és Honti György színpadi jelenléte is értékes része volt az
előadásnak.

Nem szabad említés nélkül elmenni Barka (Sántha Borcsa) díszlet- és Húros Annamária jelmeztervezői munkája
mellett sem. Barka egy olyan farácsos keretet alkotott, amelyik az első felvonásban egy szecessziós dolgozószoba
belsőépítészeti vonalvezetéseként szolgál, majd a másodikban Király Tamás fényeivel egyszerre a párizsi Eiffel-
torony lábazati részének felidézésével teremt hangulatot a picinyke színpadon. Húros Annamária jó hangulatú,
jellemzésre is alkalmas ruhákba bújtatta a szereplőket. Különösen szerettem Nagy Zsuzsi párizsi toalettjét, amely az
első, mamuszos megjelenéssel még „tehénen a gatya” hatást keltett Kovács Patrícián, majd ugyanaz rendes cipővel
és apró kiegészítőkkel máris kívánatos nővé tette ugyanőt.

Jól pereg tehát az öreg darab a Karinthy Színházban, humora és érzelmessége szórakoztat és összehasonlító
játékokra is lehetőséget teremt, s a távozó közönség sem érzi úgy, hogy kidobta volna kevéske forintjait az ablakon.
Ha sajtra nehezen telik is, ám a templom egere is ráéhezhet az önfeledt szórakozás igényére.

(A darabot a holnapi, október 28-i premiert követően október 29-én, 30-án, november 6-án, 13-án és 30-án is megtekinthetik.)