A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény – öt negyedéven át tartó – csökkenése 2010 első negyedévében megállt. Az azóta gyorsuló ütemű növekedés 2011. II. negyedévtől enyhülő ütembe fordult. A növekedés súlypontja az ipari termelésről, illetve a külkereskedelmi többletről a mezőgazdaságra került át.

Az Európai Unió (EU27) bruttó hazai terméke 2011 III. negyedévében 1,3%-kal bővült az előző év azonos negyedévhez mérten.

A magyar gazdaság egészét tekintve heterogén az ágazatok III. negyedévi teljesítménye. A mezőgazdaság átlagos teljesítményt mutat, de az előző évi alacsony szinthez képest ez 28,5%-os növekedés. A növénytermesztés volumene elsősorban a gabonafélék, az ipari növények, valamint a zöldségfélék előző évit meghaladó terméseredményei következtében emelkedett, míg az állattenyésztésé – a sok éve tartó folyamatokhoz hasonlóan – stagnált. A mezőgazdaság 1,3%-kal járult hozzá a növekedéshez. Az ipar hozzáadott értéke 3,5%-kal növekedett, főként a feldolgozóiparban bekövetkezett 4,6%-os bővülés következtében. Az ipari termelés motorja – az elmúlt negyedévekhez képest kisebb mértékű növekedés ellenére – változatlanul az exportorientált vállalatok teljesítménye. Átlag feletti volumenbővülést regisztráltunk a járműgyártásban, a textília, ruházat, bőr és bőrtermék, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék, valamint a gumi-, műanyag és nem fém ásványi termék gyártásában. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az első félévi csökkenés után növekedést mutatott, ami egyrészt az előző évinél nagyobb volumenű mezőgazdasági terméssel, másrészt a népegészségügyi termékdíj bevezetését megelőző készletre termeléssel áll összefüggésben. Ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása csökkent, elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti exportkereslet mérséklődésének következményeként. Az ipar egészében 0,9 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Az építőipar teljesítményének hatodik éve történő visszaesése tovább folytatódott (-14,3%). A további szűkülést a nagyberuházások hiánya és a lakásépítések visszaesése okozta.

A mezőgazdaság, az ipar és az építőipar együttesen 1,5 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,9%-kal csökkent, így 0,3 százalékponttal mérsékelte a GDP változását. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén 1,9%-os csökkenés következett be főként a vendéglátás és a nagykereskedelem volumenének visszaesése miatt. A szállítás, raktározás területén 0,5%-os teljesítménybővülés mutatkozott elsősorban a közúti áruszállítás növekedése következtében. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítményének csökkenésében fontos szerepet játszott, hogy a bankok hitelaktivitása nem mutatott lényeges javulást, miközben az újonnan kihelyezett hitelek volumencsökkenését az emelkedő kamatmarzsok tompították. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke lényegében stagnált.

A termékadók- és támogatások egyenlege 0,2 százalékponttal járult hozzá a GDP III. negyedévi növekedéséhez.

A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2011 harmadik negyedévében stagnált. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 0,1%-os emelkedést mutatott. A háztartások fogyasztási kiadásán belül az élvezeti cikkek, a lakberendezés és a szabadidős és kulturális szolgáltatások volumene kis mértékben emelkedett, míg a közlekedésé lényegében változatlan maradt. Volumencsökkenés mutatkozott az élelmiszerek fogyasztásában, a lakásszolgáltatásoknál és a vendéglátás- és szálláshely-szolgáltatásoknál  az előző év azonos időszakához képest.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 0,9%-kal lett alacsonyabb. A közösségi fogyasztás 1,4%-kal esett.

Mindezen folyamatok összegeként a végső fogyasztás 0,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest és -0,2 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás visszaesése ismét jelentős mértékű, 8,6%-os volt. Mindez -1,6 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához. Az építési beruházások továbbra is jelentős mértékben elmaradtak az egy évvel korábbi mértéktől. Ugyanakkor a gép- és berendezés-beruházások jelentősen nőttek, főként a járműgyártás, a gép, gépi berendezés gyártása, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása, a gyógyszergyártás, a vegyi anyag, termékgyártás ágazatokban regisztált növekedésnek köszönhetően. A nemzetgazdasági ágak többségében továbbra is csökkenés jelentkezett. Jelentős visszaesés a nagy súlyú ágazatok közül az ingatlanügyletek és a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágakban volt megfigyelhető. 

