Philip Lieberman, a Lieberman Software elnök-vezérigazgatója elmondta: „A BalaBit és a Lieberman Software között létrejött partneri együttműködés egy megfelelőségi audit révén l ügyfeleink pontos és egyértelmű választ kapnak arra, hogy ki, mikor és mit csinált a vállalati IT infrastruktúrán.”

A két integrált termék közül a  Shell Control Box magyar fejlesztésű tevékenység-monitorozó eszköz, amely a távoli szervereken, virtuális gépeken és hálózati eszközökön való hozzáféréseket képes ellenőrizni és a használói aktivitásokat rögzíteni. A kiemelt jogosultságú használók tevékenységét tartalmazó filmszerű felvételeket – más néven audit trail állományokat – egyszerűen kereshető formában teszi elérhetővé az informatikai igazságügyi szakértők, vagy auditorok számára.

Az ERPM egy jogosultság-menedzsment eszköz, amely képes azonosítani az összes kiemelt jogosultságú hozzáférést a vállalatnál, és minden használó számára rendszeresen megváltoztatott egyedi és összetett jelszót adni, felváltva ezzel az egymás között megosztott és több ember által használt rendszer-adminisztrációs hozzáféréseket. Ennek köszönhetően mindig tudható, hogy az informatikai munkatársak közül ki és mikor használta az érzékeny vállalati adatokat.