Csakhogy a idei, nyár végi Telenor-hírek (Telenor Hipernet: Dunántúl lefedve, Hipernet a Telenortól: a sebesség szédületében) már sejtetni engedték, hogy (pénzt és energiát nem kímélve) gyorsította meg a mobiltelefon- és internetszolgáltató társaság a minden eddiginél nagyobb, 42 Mbit/mp (elméleti) letöltési sebességű mobilinternet-hálózatának a kiépítését. Jóformán hetek alatt végzett Budapest és környéke, majd a Dunántúl, mostanra pedig az ország keleti felének a „lefedésével” is, miáltal (az ország területének 71 százalékán) élő lakosság 90 százaléka számára elérhetővé tette a Hipernet használatát.

Töméntelen pénzt költött eddig is a Telenor („lánykori” nevén: Pannon GSM) a magyarországi működésének megszilárdítására és a szolgáltatásaira. Beruházásra kereken 128 milliárd forintot fordított, a frekvencia-használati díj fejében 31,1 milliárd forintot fizetett be, nyereség- és távközlési (külön)adók formájában további 66,7 milliárd forinttal gyarapította az állami bevételeket. Miként az Infovilág tavaly augusztusban megírta, a mostani hálózatfejlesztés céljából a berendezésgyártó kínai ZTE céggel 200 millió eurós szerződést kötött, miáltal rekord idő alatt sikerült a legkorszerűbbre cserélni 2100 bázisállomást és hozzá kétszázzal bővíteni a hálózatot, aminek eredményeképpen ma Magyarország 672 helységében és környékén (ahol eleve rendelkezésre állt a 3G hálózat) zavartalan a Hipernet mobilinternet-szolgáltatás. (Jó tudni, hogy ahol párhuzamosan működött 3G és a 2G technológia, ott ez utóbbiak közül 53-at ugyancsak alkalmassá tettek a Hipernet-szolgáltatásra.) Christopher Laska vezérigazgató azt is bejelentette, hogy a szupergyors internetnek köszönhetően pár hónap alatt kétszázezer új előfizetővel bővült a társaság ügyfélköre. A hálózati sebesség növekedése a Telenor által kínált készülékek forgalmában is mérhető: minden második telenoros okostelefont vesz.

Elhangzott a mai tájékoztatón, hogy a ZTE-vel kötött szerződés nem csupán a bázisállomások
cseréjére, hanem negyedik generációs LTE-hálózat (Long Term Evolution) kiépítésére is vonatkozik. A mobilszolgáltatón egyáltalán nem fog múlni (sokkal inkább a hazai hatósági és gazdasági környezet függvénye ugyanis), hogy üzembe helyezhető-e a minden eddiginél több szolgáltatást és nagyobb hálózati biztonságot kínáló LTE-technológia.

Mindazonáltal a Telenor mai közlése azt is megerősítette, hogy újabb nagy lehetőséget kapott az internet hazai elterjedése. Erre utal az is, hogy az utóbbi időszakban mintegy másfélszeresére nőtt a mobilhálózatokon keresztül letöltött adatmennyiség. Elhangzott még, hogy a társaság nem elégszik meg a mai bejelentéssel: teendői vannak a hálózat finomhangolásával, továbbá újabb állomások üzembe helyezésével, hogy a hipernet áthatolhasson a rádióhullámoknak ma még ellenálló épületek falán, azaz javuljon a (szakszóval) beltéri lefedettség.