Ma kezdődik az IBM 48 órás programozó-versenye a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. Az előválogató után húsz csapat maradt talpon, miután a leggyorsabban talált rá a versenyre jelentkezés rejtett útvonalára és az első forduló feladataira. Mindez azonban csak bemelegítés volt a most kezdődő kétnapos megmérettetéshez, ami a programozói tudáson kívül egyéb képességeket is próbára tesz. A versenyzők arra vállalkoznak, hogy csapatmunkában 48 óra alatt elkészítenek egy jól működő, további finomhangolások után akár kereskedelmi forgalmazásra is alkalmas programot. Közben csak annyit alusznak, amennyi a tökéletes algoritmus megálmodásához szükséges.
A résztvevők nem hagyhatják el az egyetem épületét, és semmilyen módon nem léphetnek kapcsolatba a külvilággal. Szállásukról és ellátásukról természetesen a rendezők gondoskodnak, az ébrenlétet kávé, csocsó, játékok, masszázs és darts szolgálja. A verseny ma délután kettőkor kezdődik, és vasárnap 14 óráig tart – megállás nélkül.
A nyolc éve zajló versenyek sorában ez a második alkalom, hogy a résztvevőknek egy non-profit szervezet valós informatikai problémájára kell megoldást találniuk. A programozók tavaly a Családvár Alapítvány számára fejlesztettek alkalmazást az anyatejet kereső és kínáló kismamák közötti kapcsolat kialakítására. Az idei feladatuk, hogy online platform kialakításával korszerűsítsék a „Minden gyerek lakjon jól!” Alapítvány adományosztási rendszerét. A programozáshoz kizárólag IBM-szoftvereket, illetve nyílt forráskódú és más ingyenes szoftvereket használhatnak.
Az eredményhirdetés november 17-én lesz Budapesten. Az első, a második és a harmadik helyezett csapat tagjai egy-egy laptopot, illetve notebookot nyernek, és a Red Bull valamint az IT Cafe különdíjait vihetik haza.