A készletek állománya a III. negyedévben folyó áron 175 milliárd Ft-tal nőtt (alapvetően gáz és mezőgazdasági termék), míg az előző év azonos időszakában 22 milliárd Ft volt a növekedés.

A bruttó felhalmozás -2,3 százalékponttal járult hozzá a GDP változásához.

A belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 2,6%-kal csökkent.,

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron 594 milliárd Ft aktívum keletkezett. Habár mind az export mind az import továbbra is növekedést mutatott, az importnövekedés üteme (3,3%) továbbra is kisebb mértékű, mint az exporté (7,6%). Az áruforgalom exportja 7,7%, importja 3,5%-kal nőtt. A gépek, szállítóeszközök és feldolgozott termékek exportja és importja az átlagnál nagyobb mértékű, míg az élelmiszerek, italok, alkoholtermékek átlag alatti növekedést mutattak. Az energiahordozók importvolumene emelkedett a gáz behozatal növekedésének köszönhetően, míg a kőolaj és kőolajtermékek behozatala csökkent. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 6,8%-kal, míg importja 1,8%-kal nőtt.

A külkereskedelmi forgalom pozitív egyenlege 3,9 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez.

A szezonálisan kiigazított adatok[1] szerint 2011 III. negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,5%-kal nőtt az előző negyedévhez képest. A mezőgazdaság 5,9%-kal nőtt mutatott, míg az ipar 0,7%-os, az építőipar 3,6%-os, a szolgáltatások összesen pedig 0,3%-os mérséklődést mutatott. A háztartások fogyasztási kiadása 0,4%-kal, a kormányzattól származó természetbeni juttatások pedig 0,1%-kal nőttek. A közösségi fogyasztás 0,6%-os, a végső fogyasztás 0,3%-os növekedést mutatott. Az export 1,4%-kal, míg az import 0,9%-kal nőtt.

Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió bruttó hazai terméke 2011 III. negyedévében 1,3%-kal bővült az előző év azonos negyedévhez mérten. A rendelkezésre álló adatok szerint az EU tagországok több mint felében, köztük Magyarországon is, az EU átlaga fölötti volt a gazdasági növekedés. Öt tagországban: Cipruson, Dániában, Görögországban, Portugáliában és Szlovéniában csökkent a GDP volumene.

A bruttó hazai termék volumene az III. negyedévben a szezonális és naptári hatás kiszűrésével 1,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.


[1] Az előző negyedévvel történő összehasonlítás mindig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján történik.

 

A forint leértékelődése következtében

októberben javult a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege

 

Októberben a külkereskedelmi termékforgalom forintértékei egyaránt 10%-ot meghaladó mér­ték­ben bővültek, amelyhez hozzájárult a forintárfolyam alakulása*. Az euróban és dollárban számolt külkereskedelmi többlet is növekedett. Októberben a forint az euróhoz mérve 8, a dollárhoz képest 9,6%-kal értékelődött le a bázishónaphoz mérten.

Az első becslés szerint októberben a kivitel értéke 2034, a behozatalé 1884 milliárd forintvolt. Euróban számolva a kivitel 5,3, a behozatal 4%‑kal nőtt 2010. októberhez képest. A külkereskedelmi mérleg az év tizedik hónapjában 150 milliárd forint aktívumot mutatott, ami az egyenleg 44 milliárd forintos javulását jelenti az előző év azonos időszakához hasonlítva. Az októberi kivitel77, a behozatal 68%‑át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.

2011. január–októberben – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 18 214 milliárd forint, a beho­za­talé 16 581 milliárd forint volt. A kivitel euróértéke14, a behozatalé 12%‑kal emelkedett. A kül­keres­ke­delmi mérleg 1633 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 443 milliárd forintos javulását jelenti a 2010. január–októberi 1190 milliárd forintos aktívumhoz mérten.